Az F1 alsóházából Magnussen is Alonso nyomdokaiba lépne Daytonában

Már az első nagydíján 2. helyezett lett, később mégis csak az F1-esek vert mezőnyében szerepelt Kevin Magnussen, aki a hétvégén a Daytonai 24 órás versenyen próbál szerencsét. Áttekintjük, hogy mit érdemes tudni az amerikai maratonról, és mi vonzó ebben a versenyben egy F1-es pilótának.

Hagyományosan a Daytonai 24 órás verseny az adott év első komoly autósportos viadala a pályaversenyzés műfajában. Ez idén sincs másként, és az is szinte menetrendszerű, hogy egy-egy aktív vagy korábbi F1-es pilóta is a mezőny tagja. Az embert próbáló küzdelemre Európában elsősorban Fernando Alonso két évvel ezelőtti győzelme hívta fel a figyelmet, de korábban is megfordultak a floridai pályán olyan hírességek, akik az öreg kontinens folklórjában is ismertek.

Magnussen váltótársa a korábbi háromszoros győztes IndyCar-legenda, Scott Dixon és a kétszeres győztes Renger van der Zande lesz a Cadillac volánja mögött Forrás: Cadillac

Idén a Forma-1-ből tavaly kiszorult Kevin Magnussen az egyik ismert esélyes az Amerikában több szakosztályt is erősítő Chip Ganassi Racing színeiben. A dán pilóta a Haasnál lett létszámon felüli, és több nyilatkozatban is megerősítette, hogy belefáradt a sereghajtó szerepébe, ezért sem vállalt szerepet a még ennél is gyengébb Williamsnél.

Magnussen a csúcsot képviselő, DPi kategóriás Cadillac-kel versenyezhet,

ahogy más csapatoknál, de Sébastien Bourdais, Felipe Nasr, Kobajasi Kamui is teszi. Acurával (a Honda amerikai megfelelőjével) Alexander Rossi, valamint a Monacói Nagydíj és az Indianapolis 500 korábbi győztese, Juan Pablo Montoya indul (aki mellesleg háromszor nyert már Daytonában is). Papíron mindannyian esélyesek az összetett győzelemre, e felé Nasrék 31-es számú autója tett is egy lépést a kvalifikációs futam megnyerésével.

A kihívás viszont óriási: a szombaton magyar idő szerint 21:30-kor rajtoló futam bizonyos szempontból még a Le Mans-i 24 órás versenyél is megterhelőbb, mert bár végig épített pályán zajlik, így a francia viadalnál jobb minőségű aszfalton lehet futni, a döntött kanyarok megnehezítik az egyenletes teljesítményt, ráadásul nem az év legrövidebb, hanem az egyik leghosszabb éjszakáját is át kell vészelni.

A moziból is ismerős lehet

A floridai Daytona Beachen lévő Daytona International Speedway 1959-ben nyílt meg, azóta a leghíresebb NASCAR-futam, a Daytona 500 otthona, de rögtön elkezdtek sportautó-versenyeket is rendezni az 5,73 km-es belső körön is. A 24 órás küzdelem kisebb megszakításokkal 1966 óta létezik, az első alkalom rögtön be is vonult a filmtörténetbe a „Ford v Ferrari”, vagy ahogy nálunk ismerik „Az aszfalt királyai” című 2019-es játékfilm révén.

Alonso és Kobajasi 2019-ben megnyerte a versenyt Forrás: LAT Images/2019 Richard Dole/Richard Dole

Ugyan a Christian Bale és Matt Damon által megformált Ken Miles és Carroll Shelby története elsősorban a Le Mans-i 24 órás versenyre épül, Daytona sem maradhatott ki belőle, hiszen a Ferrari autóit kenterbe verő Ford GT-k elhozták az első három helyet, a győztes Miles és Lloyd Ruby autója lett.

F1-es szemüveggel nézve viszont felfigyelhetünk Dan Gurney, Pedro Rodríguez, Mario Andretti, Chris Amon, Bruce McLaren, Jochen Rindt, Peter Revson, Jo Bonnier, Phil Hill, Jacky Ickx, Denny Hulme, Mike Hailwood, Richie Ginther, Innes Ireland, Masten Gregory vagy Lucien Bianchi nevére is, és akkor még csak az első verseny rajtlistáját tekintettük át.

Az 1960-as években a Forma-1-ből még önmagában nem lehetett megélni, legalábbis nem olyan jól, mint manapság, és a jóval kevesebb nagydíj okán a korszak kiválóságainak volt lehetősége arra, hogy a formulaautók mellett sportkocsikkal is rajthoz álljanak. Gyárak már szerepeltek Daytonában is, ráadásul ha valaki átutazott a tengerentúlra, benevezhetett a sebringi 12 órás versenyre is, ami Le Mans-nal együtt alkotja a hosszútávú sportautóversenyek három koronaékszerét (a Nordschleifétól most tekintsünk el, ott GT-autókkal mennek).

Magnussen remekül kezdte a kvalifikációs futamot, de a győzelem nem jött össze

Az összetett győztesek között megtaláljuk Amont és Lorenzo Bandinit (Ferrari, 1967), Jo Siffertet, Rolf Stommelent és Hans Hermannt (Porsche, 1968), Mark Donohue-t (Lola-Chevrolet, 1969), Rodríguezt, az első finn F1-es pilótát, Leo Kinnunent és Brian Redmant (Porsche, 1970), valamint Jackie Olivert is, aki Rodríguez váltótársaként nyert 1971-ben egy Porsche volánja mögött.

A hőskör az első hat év után véget ért, de 1973-ban ismét 24 órás versenyt rendeztek Daytonában, majd 1975-től megszakítás nélkül, minden januárban megtartják a futamot.

A győztesek között azóta kevesebb nagydíjversenyző akad, de érdemes kiemelni a Magyar Nagydíj 1990-es győztesét, Thierry Boutsent, aki 1985-ben Daytonában is nyert, a ma már kommentátorként ismertebb, de különösen sportautókkal kiválóan szereplő Martin Brundle-t (Jaguar, 1988), az F1-ben maradandót nem alkotó Giovanni Lavaggit (Porsche, 1995), Karl Wendlingert (Dodge, 2000), Montoyát (2007, 2008, 2013) vagy legutóbb Alonsót és Kobajasit (Cadillac, 2019), ami után a japán pilóta 2020-ban duplázott.

A csúcskategóriában komoly sportautókat használnak

Már az F1-es kötődéssel rendelkező győztesek által használt autók márkaneveiből is sejthető, hogy a Daytonai 24 órás verseny az évek során különböző szerepeket töltött be a világ, de legalábbis az észak-amerikai autósportban. A futamon eredetileg prototípusok álltak rajthoz, a sportszakmai felügyeletet a Sports Car Club of America (SCCA) látta el, 1975-től viszont az International Motor Sports Association (IMSA) vette szárnyai alá a versenyt. 1982-től a költségcsökkentés jegyében a prototípusok helyett GT-autóknak szánták az eseményt,

2003-ban viszont bevezették a Le Mans-i prototípusoknál olcsóbb és egyszerűbb, de így is látványos Daytona Prototype (DP) szabványt, ami a mai csúcskategóriát is képviseli.

Ez persze csak a jéghegy csúcsát jelenti egy sportautó-versenyen, itt is indulnak LMP2-es (köztük Robert Kubicával) és LMP3-as autók, valamint GT Le Mans (GTLM) és a tápláléklánc alját alkotó GT Daytona (GTD) kocsik is, utóbbiak az európai GT3-as szabályoknak felelnek meg. Az autók mellett a pilótákat is rangsorolják, az F1-es háttérrel rendelkező profik általában Platinum besorolást kapnak, de például a korábbi győztes, Magnussen váltótársa, Renger van der Zande csak Gold minősítésű. Ez alatt van még a Silver és a Bronze, különböző képzettségű GT-pilótáknak.

Montoyát a rikító Acurában kell keresni Forrás: LAT Images/2021 Jake Galstad/Jake Galstad

A szoros versenyről gondoskodik, hogy teljesítménykiegyenlítést alkalmaznak az autók kategóriáin belül, a DPi-k esetében 0,3%-os köridő-különbség esetén ballasztot, szűkítőt, fordulatszám-korlátozást vezethetnek be, akár a 24 órás verseny rajtjáig. Ez természetesen kiszámíthatatlanná teszi a futam alakulását, hiszen sokan igyekeznek altatni az edzéseken, ezzel becsapva a BoP-rendszert.

Új lehetőséget kovácsolt a legújabb beváltatlan ígéret

Néhány ritka kivételtől, például Alonso két évvel ezelőtti kalandjától eltekintve az F1-esek krémje nem szokott Daytonában indulni, de az látható, hogy remek mezőnybe kerülhet az, aki sportautózásra adja a fejét és nyitott amerikai versenyzésre.

Ritkán fordul elő, hogy valaki akár Európából, akár más kontinensekből összemérhesse az erejét az IndyCar, a NASCAR Cup Series vagy az ausztrál Supercars kiválóságaival úgy, hogy nem a saját vadászterületükön kell kiállni ellenük.

Az évek során egyebek mellett indult Scott Dixon (Indy 500-győztes, hatszoros IndyCar-bajnok), Jeff Gordon (négyszeres NASCAR Cup Series-bajnok), Shane van Gisbergen (Supercars-bajnok) és Kyle Busch (kétszeres NASCAR Cup Series-bajnok). Dixon háromszor győzött is, Gordont 2017-ben intették le elsőként.

Erre hajthat most Magnussen is a mezőnybe (és hamarosan Le Mans-ba is) visszatérő Chip Ganassi Racing színeiben egy 930 kg-os Cadillac DPi-V.R típusú autóban, amit 6,2 literes, szívó V8-as motor hajt (hasonló, amit a CTS-V-ben és az Escalade-ben is használnak), a 600 lóerős teljesítményét pedig hatfokozatú, szekvenciális sebességváltó közvetíti. Ez ugyan nincs a Forma-1 szintjén, de tekintélyt parancsoló, és Magnussen is felhívta a figyelmet arra, hogy van élet a világbajnokságon kívül is.

Magnussen 2018-ban még csak látogatóba érkezett a versenyre, akkoriban édesapja versenyzett GT-s Corvette-tel Forrás: LAT Images/2018 Richard Dole

„Sokan úgy látják, hogy a Forma-1 a motorsportok egyetlen formája. A figyelem és a pénzügyek terén biztosan az, de nem az egyetlen – idézte az Autosport. – Mindig is nagyon lelkes voltam mindenféle motorsportok iránt, nem csak a Forma-1-ért. Az édesapám mellett a legnagyobb hősöm Stirling Moss, aki sok különböző ágazatban sikeres volt, nem csak a Forma-1-ben. Sok történelmi eseményről talán megfeledkezünk. Le Mans-ról persze nem, de sok verseny van még, ami a Forma-1-en kívül is nagy történettel rendelkezik. Szerencsésnek érzem magam, hogy mehetek, és elindulhatok ezek közül néhányon.”