Társoldalunk:

Stroll nem tudta megszerezni, most eladó lett a Lola

2021.01.14. 12:19

Eladósorba kerülnek a Lola eszközei, a csapat korábban a Forma-1-ben is próbálkozott, de elsősorban más kategóriákban szerzett nevet magának.

Új vevőt keresnek a Lola nevű vállalatnak, beleértve a márkanevet, a szabadalmakat, az eszközöket és az infrastruktúrát is. A név a Forma-1-et követők számára elsősorban az 1997-es fiaskóról lehet emlékezetes, amikor a Lola a világbajnokságban is csapatot akart indítani, de az autójuk annyira lassú volt, hogy nem tudott kvalifikálni az idénynyitó Ausztrál Nagydíjra.

A Lola az F1-ben önálló konstruktőrként nem volt sikeres, de más kategóriákban igenForrás: Getty Images/2012 Getty Images/Pascal Rondeau

A gyártó története azonban ennél fényesebb, John Surtees 1962-ben pole pozíciót és két 2. helyet szerzett a Lola autójával az F1-ben, majd a gyártó elsősorban formulaautós márkakupák és a sportautózás terén épített hírnevet, egyebek mellett az egykori A1GP-be, az 1995-től létrehozott F3000-be, valamint az IndyCarba is épített autókat.

A kudarcba fulladt F1-es kaland után a vállalat az alapító Eric Broadley-tól új tulajdonoshoz, Martin Birrane-hoz került, ő befektetett és továbbfejlesztette a létesítményeket is, de 2012 óta nem építenek versenyautókat, csak szolgáltatásokat nyújtanak a szélcsatorna és a technikai központjuk révén.

A márkanevet a Racing Point tulajdonosa, Lawrence Stroll is próbálta megszerezni, mielőtt átvette az Aston Martin irányítását, és Birrane családja jelenleg is lehetőleg egyben értékesítené a márkát, a technikai központot, a szabadalmakat és műszaki dokumentációkat, a szerszámokat és a fejlett futóműállító berendezést is, hogy folytatódhasson a vállalat 62 éves története.

„Szeretnénk mindent, egy csomagban eladni, de megfontoljuk azt is, ha a szélcsatornára és a Lola eszközeire külön érkezik ajánlat. Az irányár 7 millió font. Várhatóan azok számára lesz érdekes a lehetőség, akik szeretnék visszaállítani a Lola márka pozícióját a kortárs motorsportokban, mérnöki szolgáltatásokat nyújtanának, eredeti Lola alkatrészeket gyártanának a ma is versenyző Lola autókhoz, folytatnák a Lola Mk1 és a T70 gyártását, valamint további Lola versenyautókat és utcai szupersportautókat.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK