Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton sem kételkedik az őt a tavalyi Szahíri Nagydíjon helyettesítő George Russell képességeiben. A Mercedes világbajnoka a jövő sztárját látja a fiatal britben.

A tavalyi Szahíri Nagydíjon George Russell jókora lépéssel került közelebb ahhoz, hogy egy napon a Mercedes versenyzője legyen. A Williams 22 esztendős pilótája remekül helyettesítette a koronavírussal küzdő Lewis Hamiltont, találgatások sorát indítva el azzal kapcsolatban, hogy akár már az idei szezonra a hétszeres világbajnok csapattársa lehet. Noha ez végül nem történt meg, maga Hamilton sem vitatja, hogy Russellben minden megvan, ami kell.

Russell a Mercedesben a maradék kétséget is eloszlatta képességeivel kapcsolatban Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Miután első nekifutásra megnyerte a GP3-at (az FIA F3 elődjét) és a Forma-2-t, egyértelművé vált Russell tehetsége. Ezután a Williamsnél tovább bizonyította rátermettségét, az azonban csak tavaly Bahreinben derült ki, hogy egy élcsapatnál is megállja a helyét. Noha a pályán többnyire csak lekörözés közben találkozik vele, a fiatal brit teljesítménye Hamilton figyelmét sem kerülte el. A hétszeres világbajnok Fernando Alonsóhoz hasonlította őt, hiszen a spanyol pilóta 2001-ben a sereghajtó Minardinál kezdett, majd miután megmutatta, hogy mit tud, a Renault is megadta neki a lehetőséget.

„Amit tett, az bizonyos szempontból hasonló ahhoz, amit Alonso csinált” – nyilatkozta Hamilton a GP Racingnek.

Nagyszerű volt, ahogy 2020-ban kezelte a dolgokat és amit azzal az autóval csinált. Nem könnyű olyan sűrűn bekerülni a Q2-be és szállítani a nagyszerű eredményeket."

Nem lenne meglepő, ha az idei lenne az utolsó éve a Williamsnél Forrás: Williams Racing

Russellről a tavalyi Szahíri Nagydíj után végképp úgy tartják, hogy semmi nem választhatja már el attól, hogy akár 2022-ben a Mercedeshez szerződjön. Hamilton is nagyra tartja őt és úgy véli, egy nap világbajnok lehet belőle. „Lenyűgöztek a verseny menedzselésében mutatott képességei és az, ahogy felnő a feladathoz. Őszintén azt gondolom, hogy ő a jövő. Persze sok pilótáról elmondható, hogy a sportág jövőjét jelenti. Ő az egyike ezeknek, én pedig nagyon izgatott vagyok, hogy lássam az előrelépését. Nincs kétségem afelől, hogy megvan benne a potenciál, hogy a jövő világbajnoka legyen."