A Forma-1 jogtulajdonosa hivatalosan is megerősítette, hogy elhalasztják az idénynyitónak szánt Ausztrál Nagydíjat, de találtak új dátumot a versenynek. Csúszik a Kínai Nagydíj is, ennek sorsáról egyelőre nincs hír, bejelentették viszont Imola visszatérését.
A tavalyi után az idei Forma-1-es versenynaptárat is át kell írni, a sportág jogtulajdonosa megerősítette a napok óta keringő pletykákat, amelyek szerint nem az eredetileg tervezett Ausztrál Nagydíjjal, hanem a 2021. március 26-28. között zajló Bahreini Nagydíjjal indul majd a szezon.

A közlemény szerint a jó hír az, hogy a melbourne-i hétvégének találtak új dátumot, 2021. november 18-21. között rendeznék meg a versenyt, viszont egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a harmadik hétvégének szánt Kínai Nagydíjjal. A beutazási korlátozások miatt nem tud eljutni a mezőny, ezért egy másik hétvégén, 2021. április 18-án Imolában versenyeznek majd a pilóták.
A már korábban lemondott Vietnami Nagydíj időpontját 2021. május 2-ra módosítják, a helyszínt viszont egyelőre nem hozták nyilvánosságra, sajtóhírek szerint a Portugál Nagydíj visszatérésére van a legnagyobb esély. A módosítások akkor lépnek hatályba, ha az FIA Motorsport Világtanácsa is jóváhagyja a változásokat.
A Forma-1 minden idők leghosszabb, 23 futamos szezonjára készül, és a jogtulajdonos közleménye szerint továbbra is kitartanak amellett, hogy a koronavírus közepette is képesek összehozni ennyi versenyt. A csúszás miatt a versenysorozat egy héttel a tervezettnél később ér majd véget 2021. december 12-én. A közlemény szerint idén visszaengednék a közönséget és a Paddock Club vendégeit is a pályákra.
„Mozgalmasan indult az év a Forma-1-ben és örömmel megerősítjük, hogy a versenyek tervezett száma változatlan marad – jelentette ki Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója. – A világjárvány még nem tette lehetővé, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba, de ahogy 2020-ban megmutattuk, tudunk biztonságosan versenyezni, és a miénk volt az első nemzetközi sportesemény, ami visszatért, van tapasztalatunk és tervünk a szezon megrendezésére.”

„Nagyszerű hír, hogy máris megállapodásra jutottunk az Ausztrál Nagydíj új időpontban történő megrendezéséről novemberben és folytatjuk a munkát a kínai kollégáinkkal, hogy megoldást találjunk arra, hogy ott is versenyezzünk 2021-ben. Izgatottan jelentjük be, hogy Imola is visszatér a 2021-es szezon során és tudjuk, hogy a szurkolók már várják a Forma-1 visszatérését a téli szünet után a módosított idénynyitón, Bahreinben. Nyilvánvaló, hogy a vírushelyzet képlékeny marad, de az előző szezonból már van tapasztalatunk a partnereinkkel és a promóterekkel, hogy biztonságosan alkalmazkodjunk ehhez 2021-ben.”
A csapatok megállapodtak az F1 jogtulajdonosával és az FIA-val a tesztelés időpontjáról és helyéről is.
Eredetileg azt tervezték, hogy a megszokottak szerint Barcelonába mennek, a végső megoldás viszont Bahrein lett, mert kevésbé kell az időjárás szeszélyeitől tartani, kedvező, hogy ott lesz az idénynyitó és bár a pálya messzebb van a csapatok európai központjaitól, logisztikai előnyei is vannak a sivatagi pályának. A mezőny összesen három napot tesztelhet 2021. március 12-14. között, két héttel az első nagydíj előtt.
Az F1 2021-es módosított versenynaptára
# | Dátum | Verseny | Helyszín | Betétfutam |
1. | 2021. március 28. | Bahreini Nagydíj | Szahír | F2 |
2. | 2021. április 18. | Emilia-Romagna Nagydíj | Imola | |
3. | 2021. május 2. | |||
4. | 2021. május 9. | Spanyol Nagydíj | Barcelona | F3 |
5. | 2021. május 23. | Monacói Nagydíj | Monte Carlo | F2 |
6. | 2021. június 6. | Azeri Nagydíj | Baku | F2 |
7. | 2021. június 13. | Kanadai Nagydíj | Montreal | |
8. | 2021. június 27 | Francia Nagydíj | Le Castellet | F3, W Series |
9. | 2021. július 4. | Osztrák Nagydíj | Spielberg | F3, W Series |
10. | 2021. július 18. | Brit Nagydíj | Silverstone | F2, W Series |
11. | 2021. augusztus 1. | Magyar Nagydíj | Hungaroring | F3, W Series |
12. | 2021. augusztus 29. | Belga Nagydíj | Spa-Francorchamps | F3, W Series |
13. | 2021. szeptember 5. | Holland Nagydíj | Zandvoort | F3, W Series |
14. | 2021. szeptember 12. | Olasz Nagydíj | Monza | F2 |
15. | 2021. szeptember 26. | Orosz Nagydíj | Szocsi | F2 |
16. | 2021. október 3. | Szingapúri Nagydíj | Szingapúr | |
17. | 2021. október 10. | Japán Nagydíj | Szuzuka | |
18. | 2021. október 24. | USA Nagydíj | Austin | F3, W Series |
19. | 2021. október 31. | Mexikói Nagydíj | Mexikóváros | W Series |
20. | 2021. november 7. | Brazil Nagydíj | Interlagos* | |
21. | 2021. november 21. | Ausztrál Nagydíj | Melbourne | |
22. | 2021. december 5. | Szaúd-Arábiai Nagydíj | Dzsidda | F2 |
23. | 2021. december 12. | Abu-Dzabi Nagydíj | Yas Marina | F2 |