Társoldalunk:

Két európai futammal bővülhet a decemberbe nyúló F1-es szezon

2021.01.07. 10:53

Az idénynyitónak szánt Ausztrál Nagydíj után a Kínai Nagydíj pótlása is napirenden van a Forma-1 jogtulajdonosánál. Két európai helyszín ugorhat be a naptárba, ami ismét december közepéig tarthat.

Hiába hirdetett ki a normálishoz hasonlító, 23 futamos versenynaptárat a Forma-1 menedzsmentje, a koronavírus továbbra is meglévő fenyegetése, valamint a különböző országok óvintézkedései miatt ismét át kell írni a menetrendet. Hivatalos bejelentés egyelőre nem érkezett, de sajtóhírek szerint csak idő kérdése az Ausztrál Nagydíj és ehhez kapcsolódóan az előszezoni tesztelés elhalasztása.

Imola ismét helyet kaphat a versenynaptárbanForrás: AFP/Davide Gennari

A szezon a jelenlegi tervek szerint 2020. március 28-án rajtolna Bahreinben, a Racefans úgy tudja, az F1 jogtulajdonosa ezúttal nem tervezi, hogy a sivatagi pályán két nagydíjat is rendeznek. A mezőnynek utána Sanghajba kellene utaznia, de a Kínában érvényes beutazási korlátozások miatt ezt a futamot is minimum halasztani kell, az áprilisban esedékes Vietnami Nagydíj már az eredeti versenynaptárban sem szerepelt.

Korábban felmerült, hogy a tavaly Emilia-Romagna Nagydíj néven beugró Imola kerülhet Vietnam helyére 2020. április 18-ra és a Racefans értesülése szerint a Portugál Nagydíjjal folytatódhat a program 2020. május 2-án. A portál több forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy továbbra is zajlanak az egyeztetések a promóterekkel,

Az Ausztrál Nagydíj esetleges áthelyezése tovább nehezítheti a csapatok életét a szezon vége felé. A melbourne-i futam új dátuma 2021. november 21. lehetne, ehhez a Brazil Nagydíjat egy héttel előbbre kellene hozni, így újabb „tripla forduló” alakulna ki, mivel az USA Nagydíj, a Mexikói Nagydíj és a Brazil Nagydíj egymás utáni hétvégékre esne.

A Portugál Nagydíj is kedvelt helyszín volt 2020-banForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

A logisztikai szükségszerűségek miatt Melbourne előtt és után is kéthetes szünetet kell tartani, ezért az első Szaúd-arábiai Nagydíj átcsúszna 2021. december 5-re, a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj pedig 2021. december 12-re, így szinte ugyanakkor érne véget a szezon, mint a 2020. december 13-án lezárt tavalyi menetrend. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Kínai Nagydíjat bepótolja-e a mezőny.

A Racefans úgy tudja, az F1 új elnök-vezérigazgatója hétfőn már egyeztetett a helyzetről a csapatfőnökökkel, ez volt az első alkalom, hogy felszólalt új munkakörében. A csapatfőnökök között nincs egyetértés abban, hogy a tesztelést elhalasszák-e és áthelyezzék-e Bahreinbe vagy maradjanak a korábbi időpont és a barcelonai helyszín között.

Őszre rendeződhet a helyzet 

Az Európától távoli versenyek átrendezése ugyan befolyásolja az őszi menetrendet is, de elsősorban tavaszi változásokat okoz, a 2021. szeptember 5-én esedékes Holland Nagydíj promótere, Jan Lammers úgy véli, Zandvoortban akár már a közönség jelenlétében is meg lehet majd tartani a sportágba visszatérő futamot. 

„Valószínű, hogy addigra már kevésbé szigorú korlátozások lesznek életben és szurkolókkal együtt rendezhetjük majd a versenyt" – nyilatkozta a De Telegraaf hasábjain. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK