Alonso máig sérelmezi a hungaroringi büntetését Hamilton feltartásáért

Forma-1, Fernando Alonso, McLaren, Lewis Hamilton, Magyar Nagydíj 2007
2007 - A Magyar Nagydíj időmérőjén indult el igazán a lejtőn Alonso és Ron Dennis, a McLaren csapatfőnökének viszonya. A spanyol az időmérőn szándékosan feltartotta Hamiltont a bokszban, a brit így nem ért fel időben az utolsó gyorskörére. A pole-t megszerző spanyolt az FIA felügyelői hátrasorolásos büntetéssel sújtották a futamra
Vágólapra másolva!
Fernando Alonso úgy véli, a szabályok nem kedveztek neki, valamint a szerencse sem állt mindig mellette, amikor Lewis Hamilton volt a csapattársa a McLarennél. A Hungaroringen történteket pedig rendkívül igazságtalannak tartja.

Fernando Alonso és Lewis Hamilton 2007-es szerepvállalása a McLarennél máig a Forma-1 történetének egyik legemlékezetesebb csapaton belüli rivalizálása. A két fél kapcsolata egész évben fagyos volt, a Magyar Nagydíj időmérőjén pedig sokáig visszafordíthatatlanul elromlott. Csatározásuknak az lett a vége, hogy mindketten elbukták a világbajnoki címet Kimi Räikkönen ellenében.

Alonso és Hamilton emlékezetes csatát produkáltak a McLarennél 2007-ben Forrás: Getty Images/AFP/2007 Getty Images/Clive Mason

A spanyol pilóta nemrég felelevenítette ezt az évet, és elmondta, hiába ő volt a tapasztaltabb versenyző kettőjük közül, a körülmények nem neki kedveztek. Emiatt hiába érkezett kétszeres világbajnokként a csapathoz, ebből nem profitált olyan sokat.

– nyilatkozta a WTF1 podcastjában. – Persze ha két pilóta ugyanabban a csapatban, illetve autóban szerepel egy adott évben, az remek lehetőséget ad az összevetésre. A végeredmény 109–109 lett, ami már önmagában egy válasz. Az is igaz, hogy ő újonc volt, én pedig már nem, azonban a Bridgestone akkoriban olyan volt, mint egy GP2-es gumi, legalábbis a korábban használt Michelin-hez, illetve Bridgestone-hoz képest.”

Alonso az előző két évben a Michelin abroncsaival versenyzett, ám a francia gumigyártó év végén kivonult a Forma-1-ből, emiatt minden istállót a japánok szolgáltak ki, akik módosítottak a kialakításon. Ennek következtében a most 39 esztendős versenyző év elején nem volt könnyű helyzetben

– emlékezett vissza. – Ez soha nem került nyilvánosságra, mivel a nagyközönség számára ennek nem volt jelentősége. Ezzel együtt a Bridgestone az ő [Hamilton] újoncévében változtatott az abroncsokon.”

Az időmérők és a futamok eredményeit megnézve Alonsónak legfeljebb Bahreinben akadhattak komoly problémái, ahol a 4. helyről indulva az 5. pozícióban ért célba. Az Ausztrál, a Malajziai és a Spanyol Nagydíjat ellenben egyaránt az első sorból kezdhette meg, és mindháromszor dobogóra állt, ráadásul a sepangi fordulót meg is nyerte. A kétszeres F1-es világbajnok azonban nem csak az abroncsokat emelte ki.

Alonso igazságtalannak tartja a Hungaroringen kapott büntetését Forrás: AFP/Laszlo Balogh

„A szerencsefaktor ugyancsak fontos tényező. Lewisnak Sanghajban, az utolsó előtti futamon, a bokszutca bejáratánál volt rossz pillanata. Nekem kétszer is gondjaim akadtak a váltóval, ami miatt mindkét alkalommal a tizedik helyről rajtoltam.

Ha jóhiszeműek vagyunk, akkor azt mondhatjuk, hogy Alonso már nem mindenre emlékszik jól, ugyanis csupán egyszer, Franciaországban indult a 10. helyről. Azt leszámítva a 6. pozíció volt a legrosszabb rajthelye, mivel 5 pozícióval hátrasorolták, amiért a bokszban több mint 10 másodperccel álldogált Hamilton előtt látszólag feleslegesen, aminek következtében a brit pilóta nem ért fel utolsó gyorskörére.

Az idén az Alpine színeiben visszatérő versenyzőnek még így is volt esélye a világbajnoki cím megszerzésére, ám végül Räikkönen 1 ponttal mindkettőjüket megelőzte, amit rendkívül fájdalmasnak tart. Hamiltonnal döntetlenre végzett, és csak kevesebb 2. helyének köszönhetően csúszott le a dobogó legalsó fokára.

Manapság látom Lewis sikereit, de nehéz összehasonlítani Michael [Schumacherrel] vagy [Ayrton[ Sennával. Mindannyian nagyszerűek voltak egy bizonyos korszakban, és rengeteg győzelmet arattak. Ugyanakkor az is biztos, hogy szükség van egy jó autóra, illetve csomagra, amivel Lewis jelenleg rendelkezik, és amiben szállítja az eredményeket.”

Alonso szerint nehéz összehasonlítani Hamiltont és Schumachert Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Alonso szavaihoz érdekes adalék Martin Whitmarsh BBC-nek adott nyilatkozata. Az akkoriban a McLaren vezérigazgatójaként tevékenykedő szakember elárulta,

a spanyol pilóta nem repesett az örömtől, amikor megtudta, hogy csapattársának egyáltalán nincs F1-es tapasztalata.

„Fernando a következőt mondta: »Miért tesszük ezt? Ha a bajnokságért akarunk harcolni, akkor nem egy gyereket kell beültetni az autóba, hanem egy tapasztalt versenyzőt. Erős csapattársa van szükségem, nem egy újoncra.« A történet aztán egészen másképpen végződött.”