Vágólapra másolva!
Max Verstappen frusztrálónak, Alexander Albon furcsának titulálta a Török Nagydíjat. A holland pilótát vizsgálták a verseny után, végül azonban nem szankcionálták. A leintést követően kijelentette, a pálya lassan száradt fel, és ez nem tett jót az intermediate gumiknak.

A Török Nagydíjon megszakadt Max Verstappen nagy sorozata, hiszen idén először úgy fejezett be egy futamot, hogy nem végzett a dobogón. A Red Bull pilótáját sokan a verseny legnagyobb esélyesének tartották, de előbb elrontotta a rajtot, majd miután visszazárkózott a 3. helyre és üldözőbe vette Sergio Pérezt, megpördült.

Verstappennek nem volt jó versenye Forrás: AFP/Getty Images/Ozan Kose

„Frusztráló, hogy őszinte legyek – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Próbáltam követni Checót, aztán hirtelen nagyon megúszott az autóm, és megpördültem. Próbáltam elkerülni a falat, de a gumiknak nem tett jót. Utána megpróbáltam visszazárkózni, de egyszerűen nem lehetett előzni.

Hibája után a Red Bull pilótájának ki kellett állnia a bokszba, így elszálltak a győzelmi esélyei. Sőt, a futam vége felé még egyszer megpördült, és utána már csak csapattársát, Alexander Albont tudta megelőzni. Verstappen elmondta, hogy az aszfaltcsík állapota igencsak megnehezítette a dolgukat.

„A pálya nem igazán száradt fel, ezért az intermediate-eken kellett maradni, de a gumitörmelékek miatt nagyon csúszkáltunk. Rendkívül nehéz volt, hiszen csak követtem [az előttem lévőt], nem volt tapadás, és csak a túlélésért küzdöttem. Nem volt valami jó nap, de még egyszer nem fogunk ennyire csúszós pályán versenyezni.”

Verstappen ráadásul a leintés után még aggódhatott, ugyanis az FIA vizsgálta, hogy az első bokszkiállása után érintette-e a fehér vonalat. Végül azonban nem találták bűnösnek, így a 23 éves versenyző megtarthatta 6. pozícióját.

Ami Albont illeti, a thai pilótának változatos versenye volt. Egy ideig még vezetett is, igaz, csak a kerékcserék miatt, de később sem állt rosszul. Végül azonban csak a 7. pozícióban fejezte be a futamot.

Albon csak az utolsó körökben maradt alul csapattársával szemben Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Joe Portlock

„Furcsa egy verseny volt – jelentette ki a Ziggo Sport kamerái előtt. – Egy adott gumin egyszer gyorsak voltunk, aztán ugyanolyan abroncsokon nem volt meg a tempónk, ami rendkívül különös.

A thai versenyzőnek akár a futamgyőzelemre is lehetett volna esélye, de csapattársához hasonlóan ő is Pérez mögött hibázott és forgott meg. Albon egyelőre nem talált magyarázatot az esetre. „Jól nézett ki, és nehéz értelmezni, hogy mi történt. A következő futamra végig fogom gondolni az eseményeket.”