Pilótaként megbuktak, később örökre beírták magukat az F1 történetébe

Forma-1, Christian Horner, Helmut Marko, Red Bull Racing, Barcelona teszt
BARCELONA, SPAIN - FEBRUARY 19: Red Bull Racing Team Principal Christian Horner and Red Bull Racing Team Consultant Dr Helmut Marko talk in the garage during day one of Formula 1 Winter Testing at Circuit de Barcelona-Catalunya on February 19, 2020 in Barcelona, Spain. (Photo by Mark Thompson/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A múlt héten meghalt Adrian Campos pilótaként nem hagyott nyomot a Forma-1-ben, ám később, más szerepkörben nagy hatással volt a sportágra. Megnéztük, kik azok, akik hasonló utat jártak be.

Ugyan a médiafigyelem nagy részét a legnagyobb sztárok, illetve az eredményes pilóták kapják meg, a mezőnyben mindig is ott voltak azok a „futottak még” kategóriába tartozó versenyzők, akik asszisztáltak a legjobbak sikereihez. Ők jóval nagyobb létszámú csoportot alkotnak, de nem meglepő módon sokakra nemhogy a szurkolók, de az újságírók jelentős része sem emlékszik, főleg ha az F1 hőskorában szereplő pilótáról van szó.

A nemrég elhunyt Adrián Campos egyike volt azoknak, akik nem pilótaként voltak a legeredményesebbek Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Ám akad néhány kivétel, akik ugyan pilótaként tényleg nem hagytak nyomot maguk után, később mégis beírták magukat a történelemkönyvekbe.

A legtöbben csapatvezetőként találták meg számításaikat, mások viszont nem olyan pozícióban alkottak nagyot, ahol az ellenfél legyőzése a cél.

A téma szomorú apropóját Adrián Campos múlt heti halála adta, akiről természetesen bővebben is lesz szó. Nem úgy Bernie Ecclestone-ról, aki ugyan a sikertelen pilótából lett nagyhatású személyiségek iskolapéldája, korábban már rengetegszer foglalkoztunk vele, és így versenyzői pályafutása is szóba került. Szintén meg kell említenünk Jack Brabhamet és Bruce McLarent, akik ugyan korántsem nevezhetők eredménytelennek, ám az általuk alapított istállók révén nem versenyzőként hagyták maguk után a legnagyobb örökséget.

Csapatfőnökként írt történelmet

Ellenkező előjellel több példát is fel lehet sorolni, vagyis olyanokat, akik pilótaként hatalmas eredményeket értek el, ám az általuk működtetett istállóról ez már nem volt elmondható. A legjobb példa Alain Prost, ám John Surtees alakulata sem tudott futamot nyerni, Jackie Stewarté pedig csak hatalmas szerencsének köszönhetően volt képes diadalmaskodni.

Ám akadtak olyanok is, akik legendás istállókat irányítottak, viszont sokan nem is tudják róluk, hogy pilótaként is próbálkoztak a Forma-1-ben.

Persze ez senkinek sem róható fel, hiszen versenyzői, illetve csapatvezetői pályafutásuk között akkora a kontraszt, hogy előbbi eltörpül utóbbi mellett.

A fenti mondat Colin Chapmanre, a Lotus legendás alapítójára, csapatfőnökére és tervezőjére vonatkozik leginkább. A brit szakember már karrierje hajnalán is mérnökként tevékenykedett, ám az 50-es években ezzel párhuzamosan még versenyzett is.

Colin Chapman számos sikert ért el a Lotusszal Forrás: Lotus

Az 1956-os Francia Nagydíj hétvégéjén az F1-es bemutatkozásra is lehetőséget kapott, ráadásul mindezt egy általa tervezett Vanwall volánja mögött. Az időmérőn csupán a három Ferrari, valamint csapattársa, Harry Schell tudta megelőzni, ellenben olyan versenyzőket utasított maga mögé, mint

1958 világbajnoka, a szintén Vanwallt vezető Mike Hawthorn vagy a végső győzelemért abban az évben is harcban lévő Stirling Moss.

A futamon azonban nem tudott elindulni, ugyanis pont egy Hawthornnal való ütközés következtében megsérült. Ha végigmegy, akkor akár a dobogóra is felállhatott volna, így viszont egyetlen versenyen sem vett részt, mivel az incidens után felhagyott a versenyzéssel.

Addigra már megalapította saját csapatát, a Lotust, ám a Forma-1-ben csak két évvel később mutatkoztak be. Nem sokkal ezután John Cooperrel együtt megreformálta a sportágat, miután a két istálló középmotoros autókkal kezdett el versenyezni,

amelyek gyorsabbak voltak az orrmotoros Ferrariknál és Maseratiknál.

Chapmannek nem ez volt az utolsó reformja, hiszen az ő autóin jelentek meg először szponzorok, majd a Lotus hagyta el elsőként a hagyományos brit versenyzöldet, és váltott a Gold Leaf piros-arany festésére, nem sokkal később pedig fekete-arany színezetre. Emellett ő győzte meg a Fordot, hogy szponzorálja a Cosworth DFV-motorjának fejlesztését, ami később több mint egy évtizedre meghatározta a sportágat.

A Lotus hagyta el először a hagyományos versenyszíneket Forrás: Wikipedia / Lothar Spurzem

Persze a sikerek sem maradtak el, hiszen a csapat Chapman vezetésével hat egyéni és hét konstruktőri világbajnoki címet szerzett, emellett 72 futamgyőzelmet aratott. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy autói egyáltalán nem voltak biztonságosak:Alan Stacey, Jochen Rindt és Ronnie Peterson is egy F1-es Lotus volánja mögött szenvedett halálos balesetet, Jim Clark pedig egy F2-es versenyen vesztette életét máig tisztázatlan körülmények között.

Saját csapattal összejött egy-két győzelem

Guy Ligier-nél szintén nagy volt a kontraszt, bár esetében egy fokkal sikeresebb autóversenyzőről, illetve kevésbé eredményes csapatfőnökről van szó.

A Forma-1-ben 1966-ban, illetve 1967-ben tizenkét futamon 1 pontot gyűjtött, viszont az 1964-es Le Mans-i 24 órás versenyen kategóriagyőzelmet aratott.

1968-ban létrehozta a Ligier Cars nevű autógyárat, amivel teljesült a jó barátjával, Jo Schlesserrel közös álmuk. Ugyanebben az évben viszont utóbbi életét vesztette az 1968-as Francia Nagydíjon, aminek következtében Ligier ideiglenesen felhagyott a versenyzéssel.

1969-ben viszont visszatért, egy esztendővel később pedig már saját autóval, a JS1-essel vett részt Le Mans-ban.

Az elnevezés nem véletlen, hiszen a két betű elhunyt barátja nevének monogramja. Ligier a későbbi modellek esetében is megtartotta ezt a szokást.

Csapata 1976-ban mutatkozott be a Forma-1-ben, Jacques Laffite pedig mindjárt egy pole pozícióval és három dobogóval vétette észre magát, amit a következő évben egy győzelemmel fejelt meg. 1979 és 1981 között ezt még hét diadal, valamint egy-egy konstruktőri 2. és 3. pozíció követte, utána viszont az istálló hanyatlásnak indult. Az alapító végül 1992-ben adta el az alakulatot.

Guy Ligier nem véletlenül mosolygott az 1980-as Német Nagydíjon, hiszen Laffite megnyerte a futamot Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

Roger Penske neve elsősorban a tengerentúlon ismert, hiszen csapata összesen 18 Indy 500-at nyert, valamint 16 bajnoki címet szerzett az IndyCarban. A 83 éves üzletember emellett 2019 óta az IndyCar Series, valamint az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosának is mondhatja magát.

Penske azonban nemcsak a tengerentúlon, hanem a Forma-1-ben is letette névjegyét.

Persze nem pilótaként, ahol mindössze az 1961-es és az 1962-es USA Nagydíjon vett részt. A 8. és a 9. hely első ránézésre nem hangzik rosszul, ám egyrészt a Ferrari egyik alkalommal sem volt ott a mezőnyben, másrészt mindkétszer négy kört kapott a győztestől.

Csapata tulajdonképpen már 1971-ben bemutatkozott a Forma-1-ben, ám abban az évben csupán arról volt szó, hogy megvásárolt egy McLarent, amit Kanadában Mark Donohue, Watkins Glenben David Hobbs vezethetett.

Az amerikai pilóta élete első futamán mindjárt a 3. pozícióban ért célba.

Konstruktőrként viszont csak 1974 végén szálltak be. Az 1975-ös idény nem sikerült jól, hiszen az első kilenc futamon Donohue mindössze egy 5. helyet tudott felmutatni a csapat egyetlen autójával. A Francia Nagydíj után ráadásul az autót nem tudták tovább használni, aminek következtében egy Marchot kellett igénybe venniük. Mindez azonban eltörpül amellett, hogy Ausztriában Donohue halálos balesetet szenvedett.

Watson és Penske az 1976-os Német Nagydíj előtt Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

A következő idényben a helyére érkező John Watson már sokkal eredményesebbnek bizonyult, és két 3. hely után megszerezte az istálló történetének egyetlen győzelmét, ráadásul ugyanazon a pályán, ahol szűk egy évvel korábban elődje életét vesztette. A szezon végén azonban Penske úgy döntött, hogy kiszáll a sorozatból, mivel az IndyCarra szeretett volna koncentrálni.A brit versenyző pragmatikusnak titulálta főnöke elhatározását, ám őt nehéz helyzetbe hozta vele, hiszen hirtelen nem volt csapata.

Akit egy pilóta emelt fel

Reg Parnell F1-es karrierje mindössze egy emlékezetesnek mondható momentumot produkált, hiszen a Forma-1 történetének első futamán a 3. pozícióban ért célba.

Emellett mindössze öt viadalon indult el, így összességében ő is a sikertelen F1-es pilóták közé tartozik.

1959-ben a Reg Parnell Racinggel, immáron csapatvezetőként tért vissza a sportágba, ám a privát autókkal induló istállóval sem váltotta meg a világot. Hogy mégis megemlékezünk róla, az elsősorban annak a pilótának köszönhető, aki kétszer is a 2. helyen látta meg a kockás zászlót,

amivel az alakulat történetében egyedüliként állhatott fel a dobogóra.

Ő pedig nem más, mint John Surtees, aki itt csillantotta meg először tehetségét. A brit versenyző az 1962-es Brit, majd az azt követő Német Nagydíjon is csak egy riválisától kapott ki, ráadásul mindkétszer az egyik világbajnoki aspiráns győzte le Clark, illetve Graham Hill személyében. Ez a teljesítmény pedig elég volt ahhoz, hogy a Ferrari leigazolja őt a következő idényre, hogy aztán 1964-ben – pont a két említett honfitársát megelőzve – felérjen a csúcsra.

1962-ben Surtees Aintree-ben (a képen) és a Nürburgringen is dobogóra állhatott Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

Ugyan még a Forma-1-ig sem jutott el, de ebbe a kategóriába tartozik Christian Horner is, aki alsóbb szériákban versenyzett, mielőtt bemutatkozott a Forma-3000-ben. Az édesapjával közösen létrehozott csapat színeiben azonban két idény alatt csupán 1 pontot szerzett, aminek következtében inkább visszavonult, és az istálló vezetésére koncentrált. (Erről ezen a linken lehet bővebben olvasni.)

2005 óta pedig a Forma-1-be abban az évben csatlakozó Red Bull csapatfőnökeként tevékenykedik.

Az első négy évet leginkább a középmezőnyben töltötték, azonban 2009 óta csak egyszer szorultak le a konstruktőri tabella dobogójáról. Ez idő alatt zsinórban négyszer szerezték meg mindkét elsőséget, és összesen 64 futamot nyertek.

Gyöngyszemeket adtak az F1-nek

Ez a kategória nem tér el jelentősen az előzőtől, ám az itt szereplő személyek nem F1-es csapatfőnökként gyakoroltak nagy hatást a sportágra. Sokkal inkább az utánpótlás-nevelésben játszottak nagy szerepet, és olyan tehetségeket karoltak fel, akik később több világbajnoki címet szereztek.

Az egyik ilyen Campos, aki 1987-ben és 1988-ban versenyzett a Forma-1-ben, ám 17 futamából mindössze kettőt tudott befejezni.

Ugyan általában nem ő volt a felelős a kiesésekért, mégis kihatott a motivációjára. Pályafutásának végül csapata, a Minardi vetett véget, amikor három egymást követő sikertelen kvalifikáció után leváltották őt.

Campos pilótaként nem váltotta meg a világot az F1-ben Forrás: Getty Images/Simon Bruty

Miután 1997-ben végleg felhagyott a versenyzéssel, megalapította az Adrian Campos Motorsportot, ami később a Campos Racing elnevezést kapta. Az istálló jelenleg a Forma-2-ben és a Forma-3-ban versenyez, és előbbi elődjében, a GP2-ben 2008-ban a bajnoki címet is megszerezték.

Az évek során számos sorozatban megfordultak, 2014-ben például egy hétvége erejéig Nagy Norbertet is foglalkoztatták a WTCC-ben.

Campos szerepe azonban elsősorban egyvalaki miatt vált megkerülhetetlenné, őt pedig Fernando Alonsónak hívják. A később két F1-es világbajnoki címet szerző pilóta 1999-ben, honfitársa csapatánál indulhatott először együléses szériában. A spanyol versenyző élt is a lehetőséggel, és szoros küzdelemben elhódította a Euro Open by Nissan bajnok címét. Ráadásul egy évvel korábban ezt Marc Gené is megtette, aki szintén kipróbálhatta magát a legjobbak között.

Campos aztán a Forma-1-be is visszatért, igaz, nem teljesen úgy, ahogyan azt eredetileg tervezte.

2009-ben ugyanis az FIA elfogadta csapata, a Campos Meta jelentkezését, és úgy nézett ki, hogy az istálló ezen a néven próbálhatja meg felvenni a versenyt a többiekkel. 2010 elején azonban pénzügyi problémákkal néztek szembe, aminek következtében az egyik részvényes, José Ramón Carabante vette át a csapatot. Campos a csapatfőnöki székből ügyvezető alelnöki pozícióba került, az alakulat pedig Hispania Racing néven kezdte meg dicstelen, mindössze három évig tartó szereplését.

Helmut Marko esetében igazságtalan lenne kijelenteni, hogy megbukott a Forma-1-ben, bár tény, hogy viszonylag későn, 28 évesen debütálhatott. Az addigra már Le Mans-i győztes osztrák versenyző mindössze kilenc futamon indult a BRM színeiben, mivel egy borzalmas baleset miatt nem volt lehetősége ennél többre.

Marko (balra) az 1971-es Le Mans-i 24 órás viadalon aratott győzelem után Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

Az 1972-es Francia Nagydíjon ugyanis Emerson Fittipaldi mögött haladt, amikor a brazil pilóta autója felvert egy követ, ami elképesztően balszerencsés módon pont Marko bukósisakját találta el. A BRM versenyzője arra még képes volt, hogy félrehúzódjon – erre elmondása szerint nem emlékszik –, majd elvesztette az eszméletét. Később kiderült, hogy bal szeme menthetetlenül megsérült, azóta protézise van.

– nyilatkozta 2017-ben az F1 hivatalos honlapjának. – Napokon keresztül nem voltam képes aludni, már csak azért sem, mert azt gondoltam, hogy a versenyzés az egyetlen, amiért érdemes élni. Aztán az egyik ilyen álmatlan éjszakán be kellett vallanom magamnak, hogy ennyi volt, valami mást kell kezdenem az életemmel.”

Marko végül úgy döntött, hogy nem távolodik el az autósporttól. Előbb menedzserként Gerhard Berger és Karl Wendlinger pályafutását egyengette, majd létrehozta saját csapatát, amivel a Forma-3-ban és a Forma-3000-ben indult, hogy aztán a Red Bull-lal együttműködve az energiaitalosok junioralakulataként működjön tovább.

Manapság pedig már nem istállóként, hanem a bikások utánpótlásprogramjaként funkcionál.

A Red Bull juniorok közül eddig Sebastian Vettel jutott a legmagasabbra, hiszen a német pilóta négy világbajnoki címet szerzett a nagycsapat színeiben. Daniel Ricciardo hét futamgyőzelem után hagyta el a milton keynes-i alakulatot, Max Verstappen viszont akár Vettel nyomdokaiba is léphet. A holland versenyző egyelőre 10 diadalnál tart.

Már nem a másik legyőzése a cél

Az eddig felsorolt személyek mindegyike valamilyen módon maradt a versengésnél, ám akadt, aki más pozícióban vállalt meghatározó szerepet. Olyan is előfordult, hogy valaki a rivalizáló felek kordában tartására törekedett.

Mosley (balra) a March csapatfőnökeként került be az F1-be Forrás: Getty Images/Bernard Cahier/Bernard Cahier

Ennek legjelesebb képviselője Max Mosley volt, aki ugyan a March társalapítójaként az előző részekben is szerepelhetett volna, ám ő itt nem állt meg. A ma már 80 éves egykori versenyző mindössze egy világbajnokságon kívüli futam keretében kóstolhatott bele a Forma-1-be,

igaz, az 1969-es madridi versenyen valójában egy F2-es Lotus volánja mögött ült.

A Marchot negyedmagával hozta létre, és 1970-től 1977-ig csapatként kettő, gyártóként pedig további egy győzelmet arattak. Utóbbit Jackie Stewart szerezte rögtön a második futamon, amivel hozzásegítette a Marchot a konstruktőri bajnokság 3. helyéhez, amit később soha nem tudtak megismételni.

Mosley 1977-ben hagyta el az alakulatot, többek között azért, mert a FOCA-ban, azaz a privát csapatok szövetségében egyre meghatározóbb szerepet töltött be. A 80-as évek elején ő képviselte saját oldalát a FISA-FOCA háborúban,

és nagy szerepe volt a konfliktust lezáró Concorde egyezmény megszületésében, aminek köszönhetően a FOCA megszerezte a Forma-1 kereskedelmi jogait.

Egy rövid politikai kitérő után még magasabbra kapaszkodott, és előbb a FISA, majd az FIA elnöki pozíciójában váltotta Jean-Marie Balestre-t. Legfontosabb öröksége, hogy Ayrton Senna és Roland Ratzenberger 1994-es tragédiája után vezetésével megreformálták a Forma-1 biztonságát, és azóta „csak” Jules Bianchi szenvedett halálos balesetet F1-es kocsi volánja mögött. Elnöksége 2009-ben, az emlékezetes szexbotránnyal ért véget.

Mosley több mint másfél évtizeden keresztül töltötte be az FIA elnöki pozícióját Forrás: Getty Images/YongHe/Yonghe

Ugyan nem versenyeztek, de életpályájuk szempontjából Charlie Whiting és Herbie Blash is párhuzamba állítható Mosley-val. Előbbi a Hesketh-nek, majd a Brabhamnek volt a szerelője,

ráadásul Ecclestone istállójában tevékeny részese volt Nelson Piquet két világbajnoki címének.

1988-tól viszont már az FIA alkalmazottjaként vállalt szerepet a sportágban: előbb technikai, majd 1997-től biztonsági delegáltként, illetve versenyigazgatóként tevékenykedett egészen 2019-ben bekövetkezett haláláig. Mosley-hoz hasonlóan ő is sokat tett a biztonságért, többek között jelentős mértékben neki köszönhető a Charles Leclerc és Romain Grosjean életét megmentő glória kifejlesztése.

A nála majdnem négy évvel idősebb Blash már 17 esztendős korától kezdve része volt az F1 vérkeringésének.

Kezdetben Jo Siffert és Jo Bonnier szerelője volt, mielőtt a Lotus szerződtette őt. Rindt halála után ő lett a csapatmenedzser, majd 1973-tól a Brabhamnél látott el hasonló feladatokat, ahol egy kisebb megszakítással 1991-ig dolgozott. 1995-től egészen 2016-ig ő volt az F1 versenyigazgató-helyettese, vagyis az első éveket leszámítva lényegében Whiting jobbkeze.

Blash utolsó F1-es futamhétvégéjén Ecclestone-nal Forrás: Getty Images/Peter J Fox Photography/Peter J Fox

Mellettük számos olyan pilóta van, akik rendszeresen látnak vagy láttak el sportfelügyelői feladatokat. Ilyen például Derek Daly, Emanuele Pirro, Mika Salo, Danny Sullivan és Derek Warwick. Korábban viszont náluk jóval sikeresebb versenyzők is megfordultak a döntéshozók között, hiszen Martin Donnelly, Mark Blundell és Allan McNish mellett Fittipaldi, Alan Jones és Nigel Mansell is vállalt ilyen jellegű feladatokat.

Akik nem illenek bele a sorba

Martin Brundle minden szempontból más, mint a korábban felsorolt egykori pilóták, hiszen több mint háromszor annyi F1-es futam van a háta mögött, mint az eddig bővebben tárgyalt személyeknek együttvéve, emellett 9 alkalommal is felállhatott a dobogóra. Ennek, valamint 1990-es Le Mans-i győzelmének következtében semmiképpen sem helyezhető ugyanabba a kategóriába, mint a többiek,

igaz, azt azért meg kell említeni, hogy 158 rajtjával neki van a legtöbb versenye azok közül, akiknek egyetlen győzelem, pole pozíció vagy leggyorsabb kör sincs a neve mellett.

Azonban nem ez az egyedüli tényező, ami miatt Brundle eltér a többiektől, ugyanis ő nem valamelyik csapatnál vagy az F1-et működtető szervnél helyezkedett el, hanem a média világában talált állást. Nem is akármilyet, hiszen 1997-től az ITV szakkommentátora volt, és kezdetben a legendás Murray Walker mellett gyűjthetett tapasztalatot.

A brit F1-es rajongók a futamok többségén a mai napig hallhatják Brundle-t, hiába szerezte meg a jogokat időközben a BBC, majd a Sky Sports. Sőt, a helyi közszolgálati televíziónál 2011-ben elsőszámú kommentátornak nevezték ki,

így abban az évben két F1-es pilóta tolmácsolta az eseményeket, hiszen addigi pozícióját David Coulthard örökölte meg.

A 60 esztendős expilóta több díjat is nyert az elmúlt két évtizedben, többek között négy alkalommal is ő lett hazájában az év sportszakértője. Elismertségéről viszont talán még többet elárul az a tény, hogy honfitársai többsége Walker után őt tartja a második legjelentősebb televíziós személyiségnek, már ami a Forma-1-es közvetítést illeti.

Brundle-t manapság a Sky Sportson lehet látni és hallani Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Hozzá hasonló utat járt be Ivan Capelli is, aki ugyan háromszor is felállhatott a dobogóra, sokan mégis a Ferrari sikertelen pilótájaként emlékeznek rá. Szakkommentátorként viszont közel két évtizedet lehúzott a Rainál, hiszen 1998-tól 2017-ig lehetett hallani a hangját az F1-es futamokon. Miután a csatorna elvesztette a jogokat, a TV8-hoz igazolt, ahol a mai napig a Forma-1-es rovat vezetője.