Már a következő futamon sem Binotto ülhet a Ferrari csapatfőnöki székében

Forma-1, Eifel Nagydíj, Mattia Binotto, Ferrari
NUERBURG, GERMANY - OCTOBER 10: Scuderia Ferrari Team Principal Mattia Binotto walks in the Paddock before final practice ahead of the F1 Eifel Grand Prix at Nuerburgring on October 10, 2020 in Nuerburg, Germany. (Photo by Mark Thompson/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Komoly változás következhet be a Ferrarinál, ami a csapat jövője mellett Mattia Binotto csapatfőnököt is érinti.

A Ferrari júliusban átszervezéseket jelentett be Forma-1-es istállójánál, amelynek folyományaként Mattia Binotto, az istálló korábbi technikai igazgatója közölte, hogy attól kezdve hátralép a technikai feladatoktól, és teljes egészében csapatfőnöki teendőire fog koncentrálni. Mindezek után meglepő fejlemények láttak napvilágot az Emilia Romagna Nagydíjat követően.

Mattia Binotto ezentúl még távolabbról figyeli majd a pályán történteket Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Noha az idén a koronavírus-járvány miatt az eredetileg tervezett 22-ből csak 17 versenyt rendeznek a Forma-1-ben, a júliustól decemberig zajló szezon telítettsége így is nagy kihívás elé állítja a csapatok személyzetét, akiknek három alkalommal is három egymást követő versenyhétvégén kellett a maximumot nyújtani. Jövőre várhatóan 23 verseny lesz, ami arra készteti az istállókat, hogy rotálják a versenyre utazó személyzetet. Adott esetben ezt már az idei év végén elkezdhetik.

„A versenyek növekvő száma egyre nehezebbé teszi a logisztikai kihívást, valamint a szerelők és mérnökök dolgát. Minden emberünket beleértve meg fogjuk tervezni, hogy mi a legjobb módja a megfelelő hatékonyság, koncentráció és fókusz mellett befejezni az évet. Az egyre több futam miatt kompromisszumot kell kötni abban, hogy miként dolgozzanak a mérnökök és technikusok, hogy végül a legjobb legyen az egyensúly" – nyilatkozta a témában Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke.

A csapatfőnökök, akárcsak a kulcspozícióban levő technikai személyzet esetében ugyanakkor szokatlan, bár nem példa nélküli lenne, ha nem lennének ott minden versenyen. Mattia Binotto azonban ezt tervezi.

– jelentette ki a svájci-olasz szakember. – A versenyek nagyon fontosak, ha valaki a csapatért felelős, de az istálló egészének menedzselése is az."

Binottót a jövőben ritkábban láthatjuk versenyeken Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

A Ferrari versenyistállójának első embere külföldi sajtóhírek szerint nem is vár a következő szezonig azzal, hogy kihagyjon versenyeket, hanem már a soron következő idei futamon, a Török Nagydíjon sem lesz ott. Ennek oka pedig – akárcsak a jövő évi hiányzásé – nem a pihenés, hanem a technikai stáb gyárból történő koordinálása a 2021-es, illetve a 2022-es autóval kapcsolatban, különös tekintettel az új motorra.

Binotto távollétében a csapatfőnöki teendőket a jelenlegi sportigazgató, Laurent Mekies veszi át.

Mindez váratlan fordulat annak tükrében, hogy júliusban Binotto még arról beszélt, hogy a Ferrari átszervezésével teljes értékű csapatfőnökké vált, és már nem szól bele a technikai kérdésekbe.