Vágólapra másolva!
Ahogyan az várható volt, az idén már nem Cyril Abiteboul lesz a Renault-ból Alpine-ra átkeresztelt Forma-1-es istálló csapatfőnöke, ám meglepetésre a 43 esztendős francia szakember a Renault-csoporttól is távozik.

Megerősítette Cyril Abiteboul távozását F1-es istállója éléről a Renault, a francia szakember ugyanakkor nemcsak az idén már Alpine néven futó gárda csapatfőnöki székét, hanem a Renault-csoportot is elhagyja. Abiteboul 2007 óta dolgozott a Forma-1-ben, egy rövid, Caterhamnél tett kitérőt kivéve pedig ez idő alatt végig a Renault-t szolgálta. Úgy véli, erős alapokat hagyott hátra utódjának.

Abiteboul az idén nem lesz ott a paddockban Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

A csapat átszervezésével korábban arra lehetett számítani, hogy Abiteboul az Alpine általános ügyvezetőjeként folytatja a munkát, így mindenképpen váratlan a távozása.

Helyette a Renault stratégiáért és üzletfejlesztésért felelős igazgatóját, Laurent Rossit nevezték ki az Alpine élére, akinek feladata az Alpine sportautóinak, az F1-es csapatnak és az egyéb motorsport-tevékenységeknek a felügyelete lesz.

Közvetlenül Luca de Meónak, a Renault általános vezérigazgatójának tartozik majd elszámolással. Eközben a megüresedett csapatfőnöki széket várhatóan az F1-es csapat technikai igazgatója, Marcin Budkowski fogja örökölni.

„Szeretném megköszönni a Renault-csoportnak, hogy oly sok éven át megbízott bennem, különösen az F1-es istálló 2016-os újjáépítése és újjáindítása során – búcsúzott Abiteboul. – A versenycsapat jó alapjai, az évek során Franciaországban és Angliában felépített szervezetek, a sportág stratégiai evolúciója egy gazdaságilag fenntarthatóbb modell felé, legutóbb pedig az Alpine-projekt, ami megújult értelmet adott a dinamizmusnak, mind nagyon jó irányba mutatnak."

Luca de Meo nem tartotta a Renault-nál az évek során rengeteget bírált csapatfőnököt Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd

„Szeretném melegen megköszönni Cyril fáradhatatlan hozzájárulását, ami a 2016-os utolsó előtti helyről a tavaly szerzett dobogókig vezette a Renault Forma-1-es csapatát – köszönte meg a csapatfőnök eddigi munkáját Luca de Meo. – A 2007 óta végzett figyelemre méltó munkája lehetővé teszi, hogy erős csapattal és az új, Alpine F1 identitással tekintsünk a jövőbe, hogy az idén is meghódítsuk a dobogót."

A Renault arról nem tett említést, hogy Davide Brivio, a a Suzuki MotoGP-csapatának korábbi csapatfőnöke mikor csatlakozhat az istállóhoz, mint annak ügyvezető igazgatója.