Társoldalunk:

Újabb hely kelt el az F1-ben, jövőre hét év után ismét lesz japán pilóta a mezőnyben

2020.12.16. 09:38

Az F1-es Alpha Tauri-istálló bejelentette, hogy a japán Cunoda Juki lesz jövőre Pierre Gasly csapattársa a Red Bull testvércsapatában.

Már eddig is gyakorlatilag nyílt titokként kezelte mindenki, mától azonban hivatalos, hogy a 20 esztendős Cunoda Juki jövőre az Alpha Tauri színeiben bemutatkozhat a Forma-1-ben. Az idei Forma-2-es szezont három győzelemmel és hét dobogós helyezéssel a pontverseny harmadik helyén záró japán pilóta Pierre Gasly-val fogja alkotni a Red Bull testvéristállójának 2021-es versenyzőpárosát.

Cunoda az imolai tesztenForrás: Josh KRUSE/Josh Kruse

Cunoda 2018-ban megnyerte a japán Forma-4-et, hogy a következő szezonra a frissen megalakult FIA F3-ba jöjjön Európába, és három dobogós helyezéssel és egy győzelemmel a kilencedik helyen végezzen. Ezt követte az idei F2-es szereplés. F1-es bemutatkozása az év második felében vált egyre valószínűbbé, Imolában egy 2018-as Toro Rossóval tesztelt, majd részt vett az Abu-dzabi Nagydíj utáni fiatal pilóták tesztjén.

Ekkorra már gyakorlatilag kész tény volt, hogy jövőre a mezőnyben lesz, hiszen az így az ülését elveszítő Danyiil Kvjat már az idei utolsó futam után elárulta, hogy Cunoda miatt kell távoznia.

„A Red Bull már egy ideje követi Juki karrierjét, és biztos vagyok benne, hogy remek tagja lesz a csapatunknak – nyilatkozta Franz Tost, az Alpha Tauri csapatfőnöke. – Az idén a Forma-2-ben a versenyzői agresszió és megfelelő technikai tudás helyes elegyét láttam tőle. A novemberi imolai tesztünk során a 2018-as autónkkal futott versenyszimulációs körei nagyon konzisztensek voltak, fejlődött a nap során és hasznos visszajelzésekkel szolgált a mérnököknek. Mindezek mellett zökkenőmentes volt a beilleszkedése a Honda mérnökeit illetően, ami egyértelműen segít. Az abu-dzabi teszten bizonyította, hogy gyorsan tanul, és hogy készen áll a Forma-1-re."

Az abu-dzabi tesztenForrás: Formula 1 via Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

„Mint a legtöbb autóversenyzőnek, nekem is mindig az volt a célom, hogy a Forma-1-ben versenyezzek, úgyhogy nagyon örülök ennek a hírnek – mondta Cunoda. – Meg szeretném köszönni a Scuderia Alpha Taurinak, a Red Bullnak és Dr. Helmut Markónak a lehetőséget, és persze mindenkinek a Hondánál is, hogy támogattak a karrieremben és nagyszerű lehetőséget biztosítottak arra, hogy Európában versenyezzek. Meg kell köszönnöm a csapatoknak is, amelyeknél korábban versenyeztem, különösen a Carlinnak, amelynél annyit tanultam az idén.

Tudom, hogy sok japán Forma-1-es rajongót képviselek jövőre, miattuk is a legjobbamat fogom nyújtani."  

Cunoda érkezése révén 7 év óta lesz ismét japán pilóta a Forma-1-ben, Kobajasi Kamui 2014-es távozása óta ugyanis nem volt olyan, hogy japán versenyző futamon indulhasson a királykategóriában. Ezzel a bejelentéssel már csak egy biznytalan hely van a mezőnyben, a Red Bull ugyanis karácsonyig dönt arról, hogy Alex Albon megtarthatja-e az ülését 2021-re.

Tost jó kapcsolatot ápol KvjattalForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

Franz Tost csapatfőnök nem feledkezett meg a csapattal minden korábbi versenyzőjénél többet, közel 5 szezont lehúzó Danyiil Kvjatról sem. „Juki érkezésével elköszönünk Danyiil Kvjattól. Nagyon meg szeretném köszönni Danyiilnak a hozzájárulását a csapathoz, különösen ami az idei évet illeti. Sokat segített nekünk a tapasztalatával az autó beállításában és fejlesztésében.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK