Vágólapra másolva!
Miközben Szaúd-Arábiában jövőre először F1-es nagydíjat rendeznek, több éves előkészítés ellenére Miamiban nem kerülnek közelebb ehhez. A sportág elnöke szerint nem adják fel a tervet.

Amikor a Liberty Media 2017 elején átvette a Forma-1 irányítását, a menedzsment egyik célként azt jelölte meg, hogy fokozzák az érdeklődést a sportág iránt az Egyesült Államokban, és további versenyeket rendezzenek az országban. Eddig a legközelebb Miami jutott a megvalósuláshoz, de először a helyiek folyamatos tiltakozása, majd a koronavírus tett keresztbe.

Látványterv a pályáról Forrás: F1Mia.com

Chase Carey, az F1 leköszönő elnök-vezérigazgatója egy tőzsdei elemzőknek tartott konferenciabeszélgetés során azt mondta, továbbra is egyeztetnek a versenyrendezés mögött álló Dolphins csoporttal, de a koronavírus miatt egyelőre elhalasztották az előkészítés folytatását.

és megvárni, amíg jobban látszik majd, hogy a dolgok miként alakulnak. Ugyanolyan izgatottak vagyunk a Miamiban rejlő lehetőség kapcsán, mint mindig is voltunk, de úgy éreztük, az a helyes út előre, ha magabiztosak vagyunk.”

Carey kijelentette, „megfelelő formában” akarják megtartani az első Miami Nagydíjat, ezért inkább kivárják, amíg elkészül a koronavírus elleni vakcina, kezelés vagy a tesztelés továbbfejlesztett változata, és egyébként is úgy véli, eddig sem siették el a sportág amerikai terjesztését.

Lakók is ellenzik, hogy a Hard Rock Stadium környékén pálya épüljön Forrás: F1Mia.com

„Mindig is azt mondtuk, hogy ez nem egy 12 hónapos feladat, hanem hosszabb távú. Fontosabb az, hogy jól csináljuk annál, hogy gyorsan tegyük. A vírus nyilvánvalóan kihívást állít, amíg jobban ki nem ismerjük, úgyhogy figyeljük a tágabb értelemben vett környezetet, és tovább lépünk, amikor észszerű.”

Az első Miami Nagydíjat a 2021-es szezonra tervezték, és bár egyelőre nincs hivatalos versenynaptár, az teljesen biztos, hogy a futam jövőre nem valósul meg.

Sok a bizonytalanság a menetrenddel kapcsolatban, de Carey kijelentette, jó érzéssel tekint a jövő év elé.

Szerinte minden versenyrendező „elég magabiztos azzal kapcsolatban, hogy szurkolókat fogadjon és olyan eseményeket tartson, amelyek, ha nem is normálisak, eléggé hasonló érzetet nyújtanak. Nagyszerű lelkesedésben részesülünk, de van még bizonytalanság.”