Társoldalunk:

Hamilton: Még most sem vagyok azon a szinten, mint Schumacher

2020.11.22. 12:01

Igyekszik nem csak az autó vezetésével, hanem a pályán kívüli tevékenységével is hozzájárulni a Mercedes sikereihez, Lewis Hamilton azonban még mindig úgy érzi, hogy ezen a téren nem ért fel Michael Schumacherhez.

Lewis Hamiltont rendszeresen éri az a vád, hogy nem elég, hogy a mezőny legjobb autójában ülve nyeri zsinórban a versenyeket és a világbajnoki címeket, de még csak nem is töltött el Michael Schumacherhez hasonlóan éveket azzal, hogy maga köré építse a későbbi sikercsapatot. Kollégái és főnökei úton-útfélen hangoztatják, hogy ennek pont az ellenkezője az igaz, a Motorsport-Total.com-nak adott nagyinterjúban pedig most maga az újdonsült hétszeres világbajnok próbált meg rávilágítani arra, hogy a háttérben miként igyekezett és igyekszik a mai napig hozzájárulni a sikerekhez.

Hamilton és a Mercedes átírja a Forma-1-es rekordok könyvét, sokan mégis vitatják, hogy a brit pilóta annyit hozzátett ehhez, mint Schumacher a Ferrari korábbi sikereihezForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Luca Bruno

Az interjú első felében Hamilton arról beszélt, hogy évről-évre igyekszik jobbá válni, és szerinte eddigi karrierje során most van a legmagasabb szinten. Elmondása szerint az idén a koronavírus-járvány miatt több ideje volt a gyengéire koncentrálni, amelyek közé sorolja az időmérő edzéseket, mivel ezeken Valtteri Bottas jóval többször tudja legyőzni őt, mint a versenyeken. Az azonban meglepetésként érte, hogy azzal, hogy az időmérőn való javulásra fókuszált, a versenyen nyújtott teljesítménye lett jobb. Erre a miérteket a gumikban látja.

„Talán ennek az az oka, hogy ugyanazokat a gumikat használjuk, mint tavaly, és egyre többet tudok arról, hogy miként kell jól bánni velük. Telnek az évek, és különösen az idén többet invesztáltam abba, hogy jobban megértsem az autót, a technikai oldalt, a beállításokat. A versenyhétvégéken olyan sok mindent lehet változtatni, könnyű elszalasztani a lehetőséget."

A gumik megértése minden pilóta esetében kulcsfontosságú, Hamilton szerint pedig az, hogy mostanra jobb lett ezen a területen, annak is köszönhető, hogy a csapat hallgat az észrevételeire, ellentétben a McLarennél töltött éveivel.Amikor a Mercedeshez jöttem, mindent megkérdőjeleztem. A McLarennél is megtettem ezt például azzal kapcsolatban, hogy miként készítik elő a gumikat, miként melegítik fel azokat és a többi. De soha nem hallgattak rám, csak azt hallották meg, amit meg akartak. Amikor csatlakoztam a Mercedeshez, kezdetben sok csatát meg kellett vívnom, mert valami mást akartam."

A Mercedesnél a kezedetktől fogva azt akarta elérni, hogy a csapat jobban hallgasson rá, mint tette azt a McLarenForrás: Getty Images/2013 Getty Images/Paul Gilham

„Például nagy nyomást helyeztem a csapatra, hogy olyan legyen az aerodinamikai egyensúly, amilyennek én akarom. A 2014-es szezon óta sikerült elérnem, hogy a nekem megfelelő irányba fejlesszenek, de ez lépésről lépésre ment. A csapat általában lefuttatja a szimulációkat, aztán pedig megmondja, hogy elméletben mi a legjobb beállítás. A szimuláció azonban nem érzi azt, amit én."

„Sokat kellett tanulnom. Sokszor megkérdőjeleztem a srácokat, olykor pedig nem volt igazam. Ezzel azonban semmi gond nincs, ez a tanulási folyamat része. De a tény, hogy sikerült elérnem, hogy ne a megszokott módon gondolkodjanak és új dolgokat próbáljanak ki, különbséget teremtett. Amikor jó eredményt érünk el, mindenki azt mondja, hogy »oké, ez működött, próbáljunk ki mást is, még ha őrültségnek is hangzik.« Valószínűleg ez az egyik olyan dolog, ami segített nekünk emelni a színvonalat. A megközelítésünk jobb lett, mint amilyen azelőtt volt, hogy idejöttem."

Hamilton úgy véli, azt csinálja ő a Mercedesszel, mint amit Schumacher tett a FerrarivalForrás: Getty Images/2007 Getty Images/Denis Doyle

A Forma-1-ben a mai napig Michael Schumacher a tankönyvi példája annak, hogy egy pilóta miként építhet maga köré egy csapatot és a megfelelő módszerekkel miként érheti el, hogy a csapat minden tagja az ő igényeinek megfelelő autó fejlesztéséért dolgozzon. Hamilton elismeri, hogy ezen a téren még mindig nem érte el azt a szintet, ahol a másik hétszeres világbajnok volt.

Amikor arról van szó, hogy az ember bevonja magát az autó fejlesztésébe, szerintem sosem értettem meg száz százalékig, hogy Michael hogyan csinálta ezt, és más fiatal pilóták sem tudták ezt megérteni, még most, az én esetemben sem. Még csak most kerülök lassan arra a szintre, amelyen Michael volt."

„Csak azt látják, hogy jó autónk van, vagy hogy Michaelnek is jó autója volt. Most azonban már értem, hogy Michael mit csinált a csapatával, és biztos vagyok benne, hogy az nagyon hasonló volt ahhoz, amit én csinálok most. Neked kell lenned a kormányosnak, körülötted intelligens és szenvedélyes emberek erős csoportjával. Persze ott van a csapatfőnök, aki az egészet irányítja, de az én munkám az autó jobbá tétele és az alkalmazkodás hozzá a vezetési stílusommal. Nagyon büszke is vagyok erre. Sajnos azonban az emberek nem látnak mindent, ami a színfalak mögött történik."

A McLarennél nem hallgattak rá eléggéForrás: Getty Images/2008 Getty Images/Clive Mason

Hamilton a mclarenes évek után 2013-ban már úgy érkezett meg a Mercedeshez, hogy szerette volna, ha a csapat jobban hallgat rá, mint tették azt Wokingban.Amikor a McLarennél voltam, a csapat azt csinálta, amit akart. A mérnökök gyakran hiszik azt, hogy ők jobban tudják a pilótánál, vagy egyszerűen csak nem figyelnek oda, nem tudom. Ez volt a legjobb abban, hogy csatlakoztam ehhez az istállóhoz. Nem úgy jöttem ide, hogy »csináljátok ezt meg ezt«, hanem sokkal inkább úgy, hogy »figyeljetek, van egy ötletem, talán úgy jobb lesz.« Így fejlődött ki az együttműködés. A mérnökök ezután visszajöttek és azt mondták, »mi lenne, ha ezt így csinálnánk?«, én pedig azt feleltem, hogy »igen, ez tökéletes lenne.« Az embernek ettől az lesz az érzése, hogy közösen oldjátok meg a problémákat ahelyett, hogy lehúznátok a másikat."

A Mercedes világbajnoka példát is mondott arra, hogy miként dolgozik a színfalak mögött. „Minden héten van egy FaceTime vagy Zoom-hívásom Bonóval (Peter Bonnington, Hamilton versenymérmöke - a szerk.) és a mérnökökkel. Mindig azt kérem, hogy különböző személyek vegyenek részt ezeken a megbeszéléseken. Mindig naprakész vagyok az új autó fejlesztésével kapcsolatban, hogy mik a határok és éppen mely területekre fókuszálnak.”

„Néha ellátogatok a szélcsatornába és megkérem az aerodinamikai főnököt, hogy vezessen körbe, mert lenyűgöz, amin éppen dolgoznak. Utána pedig elmagyarázzák, hogy jelenleg milyen problémákkal és akadályokkal állnak szemben. Manapság az ilyen alkalmak nem túl gyakoriak, a múltban azonban ilyenkor elmondták, hogy éppen min dolgoznak, én pedig mondjuk azt feleltem, »hogy ez nem probléma, miért erre koncentráltok?«"

Peter Bonnington Mercedeshez igazolása óta Hamilton versenymérnökeForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene - Formula 1

„Olykor ha az információt nem közvetlenül adjuk át, akkor felhígul, mire elér a címzetthez. Mindig is jó befektetésnek tartottam időt szánni arra, hogy ellátogassak a gyárba, hogy ahelyett, hogy az aerodinamikai főnök valaki mástól hallja, inkább közvetlenül én mondjam meg neki, hogy mit akarok. Télen mindig leülök Bonóval és a srácokkal, majd elmondom nekik, hogy milyen büszke vagyok rájuk és élvezem a sikereket, de arra kérem őket, hogy írják le, hogy mit csinálhattunk volna jobban. Ezt én is megteszem, majd együtt átvesszük a leírtakat és terveket készítünk arról, hogy miként javulhatnánk. Néha azt mondjuk, hogy »ez most nem olyan fontos, úgyhogy elengedjük, mert csak időt fog elvenni az edzésen«. Olyan dolgokat preferálunk, amelyek igazán javítanak a teljesítményen."

Hamilton konkrét példával is szolgált arra, hogy milyen az, amikor átültetik a gyakorlatba az elméletet. „Tavaly például a mi autónk tengelytávja volt a leghosszabb a mezőnyben, én pedig meglepődve láttam, hogy a többi csapat közül egyik sem épített ilyen hosszú autót. 2017 óta a leghosszabb autóval nyerünk, miközben a többiek ragaszkodtak a saját elképzeléseikhez és a rövidebb autóhoz. A mi autónk, mivel hosszabb, rengeteg leszorítóerőt generál, másfelől viszont nem elég agilis a lassú kanyarokban."

Az idei Mercedes már jobban viselkedik a lassabb kanyarokban, mint a tavalyiForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Kenan Asyali

„Tavaly a gyors és közepesen gyors kanyarok számítottak az erősségünknek, az idei téli tesztek során pedig javasoltam pár beállítás-változtatást a csapatnak. Nem mehetek bele túlságosan a részletekbe, de azóta nincsenek problémáink a lassú kanyarokban."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK