Vágólapra másolva!
Hiába próbáltak az útjába állni, az FIA és az F1 engedélyével a jövőre visszatérő Fernando Alonso is részt vehet az Abu-dzabi Nagydíj után zajló tesztelésen, és az első világbajnok autóját is vezetni fogja.

Mindent megtesz a Renault annak érdekében, hogy a kétéves kihagyás után jövőre visszatérő Fernando Alonso a lehető legjobb formába kerülhessen. Az idei és a 2018-as autóval lebonyolított privát tesztek után a korábbi kétszeres F1-es világbajnok az eredetileg juniorpilótáknak fenntartott szezonvégi teszten is pályára léphet a 2020-as autóval.

Alonso Barcelonában már vezethette az idei autót, de csak 100 km-t tehetett meg vele és demókerekeket használhatott Forrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

Ehhez az FIA külön engedélyére volt szükség, mert a csapatok közös megegyezésével a tesztelést eredetileg csak fiatal, minimális F1-es tapasztalattal rendelkező fiatalok számára rendeznék meg, ezért a McLaren és a Racing Point le is mondta a részvételt. Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke elismerte,

ellenezték is Alonso tesztjét, de az FIA végül a Renault-nak kedvezett.

A francia autógyártó csütörtökön bejelentette, Alonso és az F2-ben versenyző Csou Kuan-jü kap tesztlehetőséget Abu-Dzabiban, ezért Cyril Abiteboul csapatfőnök külön köszönetet mondott az FIA-nak és az F1 jogtulajdonosának. A szakember szerint a kínai pilóta is hozzájárult a csapat idei szerepléséhez a szimulátorban, ezért megérdemli a tesztlehetőséget az idei autóval.

„Fernando számára ez lesz a következő lépés a visszatérése felé. Fáradhatatlanul dolgozik, hogy a lehető legfelkészültebb legyen 2021-re. Mindent bele akar adni, nem csak a csapat, hanem a szurkolók és a sportág érdekében is, ami annyira hiányzott neki az elmúlt két év során.”

Alonso újra vezetheti a 2005-ös világbajnok Renault-ját Forrás: Getty Images/2005 Getty Images/Mark Thompson

A Renault azt is bejelentette, hogy Alonso már a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj keretén belül is pályára lép, egyelőre nem élesben, hanem a 2005-ös világbajnok autójával, az R25-össel tesz majd meg bemutató köröket. Ezzel az autóval eredetileg sohasem versenyzett a 2009-re átadott pályán, de így is nosztalgikus lesz az esemény, mert ez az utolsó V10-es motorral szerelt modell a gyártó történetében.