Alonso úgy érzi, 2013-ban világbajnok lett volna a Lotusszal

Forma-1, Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, Ausztrál Nagydíj, 2013
Fernando Alonso, Kimi Räikkönen, Grand Prix of Australia, Albert Park, Melbourne Grand Prix Circuit, 17 March 2013. (Photo by Paul-Henri Cahier/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen 2013-ban futamot is nyert a topcsapatokénál szerényebb költségvetésből működő Lotusszal, az akkori sportigazgató Alan Permane elbeszéléséből azonban kiderült, hogy az évet a Ferrarival második helyen záró Fernando Alonso úgy véli, ő egyenesen világbajnok lett volna az istállóval.

Fernando Alonso kétségtelenül a Forma-1 történetének egyik legtehetségesebb és leggyorsabb versenyzője, akiről sokan úgy tartják, hogy képességei alapján kettőnél jóval több világbajnoki címet is nyerhetett volna. Ennek ellenére a mezőnybe jövőre visszatérő spanyol pilóta legutóbb 2006-ban ért fel a csúcsra, amelyet még követett egy összetettbeli harmadik hely a McLarennel 2007-ben, valamint három második hely a Ferrarival 2010-ben, 2012-ben és 2013-ban. Alan Permane, a Renault jelenlegi sportigazgatója azonban most elárulta, Alonso úgy gondolja, hogy egy másik csapatnál 2013-ban nem csak második lett volna.

Alonso 2013-ban sem tudta akkora mértékben ellensúlyozni a Ferrari hiányosságait, hogy megnyerje a világbajnoki címet Forrás: Getty Images/2013 Getty Images/Clive Mason

Elsőre természetesen mindenki azt feltételezheti, hogy Alonso a Red Bull-ra gondolt, hiszen már akkoriban is rendszeresen hangoztatta, hogy Adrian Newey autójában nem csak Vettel tudna világbajnok lenni, a Ferrarit pedig magára is haragította azzal a kijelentésével, hogy a Red Bullt szerette volna megkapni a 32. születésnapjára.

Permane azonban elárulta, hogy Alonso úgy véli, 2013-ban a Lotusszal is megnyerhette volna a vb-címet.

Az ilyen dolgok pedig szöget ütnek a fejedbe. Valamelyik reptéren álltunk a check-inre várva, ő pedig azt mondta, hogy »nyerhettem volna abban az autóban.«" – mesélte az akkoriban a mai Renault elődjének számító Lotus sportigazgatójaként tevékenykedő mérnök a Beyond the Grid podcastban.

Räikkönen szárnyalt a 2013-as Lotusban Forrás: Getty Images/2013 Getty Images/Mark Thompson

A 2013-as Lotust a spanyol helyett a mezőnybe egy évvel korábban visszatérő Kimi Räikkönen, valamint Romain Grosjean vezette.

A Jégember rögtön megnyerte vele a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat, öt futam után pedig Sebastian Vetteltől mindössze 4 ponttal lemaradva a második helyen állt az összetettben.

Végül ez említett egy győzelemmel, hat második hellyel és egy harmadik hellyel az ötödik lett a pontversenyben, miközben csapattársa egy második és öt harmadik helyezéssel a hetedik helyen végzett. Permane szerint az E21-es kódjelű Lotus „jó autó volt, de a Red Bull más szintet képviselt, és különösen Sebastian volt érinthetetlen vele. De igen, Fernando úgy gondolja, hogy nyerhetett volna vele."

Alonso és Räikkönen a 2013-as Ausztrál Nagydíj dobogóján Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Permane a podcastban Räikkönenről is beszélt, és amellett, hogy felelevenítette 2013-as összezördülését a finnel, elmondta, hogy szerinte akkori pilótájuk csak a minimális erőfeszítést mozgósítja, amit bosszantó látni.

Az alkalmazkodóképesség Alonso egyik nagy erőssége

Az 53 esztendős mérnök más sztorikat is mesélt a kétszeres világbajnokról, és felidézte, hogy már első vb-címe megnyerése előtt is lenyűgözte őt a spanyol. A 2004-es szezonban Permane Alonso akkori csapattársának, Jarno Trullinak a versenymérnöke volt, akivel a Monacói Nagydíjon első győzelmét ünnepelhette ebben a feladatkörben. Az idény nagy részében azonban a spanyol pilóta gyorsabb volt náluk.

– emlékezett vissza Permane Alonso kívülről szépnek semmiképpen sem nevezhető, viszont annál hatékonyabb stílusára. – Nagyon élesen kormányzott be a kanyarokba, hogy így stabilizálja az autót hátulját, ez pedig nagyon igénybe vette az első abroncsokat."

Alonso nem kímélte az első gumikat 2004-ben Forrás: Getty Images/2004 Getty Images/Paul Gilham

Ez azonban nem jelentett gondot egy olyan korban, amikor általános volt a versenyenkénti három kerékcsere. A 2005-ös szezonra azonban változtattak a szabályokon és eltörölték a kerékcseréket, sőt, az időmérő edzést (jóllehet, ez a szezon elején két, később csak egy mért kört jelentett) és a teljes futamot ugyanazzal a szett gumival kellett teljesíteni. Permane időközben a Jarno Trullit váltó Giancarlo Fisichella versenymérnöke lett, az idény előtt pedig arra számított, hogy az olasz pilótával legyőzhetik Alonsót.

„Pontosan emlékszem még a helyre is, az étkezdében ültünk Enstone-ban, ahol azt mondtam Giancarlónak 2005 elején, hogy szerintem el fogjuk kapni ezt a fickót, mert az időmérőn és a futamon is ugyanazt a szett gumit kell használnunk.

Úgyhogy szerintem az alkalmazkodóképesség volt az egyik legnagyobb erőssége."

Alonso 2005-re alkalmazkodott, és nem talált legyőzőre Forrás: Getty Images/2005 Getty Images/Mark Thompson

Az első 2005-ös futamot Fisichella még megnyerte, később azonban nem volt ellenszere Alonso ellen, aki a szezon vége előtt két futammal bebiztosította első világbajnoki címét, miközben csapattársa még az ő pontszámának a felét sem gyűjtve mindössze az ötödik helyen zárt az összetettben.