Társoldalunk:
Hírlevél

A Red Bull kész kölcsönadni más csapatoknak a lefokozott Albont

2020.12.28. 18:35

Alex Albon jövőre a Red Bull teszt- és tartalékpilótája lesz, utóbbi pedig azt jelenti, hogy akár versenyen is láthatjuk. A bikások azonban nem csak saját két istállójuk pilótáinak helyetteseként, hanem más csapatok beugrójaként is el tudják őt képzelni.

A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj utáni lefokozásával Alexander Albon lett az idei év egyik nagy vesztese. A thai pilóta nem tudta tartani a lépést Max Verstappennel 2020-ban és mérföldekkel elmaradt a hollandtól, amit a Red Bull nem nézhetett tétlenül, és lecserélte őt Sergio Pérezre. A kezét azonban nem engedik el, jövőre ugyanis teszt- és tartalékpilótaként számítanak rá, sőt, ha úgy kívánja a helyzet, más csapatoknak is kölcsönadhatják.

Nem biztos, hogy Albon az egész jövő évet kiüliForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Albon maga is elmondta, nagyon csalódott amiatt, hogy jövőre nem lehet ott a rajtrácson, a remény ugyanakkor még élhet benne aziránt, hogy akár már 2021-ben visszatér, noha ehhez a Red Bull vagy az Alpha Tauri versenyzői közül kellene valakinek verseny kihagyására kényszerülnie. „Biztosítottuk róla, hogy nagy mértékben fogjuk használni őt tesztelésre. Lesznek különböző tesztek a 2022-es gumiknak, valamint sokat fog vezetni a szimulátorban. Emellett sok futamon ő lesz a tartalék. Négy autónk van, úgyhogy megvan rá az esély, hogy be kell ugrania" – nyilatkozta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a Motorsport-Total.comnak.

Albon azonban nem csak Max Verstappen, Sergio Pérez, Pierre Gasly vagy Cunoda Juki hiányzása esetén vezethetne,

Marko ugyanis nem zárta ki, hogy amennyiben más istállónak kell gyorsan egy pilóta, ők készek odaadni Albont.

„Készek vagyunk kölcsönadni őt, ha olyan helyzet adódik egy másik csapatban, hogy rövid időn belül szükség van versenyzőre, úgyhogy akár versenykilométereket is gyűjthet. Ez nem a vég, meglátjuk, hogy stabilizálni tudjuk-e őt."

Marko a lefokozás ellenére nem engedi el Albon kezétForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Utóbbi mondatával Marko vélhetően arra utalt, hogy újra fel kell építeniük Albon elveszett önbizalmát. A thai pilóta szenvedésével kapcsolatban elmondta, hogy a „következetesség hiánya" miatt cserélték le őt, miveltúl könnyen kibillent, például ha felerősödött a szél vagy csak más irányból kezdett fújni, vagy ha a gumik kopni kezdtek. Ilyenkor aránytalanul sok időt veszített. Ennek egyértelműen mentális oldala is van, de ha van egy csapattársad, aki az autótól függetlenül abszolút a legmagasabb szinten vezet, annak van egy másodlagos szerepe. Természetesen a nem kielégítő eredmények és a sajtóban megjelent cikkek is elbizonytalanították. A lemaradása nőtt Verstappenhez képest a szezon során, nem csökkent, még ha csak kis mértékben is."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK