Räikkönené az év akciója, ami trófeát hozott a számára

Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Stájer Nagydíj
RAIKKONEN Kimi (fin), Alfa Romeo Racing ORLEN C39, portrait during the Formula 1 Pirelli Grosser Preis der Steiermark 2020, Styrian Grand Prix from July 10 to 12, 2020 on the Red Bull Ring, in Spielberg, Austria - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
Már a Portugál Nagydíj során elismerést érdemelt Kimi Räikkönen, aki 41 éves korában, minden idők legrutinosabb pilótájaként szenzációs rajtot produkált, és végül az FIA különdíját is elnyerte.

Kimi Räikkönen nyerte az FIA Év akciója-díját a szövetség közönségszavazásán. A szurkolók különböző kategóriák eseményeire adhatták le a voksaikat, végül a finn veterán versenyzésére szavaztak a Portugál Nagydíj első körében.

Räikkönen a 16. helyről rajtolva a 6. helyre jött fel az Alfa Romeóval, kihasználta, hogy a rajt előtt esni kezdett az eső, ezért csúszós volt az aszfalt, de így sem értette, hogy az ellenfelei miért olyan lassúak.

„Először is, köszönöm, hogy készítettek egy új trófeát a számomra, így legalább egyet nyerek az idén! – mondta a gálán bemutatott videoüzenetében. – Nyilvánvalóan jól kezdtem azt a versenyt Portimaóban, de sajnos nem szereztem pontot. Mókás volt, a dolgok simán mentek az első körök során. Köszönöm minden szurkolónak, aki szavazott, remélhetőleg a jövő év jobban sikerül.”

A 2007-es világbajnok végül a 11. helyen zárt, így éppen lemaradt a pontszerzésről, de megdöbbentette csapatfőnökét és a kedvezőbb pozíciókból induló ellenfeleit is. A finn pilóta és a többiek reakcióiról a verseny után írtunk részletesebben.