Társoldalunk:

A bahreini csodalámpa a feje tetejére állítja az F1 idei képét?

2020.11.26. 07:08

A bahreini sivatagban, villanyfénynél rendezik a Forma-1 hétvégi versenyét, ahol az elmúlt években a mezőny jelenleg jó formának örvendő tagjai botladoztak, míg a kátyúban lévők kitűnően szerepeltek. Ezúttal a gumikopás is átrendezheti a sorokat.

Triplázással ér véget a Forma-1 idei kiírása, három hét alatt három futam révén kaphatunk válaszokat a még függőben lévő kérdésekre. Az egyéni rangsor elején Max Verstappen próbálhat 27 pontot hozni Valtteri Bottason és átvenni tőle a 2. helyet, míg a csapatok között izgalmas hajrára van kilátás a Mercedes és a Red Bull mögötti pozíciókért, ami a díjazás és a jövő évi munka szempontjából fontos jelentőséggel bír.

Az év végi sűrűsödésre a Közel-Keleten kerül sor, két országban. Bahreinben először a megszokott vonalvezetésen csap össze a mezőny, majd jövő héten debütál a többször már „oválnak" hívott konfiguráció, észvesztő száguldást ígéretével, és szokás szerint Abu-Dzabiban jön az utolsó felvonás. Jövőre egyébként Szaúd-Arábia is csatlakozik a világbajnoksághoz.

A tavalyi Bahreini Nagydíj rajtjaForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A térségnek egyre nagyobb a szerepe az autósportban, de Bahrein volt az első F1-es versenyrendező ország 2004-ben. A helyszínt tehát már ismerik a csapatok, két hónap után először javarészt ismert feltételek fogadják őket.

A szezon első villanyfényes versenye

Bahreinben este, villanyfénynél tartják az időmérőt és a futamot, a napi első szabadedzéseknek ezért viszonylag csekély a relevanciája. No nem a fény-, hanem a hőmérsékleti viszonyok miatt. Ez megnehezíti az autó beállítását és azt, hogy a megfelelő időben gyűjtsük be a szükséges információkat – mutatott rá Toto Wolff. A pénteki FP2-re ezért nagyon rá kell gyúrni, ekkor komolyan visszaüthet egy műszaki hiba.

A négy órányi edzésidőből másfél lesz valóban relevánsForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

De nem csupán a reflektorokkal adottak a feltételek a látványossághoz: a vonalvezetés gyors és lassú, technikás kanyarokat egyaránt tartalmaz, előzni több helyen jól lehet a széles felületen. A hosszú, éles hajtűben végződő célegyenes után a következő egyenesben, valamint az utolsó kanyar felé vezetőben is érdemes próbálkozni a támadással, a pálya (a 10-es és 11-es forduló között) középső részén lévő szakaszon viszont nem annyira, mert a tempós ívnél kicsi a sansz a bevetődésre. Az első kanyarkombináció kiváló csiki-csuki manőverekre ad lehetőséget, egészen a 4-es kijáratáig bezárólag.

A bahreini pálya alaprajzaForrás: Mercedes

Az előzéseket nehezíti az ideális ív melletti homok, amelynek porszemcséire egyébként külön oda kell figyelni a különböző szűrőknél és a csapágyaknál, nehogy kárt okozzanak.

Elsőre nem ez jut eszünkbe róla, de a bahreini pályán vannak kisebb szintváltozások (a legalacsonyabb és legmagasabb pont 17 méter a különbség). Az egyik legcselesebb kanyar a 10-es számú, ahová egy kis dudort követően lejtőn érkeznek meg a versenyzők, nagyon könnyű füstölősen elfékezni. Itt kifelé dől a kanyar, ahogy a 4-esnél és a 13-asnál szintén, ami csökkenti a tapadást. A kör második fele szintén emelkedéssel indul, majd lejtéssel zárul az utolsó kanyarnál, ahol ugyanúgy gyakoriak a lesodródások a bukótérbe.

Hamilton elfékezi magát a 10-es kanyarnál (2019)Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Clive Mason

A gumikra kemény menet vár, leginkább fékezéskor és kigyorsításkor (és nem annyira az oldalterheléskor).

„Meglehetősen érdes az aszfalt, ezért [a kopásból eredően] a stratégiának általában nagy a jelentősége – mondta Romain Grosjean. – A jó kigyorsítással rendelkező, egyúttal a hátsó gumikat nem gyilkoló autó rendszerint elég gyors itt."

Tavaly a száraz futamok között itt hajtották végre a második legtöbb kerékcserét, ami első is lehetett volna a rangsorban, ha Brazíliában nem csábítanak a depóba sokakat a kései biztonsági autós fázisok. Ráadásul a Pirelli a puhítás irányába tolja a kínálatot a skálán a tavalyihoz képest, ezúttal nem a három legkeményebb, hanem a középső három keveréket szállítja.

„Legalább nem lesz probléma a felmelegítésükkel!" – tréfálkozott Pierre Gasly, utalva a törökországi eseményekre.

A meleg, az érdes aszfalt, a kemény féktávok és kigyorsítások egyaránt jelentős terhelést rónak a gumikraForrás: AFP/Andrej Isakovic

A gumik mellett a fékeknek is ez a szezon egyik legkeményebb próbatétele. A Brembo szimulációja szerint a célegyenes végén közel 340-es tempóról 80-ra lassulnak az autók két másodperc és alig 120 méter alatt, miközben gazdájuk 172 kilónyi terheléssel tapossa a féket. A gyártó a nyolc féktávból hármat nagyon és négyet közepesen kemény terhelésűnek minősít.

Sok helyen fordul a kocka a múlt alapján?

A múltbéli eredmények alapján olyan helyszín következik, ahol egy csapásra minden megfordulhat minden, ami 2020-ban a mezőnyt jellemezte. Összességében ugyanis akik idén jól teljesítenek, eddig általában nem villogtak Bahreinben, míg a szenvedők egész tisztességes eredménysort mutattak fel.

Lewis Hamilton például csak Charles Leclerc késői motorhibájának köszönhetően nyert itt tavaly, azt megelőzően utoljára 2015-ben volt képes rá, az első rajtkocka megszerzésére pedig 2016-ban. Max Verstappen még sohasem vitt haza trófeát innen – alig maradt ilyen állomás a bajnokságban –, többször esett ki, mint ahányszor célba ért. A Racing Point, a Renault szerény tempóval az utóbbi öt évben átlagosan 3 pontot sem gyűjtött. A sok elismerést kapók közül Pierre Gasly számít kivételnek, aki két éve a bravúros 4. helyre vezette mostani csapatát.

Bottas eddig többnyire jól ment a Mercedesszel BahreinbenForrás: AFP/Karim Sahib

Bezzeg a most gödörben lévők! A Ferrarit csak Leclerc imént említett problémája választotta el a mesterhármastól, a 2017-ben és 2018-ban diadalmaskodó Vettel is rendszerint jól megy ezen a pályán. A Haasnak egyenesen az egyik kedvence, hiszen fennállása óta minden évben eljutott legalább egy autóval a Q3-ig, a pontszerzésről is mindössze egyszer maradt le. Az Alfa Romeo pontokkal távozott az utolsó két futamról, s bár szűk mintából állapítjuk meg, de Bahreinben Alexander Albon és Esteban Ocon minden alkalommal pontot szerzett. És Valtteri Bottasnak is jó ómen a sivatagi környezet, hiszen csapattársként háromból kétszer egyértelműen Hamilton fölé nőtt, itt szerezte karrierje első pole pozícióját is.

A Mercedes az idei évre kikúrálta egyik korábbi hiányosságát, hogy nem elég agilis az autó a lassabb kanyarokba való beforduláskor, ez kamatozhat Bahreinben.

Vonalvezetéstől függetlenül azonban 2020-ban mindenhol ők voltak a favoritok, ez vélhetően most sem lesz másképp. Talán az erős gumikopás hozhatja helyzetbe az üldözőket; mint például Silverstone-ban Max Verstappent.

A nemzetközi helyzet fokozódik

Törökországban újabb csavar jött a tágabb értelemben vett üldözőboly küzdelmében: a Racing Point és a Renault helyet cserélt a 3. és az 5. helyen, közrefogva a McLarent, míg a Ferrari 24 pontra megközelítette a képzeletbeli dobogót. A kvartett versenyfutása lesz a hátralévő három futam egyik legérdekesebb cselekményszála, biztos számos fordulattal.

Szinte versenyről versenyre változik a helyzet a Mercedes és a Red Bull mögötti bolybanForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Jennifer Lorenzini

A Ferrari tehát életjeleket mutatott a vizes aszfalton, de képes ezt megismételni normális körülmények között? Vagy kiszáll a buliból és fennállása egyik legrosszabb helyezését könyveli el a csapatok rangsorában? A közelmúlt bahreini hagyományaira támaszkodhatnak, az viszont ellenük szól, hogy igen magas az erős motort igénylő padlógázos szakaszok aránya. A legutóbbi hasonló jellegű pályán (sok egyenes+kemény féktávok+lassú kanyarok), Szocsiban a Racing Point és a Renault szerepelt legeredményesbben, de az ottani aszfalt jóval kevésbé érdes, és persze nincs teli homokkal.

A végére pedig egy slusszpoén: egyre kisebb valószínűséggel, de a meleg ellenére előfordulhat kisebb zápor a sivatagban a nagydíjhétvége során. Mondjuk egy ilyen évben tulajdonképp már ezen sem lepődnénk meg.

A Bahreini Nagydíj programja

  • 1. edzés: péntek 12:00-13:30
  • 2. edzés: péntek 16:00-17:30
  • 3. edzés: szombat 12:00-13:00
  • időmérő: szombat 15:00-
  • verseny: vasárnap 15:10-