Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel a Ferrari korábbi csapatfőnökét, Maurizio Arrivabenét tartja a számára egyik legfontosabb embernek Maranellóban töltött időszaka alatt, ami azért is meglepő, mert a most 63 esztendős olasz távozását szinte ünnepelte az őt arrogánsnak és inkompetensnek tartó angol sajtó.

Az Abu-dzabi Nagydíjon ferraris pályafutását lezáró Sebastian Vettel a Sky Italiának adott exkluzív interjúban érdekes megvilágításba helyezte a tavalyi év elején menesztett korábbi csapatfőnökéről, Maurizio Arrivabenéről kialakult képet. Leváltása után az angol sajtó tagjai közül többen is éles kritikát fogalmaztak meg a Scuderiát négy éven át irányító olaszról, Vettel és az istálló jelenlegi csapatfőnöke, Mattia Binotto szavai azonban magyarázatot adhatnak Arrivabene könyörtelen stílusára.

Vettel és Arrivabene 2018-ban Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Frankhoermann/Sven Simon

A négyszeres világbajnok arra a kérdésre válaszolva hozta szóba korábbi főnökét, hogy ki volt a számára legfontosabb személy a Ferrarinál töltött időszaka során. „A munkacsoportomból kétségtelenül Riccardo (Adami, Vettel versenymérnöke - szerk.). Fontos volt, hogy támaszként szolgált nekem, mivel már korábbról is ismertük egymást. Megértett engem, a pályán nyújtott teljesítmény szempontjából pedig ő volt a legfontosabb ember. Tágabb kontextusban azonban Maurizio Arrivabene.

Vettel természetesen Sergio Marchionnéról, a Ferrari 2018 nyarán elhunyt korábbi elnök-vezérigazgatójáról beszélt, aki Mattia Binotto elbeszélése alapján igencsak kemény és sokat követelő vezető volt.

Marchionne nagyon kemény vezére volt a Ferrarinak Forrás: AFP/Luca Bruno

„A nyomás megvolt, ez kétségtelen, szerintem ebből a szempontból volt a legnehezebb együtt dolgozni vele” – nyilatkozta a Scuderia jelenlegi csapatfőnöke a Beyond the Grid podcastban.

És ha nem válaszoltál azonnal, legyen szó bármilyen üzenetről, akkor igazán rosszul indult a napod. Nem könnyű az embernek úgy élni, hogy állandóan mellette legyen a telefonja. Ő ilyen módon helyezte nyomás alá az embereket, biztosítva, hogy mindenki mindig éber legyen és készen álljon válaszolni neki."

Giovinazzi, Vettel, Marchionne, Arrivabene, Räikkönen és Binotto a 2017-es Ferrari bejáratásán Fioranóban Forrás: Ferrari

Az akkoriban technikai igazgatóként dolgozó Binotto elmondta, hogy Marchionne a legképtelenebb időpontokban is tudott üzenetet küldeni neki.

– mondta a svájci olasz, aki nem zárta ki, hogy a Ferrari idei motorbotránya is közvetett módon ennek a brutális nyomásnak az eredménye. – Lehet. Lehet. Először is azt gondolom, hogy a sport része kihasználni a szabályok kiskapuit. Minden csapat csinálja ezt, a határt pedig nagyon nehéz megtalálni. De igen, [Marchionne] egyértelműen arra ösztönzött minket, hogy próbáljuk meg a lehető legjobban kihasználni a kiskapukat."

Arrivabene ideje alatt a Ferrari a külső szemlélők és az F1-ben dolgozók számára a szokottnál is arrogánsabb csapat képét keltette, az angol sajtó képviselői pedig menesztése után azzal vádolták a kirúgott csapatfőnököt, hogy négy éve alatt mindig támadólag lépett fel velük szemben, a Ferrarinál dolgozókat pedig megfélemlítéssel és fenyegetőzéssel, autokrataként igyekezett irányítani, mindemellett ráadásul szakmailag sem volt alkalmas a posztja betöltésére.

A Marchionne részéről tapasztalható nyomást valószínűleg Arrivabene is érezte Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Nem túl nagy nyilvánosságot kapott, ám annál jellemzőbb történetnek tartották Arrivabene személyiségének bemutatására azt az esetet, amikor a 2018-as Kínai Nagydíj során a csapatfőnök ordítozva támadta le a paddockban mindenki által ismert és elismert Giorgio Piolát, amiért a technikai illusztrátor lefotózta, majd publikált rajzokon elemezte a Ferrari kormányán nem sokkal azelőtt megjelent rejtélyes hátsó fület.

Noha az említett esetnél Arrivabene kétségtelenül túl messzire ment, Vettel mostani szavai egy kicsit a másik oldalról is megvilágítják a volt csapatfőnök időszakát, megmutatva, hogy milyen elképesztő nyomás alatt kellett eredményeket felmutatnia a Ferrarinál.