Társoldalunk:

Verstappen: Mick Schumachernek nehezebb a dolga, mint nekem

2021.01.10. 12:53

A Red Bullnál versenyző, a Forma-1 jelenlegi mezőnyében az egyik legjobbnak tartott Max Verstappen felidézte, miként gokartozott együtt gyerekként Mick és Michael Schumacherrrel, valamint elmondta, miért nehezebb előbbinek a dolga, mint neki volt pályafutása során.

Elsőre sokan talán bele sem gondolnak, hogy mindössze másfél év a korkülönbség előbbi javára a Forma-1-ben idén bemutatkozó Mick Schumacher és a mezőny egyik legjobbjának számító tízszeres futamgyőztes Max Verstappen között. Pedig így van, a holland pilóta mégis hetedik szezonját fogja megkezdeni a királykategóriában, miután 2015-ben minden idők legfiatalabbjaként debütált. A Red Bull versenyzője kicsi gyerekkora óta ismeri Schumachert, akinek szerinte nehezebb a dolga, mint neki volt.

Verstappen és Schumacher jó barátok voltakForrás: Getty Images/Clive Mason

Kettejük korai ismeretsége onnan fakad, hogy Michael Schumacher már versenyző korában is jó barátságot ápolt Jos Verstappennel, és az F1-en kívül is gyakran találkoztak családjuk társaságában. Így a kis Max és a kis Mick már kisgyerekként együtt gokartozott. „Mindig kétüléses gokarttal mentünk. Michael Mick-kel vagy Ginával (Schumacher lánya - a szerk.), apám pedig velem. Ha túl veszélyessé vált a helyzet, az apukák gyorsan átvették az irányítást" – emlékezett vissza Verstappen az F1-Insidernek, majd elmondta, Mick-kel ekkor még nem tudott beszélgetni, mivel nem tudott németül, de „a két-három éveseknek amúgy sincs gondja a kommunikációval, még akkor sem, ha nem beszélnek egy nyelvet."

Az akkor a Ferraris sikerkorszaka közepén tartó, a Forma-1 legnagyobb sztárjának számító Michael Schumacher jelenléte sem igazán hatott a kis Maxra, hiszen mint mondja, nem a többszörös világbajnokot látta Schumacherben. „Mindössze három-négy éves voltam akkoriban. Annyit tudtam, hogy ő Michael bácsi, aki nagyon kedves volt és egy hihetetlenül családcentrikus ember. De soha nem gondoltam rá úgy, mint rekordbajnokra, ez eszembe sem jutott. Vannak ezekről az összejövetelekről régi családi fotóink és videóink. Mick vagy Gina mindig ott voltak. Nagyszerű volt. A mai napig pozitív emlékeket őrzök ezekről a hétvégékről."

A nagyjából 4 éves Max és Michael bácsi

Ami Mick Schumacher pályafutását és Forma-1-es bemutatkozását illeti, Verstappen úgy véli, noha ő is úgy nőtt fel, hogy egy korábbi F1-es pilóta, a Benetton, a Simtek, a Footwork, a Tyrell, a Stewart, az Arrows és a Minardi színeiben összesen 106 futamon rajthoz álló Jos Verstappen fia, Micknek mégis sokkal nehezebb megbirkóznia a családnevével járó nyomással. „Amikor minden jól megy, akkor könnyű. Amikor azonban az ellenkezője a helyzet, akkor nem az. Mick számára ez más. Az ő apja hétszeres világbajnok, ami nehézzé teszi a kezdeteket. Már a gokartos időkben is mindig figyelt rá a sajtó, a Forma-4-ben, aztán pedig a Forma-3-ban pedig még nagyobb lett a felhajtás. De jó környezetben van, jó emberek veszik körül, akik vigyáznak rá. Nagyon jó munkát végeznek" – dicsérte a Schumacher pályafutását egyengetőket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK