Hamilton egy visszatérő pályán érheti utol Schumacher legendás rekordját

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Emilia Romagna Nagydíj 2020, futam, dobogó
IMOLA, ITALY - NOVEMBER 01: Race winner Lewis Hamilton of Great Britain and Mercedes GP celebrates on the podium during the F1 Grand Prix of Emilia Romagna at Autodromo Enzo e Dino Ferrari on November 01, 2020 in Imola, Italy. (Photo by Lars Baron - Formula 1/Formula 1 via Getty Images)
Vágólapra másolva!
A hétvégén megkezdődik az idei Forma-1-es világbajnokság hajrája, a mezőny pedig ismét olyan pályára látogat, amely az eredeti versenynaptárban nem szerepelt. Lewis Hamiltonnak jó esélye van arra, hogy Isztambulban matematikailag is lezárja az egyéni vb-cím kérdését, és beállítsa Michael Schumacher vonatkozó csúcsát, de az eső megkavarhatja a szokásos sorrendet.

Ha nincs a koronavírus-járvány, akkor a Forma-1 mezőnye most a szezon 21., egyben utolsó előtti futamára készülne, amit Interlagosban rendeznének. A pandémia viszont mindent felülírt, így jelenleg csupán 13 versenynél tartunk, azonban még négy van előttünk, és ami szintén nem elhanyagolható, hogy a következő viadalt nem Brazíliában, hanem Törökországban tartják.

Isztambul kilenc év után tér vissza a Forma-1-be Forrás: Getty Images/2011 Getty Images/Bryn Lennon

Az isztambuli pálya az idény ötödik olyan helyszíne lesz, amely eredetileg nem szerepelt a 2020-as versenynaptárban, viszont a rengeteg törölt futam miatt mégis bekerült. A mezőny több mint kilenc évvel ezelőtt, 2011 májusában járt Törökország legnagyobb városában, így érdemes feleleveníteni az 5,338 km hosszúságú, 14 kanyarból álló aszfaltcsík sajátosságait.

– mondta Ciaron Pilbeam, a Renault vezető versenymérnöke. – Ott van a nagyon hosszú és tempós 8-as kanyar, ami nagy terhelést jelent az autó, a gumik és a pilóta számára, és ami a jelenlegi kocsikkal gyorsabb lesz, mint valaha.”

A 8-as kanyar kétségtelenül a pálya már-már legendássá vált szakasza, de többen is megemlítették az 1-est, amit a pilóták vakon vesznek be, miközben a szintcsökkenéssel is meg kell küzdeniük. Pierre Gasly elárulta, figyelmeztették, hogy ezen a hétvégén a nyakizmai az átlagosnál nagyobb kihívással néznek szembe, a versenyzők mellett azonban a mérnököknek sem lesz könnyű dolguk.

– magyarázta James Key, a McLaren technikai igazgatója. – Ennek következtében a megfelelő szárnyállás kiválasztása lesz a hétvége egyik legnagyobb kihívása. A szabályok rengeteget változtak 2011 óta, így hiába van némi információnk a pályáról, a mostani autókkal az egész teljesen más lesz.”

A brit szakember hozzátette, a jelenlegi kocsik másodpercekkel gyorsabbak lesznek, mint a kilenc évvel ezelőttiek, többek között azért, mert néhány kanyart jóval nagyobb tempóban képesek bevenni. Így könnyen lehet, hogy száraz időjárás esetén az abszolút és a versenyben futott leggyorsabb kör rekordja is meg fog dőlni. Érdekesség, hogy akár az eredeti, akár a végleges versenynaptárban szereplő pályák közül egyedüliként ez Törökországban egy és ugyanaz: Juan Pablo Montoya tartja 1:24.770 másodperccel, még a 2005-ös futamról.

Ahogyan Imola, úgy az isztambuli aszfaltcsík iránya is ellentétes az óramutató járásával, viszont a McLaren pilótái kiemelték, hogy minden bizonnyal jóval több előzési lehetőséget nyújt, mint az olaszországi helyszín, többek között a két DRS-zónának köszönhetően.

Abból a szempontból pedig a portimaói pályához hasonlít, hogy nemrég ezt is újraaszfaltozták. Portugáliában egyértelmű volt, hogy mindez hatalmas nehézséget jelent a pilóták számára, hiszen az egész mezőny küszködött a tapadással. Ráadásul ezúttal még betétfutamok sem lesznek, hogy valamennyire felgumizzák a pályát.

Ha ez nem lenne elég, a Pirelli a három legkeményebb keveréket bocsátja a csapatok rendelkezésére,

mivel az abroncsoknak nagyon nagy terhelést kell kibírniuk. Sőt, a Portugál Nagydíjhoz hasonlóan a pilóták nyolc helyett hét lágy, és kettő helyett három kemény gumit használhatnak fel.

Az isztambuli aszfaltcsík pályarajza Forrás: Mercedes-AMG F1

A hétvége alakulásába az eddig felsorolt tényezőkön kívül az időjárás is beleszólhat. Az előrejelzések alapján a hőmérséklet 20 fok alatt lesz, de az is elképzelhető, hogy még a 15-öt sem éri el. Ami a csapadékot illeti, a pénteki nap biztosan száraz lesz, viszont az időmérőt és a futamot egy zápor megkavarhatja.

Emlékezetes csaták és balesetek

Törökország 2005 és 2011 között hétszer adott otthont F1-es versenynek. A jelenlegi mezőnyből csupán Kimi Räikkönen, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Sergio Pérez indult legalább az egyiken, rajtuk kívül pedig Daniel Ricciardo kapott lehetőséget az utolsó évben, az ausztrál pilóta ugyanis a Toro Rosso színeiben részt vehetett az első, egyébként esős körülmények között rendezett szabadedzésen.

Az első, 2005-ös futamot Räikkönen nyerte

Az előbbi négy pilótából három ráadásul egy-egy futamot is meg tudott nyerni Isztambulban. Räikkönen 2005-ben, Hamilton 2010-ben, Vettel pedig 2011-ben diadalmaskodott. Rajtuk kívül egy másik világbajnok, Jenson Button szintén egy győzelemmel rendelkezik 2009-ből, viszont a „Törökország szultánja” címet nem ők kapták meg. Ez a megnevezés Felipe Massát illeti, aki háromszor egymás után nem talált legyőzőre ezen a helyszínen, ráadásul a 2006-ban itt nyert először a Forma-1-ben.

Massa zsinórban háromszor győzött Törökországban

Michael Schumachernek viszont nem sok pozitív élménye volt a Török Nagydíjakról. 2005-ben egy motorcsere miatt csupán a 19. helyről rajtolt, később pedig Mark Webber próbálta visszavenni a körét vele szemben, de az ausztrál versenyző megforgatta a hétszeres világbajnokot. Egy évvel később nem tudta megelőzni Fernando Alonsót a 2. helyért, ami fájó volt számára a bajnoki küzdelemben. 2011-ben pedig belefordult Vitalij Petrovba, és ő húzta a rövidebbet, hiszen az első szárnya megsérült.

Alonso és Schumacher 2006-os csatája

A Török Nagydíjak történetének legemlékezetesebb incidense azonban nem a hétszeres világbajnokhoz köthető. Ezt a címet egyértelműen Vettel és Webber 2010-es ütközése nyerte el, amivel ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben. Hamilton számára ez az incidens teremtette meg az esélyt, hogy megnyerje a futamot, előbb azonban meg kellett küzdenie csapattársával, Buttonnal.

Hamilton és Button 2010-es párharca

Miután a két McLaren átvette a vezetést, a pilótákat megkérték, hogy spóroljanak üzemanyagot, Hamiltont pedig arról tájékoztatták, hogy honfitársa nem fogja megelőzni. Ennek ellenére a címvédő utolérte csapattársát, majd el is ment mellette. Nem sokkal később Hamilton visszavágott, és ekkor nagyon közel voltak ahhoz, hogy eljátsszák ugyanazt, amit pár körrel korábban a két Red Bull.

A fiatalabbik brit versenyző aztán elhúzott, és végül több mint 2 és fél másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt.

Ami Vettelt illeti, a későbbi négyszeres világbajnok egy évvel később javított, hiszen a pole pozícióból rajtolva megnyerte a futamot. Ráadásul mindezt úgy, hogy péntek délelőtt összetörte a Red Bullt, így a második szabadedzést teljes mértékben ki kellett hagynia. Azon a futamon egyébként a versenyzők összesen 80 alkalommal álltak ki a bokszba, ebből a győztes 4-szer. Azóta persze az autók sokat változtak, de a gumiszállító már akkor is a Pirelli volt.

Vettel pole pozíciós köre az eddigi utolsó, 2011-es időmérőről

A fent említett pilótákat leszámítva csupán Romain Grosjean és Valtteri Bottas versenyzett Isztambulban. Előbbi 2008-ban, 2009-ben és 2011-ben is részt vett a törökországi GP2-es fordulón, és a hatból két futamot meg is tudott nyerni. A finn versenyző pedig 2011-ben aratott győzelmet a GP3-as szezonnyitón. Ami a többieket illeti, mindössze a szimulátoron keresztül szerezhettek tapasztalatot, bár Danyiil Kvjat megjegyezte, hogy neki még erre sem volt lehetősége.

Hamilton, a Mercedes és a Sauber is történelmet írhat

Ez lesz a szezon első olyan futama, amelynek úgy megyünk neki, hogy a 2020-as egyéni világbajnoki cím akár végleg eldőlhet. Hamiltont már csak csapattársa, Bottas érheti utol, de neki is csupán matematikai esélye van a végső győzelemre. Nézzük is meg, hogy a 85 pontos előnnyel rendelkező brit pilóta milyen eredmények esetén mondhatja magát hétszeres világbajnoknak vasárnaptól!

  • megnyeri a futamot, vagy bármilyen más módon Bottas előtt végez
  • 2. lesz, Bottas pedig a győzelem és a leggyorsabb kör közül legfeljebb az egyiket gyűjti be
  • 3., 4. vagy leggyorsabb körrel együtt 5. lesz, Bottas pedig nem nyer
  • leggyorsabb kör nélkül 5. vagy leggyorsabb körrel együtt 6. lesz, Bottas pedig nem végez az első kettőben
  • leggyorsabb kör nélkül 6. lesz, Bottas pedig nem végez dobogón, vagy 3. lesz, de nem futja meg a leggyorsabb kört
  • 7. vagy leggyorsabb körrel együtt 8. lesz, Bottas pedig nem végez dobogón
  • leggyorsabb kör nélkül 8. vagy leggyorsabb körrel 9. lesz, Bottas pedig nem végez az első négyben
  • leggyorsabb kör nélkül 9. vagy leggyorsabb körrel 10. lesz, Bottas pedig nem végez az első ötben
  • leggyorsabb kör nélkül 10. lesz, Bottas pedig az első haton kívül végez, vagy 6. lesz, de nem futja meg a leggyorsabb kört
  • nem szerez pontot, Bottas pedig az első haton kívül végez

Hamilton számára biztató jel, hogy az eddigi 13 futamból mindössze kettő olyan eredmény született, amely a fent felsoroltak egyikének sem felel meg. Ez a kettő pedig az Osztrák és az Orosz Nagydíj, ahol Bottas nyert, a brit versenyző pedig nem tudta megszerezni a 2. pozíciót. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy Hamilton mindkét hétvégén két-két büntetést kapott.

Könnyen lehet, hogy Hamilton nem csupán a dobogós helyezést, hanem a hetedik vb-címér is ünnepelheti Isztambulban Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Lars Baron

Ha a Mercedes pilótájának sikerül bebiztosítania a végső győzelmet, akkor pályafutása során hetedik alkalommal koronázzák meg, amivel beéri Schumachert, ráadásul megdönti az egy csapattal szerzett bajnoki címek számának rekordját. Azonban kettőjük közül a brit pilóta lesz az idősebb, amikor megszerzi a hetedik elsőséget,

hiszen 2004-ben a német versenyző már az augusztusi Belga Nagydíjon lezárta ezt a kérdést.

Hamilton emellett további, kisebb jelentőséggel bíró rekordokat is elvehet Schumachertől. Megdöntheti az ugyanazzal a konstruktőrrel elért győzelmek számát (jelenleg mindketten 72-nél tartanak), valamint az ugyanazzal a márkajelzéssel ellátott motorral (53), illetve a különböző pályákon futott leggyorsabb körök (24) tekintetében is túlszárnyalhatja őt.

Hamiltonnal ellentétben a Mercedes ezúttal semmilyen csúcsot nem írhat át, de a címvédő így is fontos mérföldkőhöz érkezhet. Amennyiben ugyanis valamelyik pilótájuk megnyeri a Török Nagydíjat, a brackley-i istálló utoléri a 114 futamgyőzelemmel rendelkező Williamset és már csak a Ferrari (238) és a McLaren (182) lesz előttük.

A grove-iak az 589. versenyükön érték el ezt a számot, összehasonlításképpen a Mercedes jelenleg 223-nál tart.

Hamilton vagy Bottas győzelme azonban még nem biztos, az viszont annál inkább, hogy a jelenleg Alfa Romeo néven működő Sauber története 500. F1-es hétvégéjén vesz részt Isztambulban. Ebbe a mostani mellett az a korszak is beletartozik, amikor a csapat többségi tulajdonosa a BMW volt. Az egyetlen győzelmüket is ebben az időben aratták Robert Kubica révén, a 2008-as Kanadai Nagydíjon.

Egyelőre a Renault a harmadik, de a Racing Point és a McLaren is csak 1 ponttal van lemaradva Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Jennifer Lorenzini

A Red Bull szintén jubilál, hiszen az energiaitalosok Imolában teljesítették a 300. F1-es hétvégéjüket, most pedig minden bizonnyal a 300. versenyükön fognak szerepelni. A milton keynes-i istálló akár bebiztosíthatja a konstruktőri 2. helyet, de egyrészt ez valószínűleg nem most fog megtörténni, másrészt esetükben ez a pozíció a minimális elvárás.

Ami a középmezőny csapatait illeti, nekik egyelőre nincs okuk az ünneplésre, hiszen éppen ádáz csatát vívnak egymással.

A 3. helyért a Renault, valamint az enstone-iaktól 1-1 ponttal lemaradó McLaren és Racing Point küzd, mögöttük pedig a Ferrari próbálja megtartani az összetettbeli 6. pozíciót a náluk eddig 14 egységgel kevesebbet gyűjtő, ám Imolában rendkívül biztatóan teljesítő Alpha Taurival szemben.

A Török Nagydíj programja

  • 1. edzés: péntek 9:00-10:30
  • 2. edzés: péntek 13:00-14:30
  • 3. edzés: szombat 10:00-11:00
  • időmérő: szombat 13:00-
  • verseny: vasárnap 11:10-