Vágólapra másolva!
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy a Red Bull szerint már nem Lewis Hamilton, hanem Max Verstappen az F1 legjobbja. Sergio Pérez révén nagyobb ellenállásra számít a Red Bulltól.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a napokban provokatív kijelentést tett, szerinte George Russell 2020-as szahíri beugrása megmutatta, hogy Lewis Hamilton pótolható, ugyanezt viszont nem gondolja Max Verstappenről, aki 23 éves kora ellenére már rutinos és érett versenyző lett, viszont a Mercedes az elmúlt években annyival jobb volt, hogy nem tudott Hamilton egyenrangú ellenfele lenni.

A Mercedes nem megy bele a szópárbajba Hamilton és Verstappen formája kapcsán Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az ORF műsorában reagált a nyilatkozatra, szerinte „a játék része” az F1-ben, hogy Horner „ugratja” Hamiltont, és úgy vélte, csak egyforma autókban lehetne hitelesen összemérni a versenyzők teljesítményét.

– szögezte le. – Ezt még nem láthattuk. Nem küzdhetett Verstappen és Hamilton, ahogy Russell és Hamilton sem, [Charles] Leclerc sem ült még kiemelkedő autóban” – minősítette egyben a Ferrari elmúlt két évnyi szereplését is.

Az osztrák üzletember viszont hozzátette: „A jövő a fiataloké. Eljön az idő, amikor egymással küzdenek majd egyforma felszereléssel, és akkor kiderül, hogy ki a legjobb.”

A Mercedes várhatóan továbbra is a megszokott versenyzőpárosával, Lewis Hamiltonnal és Valtteri Bottasszal vág majd neki a szezonnak, bár a brit pilóta még mindig nem egyezett meg Wolff-fal. Azt viszont a hétszeres világbajnok és Bottas is tudja, hogy a Red Bull idén keményebb ellenfélnek ígérkezik, miután Sergio Pérez érkezett Alexander Albon helyére.

Verstappen gyakran kerül nehéz helyzetbe azért, mert egyedül kell két Mercedesszel küzdenie, ez idén változhat Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Clive Mason

„Mindenképpen, szerintem Pérezzel a Red Bull sokkal erősebb lesz a konstruktőri világbajnokságban – mondta. – Sergio nagyon gyors lesz. Azt érdekes lesz látni, hogy Pérez megállja-e a helyét Verstappen ellen. Ő új ellenfél” – tette hozzá, arra utalva, hogy a holland pilótának négy év alatt Pérez lesz a negyedik csapattársa.

„A szezont egyébként ugyanolyan autókkal futjuk, mint tavaly. Szerintem a Honda rálép a gázpedálra, hogy a bajnoki címre hajthassanak az utolsó évükben. Ezért szerintem igencsak érdekes lesz” – vélte.