Az Alpine-nál folytatja a Suzuki MotoGP-csapatának egykori főnöke

Davide Brivio, 2020
PORTIMAO, PORTUGAL - NOVEMBER 19: Davide Brivio of Italy and Team Suzuki MotoGP looks on during the "MotoGP manufacturer press conference" ahead of the MotoGP of Portugal at Algarve Motor Park on November 19, 2020 in Portimao, Portugal. (Photo by Mirco Lazzari gp/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Az Alpine hivatalosan is megerősítette, hogy Davide Brivio az F1-es csapatnál fog tevékenykedni. Az olasz szakember pontos szerepkörét később fogják tisztázni, annyi biztos, hogy a márka első emberének, Laurent Rossinak fog jelenteni.

Beigazolódott, amit pár hete már sejteni lehetett, és az Alpine F1-es csapata szerződtette Davide Briviót. Az olasz szakember legutóbb a Suzuki MotoGP-istállójának volt a csapatfőnöke, de nemrég távozott, azóta pedig szinte biztos volt, hogy az újjászervezett enstone-i alakulatnál fog kikötni.

Az Alpine hivatalosan is bejelentette Brivio érkezését Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mirco Lazzari Gp

A csapat szűkszavú közleményéből kiderül, hogy Brivio pontos szerepkörét később fogják meghatározni. Egyelőre annyi biztos, hogy Laurent Rossinak fog jelenteni, aki az F1-es csapat mellett az egyéb motorsport-tevékenységeket és a sportautókat felügyeli.

A korábbi értesülések szerint az 57 éves szakember ügyvezetőként fog dolgozni.

Brivio 20 évet töltött a MotoGP-ben, miután 2001-ben a Yamahához került. 2004-ben a csapat leigazolta Valentino Rossit, akivel négy világbajnoki címet nyertek. 2010-ben követte az olasz versenyzőt, aki a Ducatihoz igazolt.

2013-ban a Suzukihoz szerződött, és közreműködésével a japán gyártó 2015-ben visszatért a MotoGP küzdelmeibe. Legnagyobb sikerüket tavaly érték el, amikor Joan Mir révén megnyerték az egyéni világbajnoki pontversenyt.

Brivio korábban dolgozott a Renault csoport jelenlegi vezérigazgatójával, a szintén olasz Luca de Meóval, aki a Yamahát szponzoráló FIAT-nál vállalt szerepet.

A cég első embere ezzel folytatja a márka, illetve az F1-es istálló újjászervezését, hiszen nemrég Cyril Abiteboul távozott a csapatfőnöki székből, valamint Jerome Stoll sem tagja már az igazgatótanácsnak.

Luca de Meo folytatja az átszervezést Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd

Az Alpine idén fog bemutatkozni az F1-ben, nemrég be is mutattak egy festést, ami azonban a szezonkezdetre változni fog. A hagyományosan inkább a ralizásban és hosszútávú versenyeken sikeres márka nevét felvevő alakulat ezzel együtt továbbra is a Renault gyári csapatának tekinthető.