Társoldalunk:

Az FIA nem enged a Red Bull nyomásának a motorok ügyében

2020.10.29. 18:40

A Red Bull kilátásba helyezte, hogy elhagyja csapataival a Forma-1-et, ha nem fagyasztják be a motorfejlesztést, az FIA elnöke, Jean Todt viszont kitart amellett, hogy környezetkímélő üzemanyagokat kell bevezetni.

Napirendre került az F1-es motorok jövője, miután a Honda bejelentette, hogy a 2021-es szezon végén távozik a sportágból, a Red Bull így beszállító nélkül maradt, de felmerült, hogy átvennék a japán motorok üzemeltetését, fejlesztésre viszont nincs kapacitásuk. A csapat ezért lobbizni kezdett, hogy 2022-től tiltsák be a motorfejlesztést az F1-ben.

Ismét reflektorfénybe kerültek az F1-es erőforrásokForrás: Ferrari

Az FIA elnöke, Jean Todt viszont nem áll kötélnek, kitart amellett, hogy az F1-ben is környezetkímélőbb üzemanyagokat használjanak, és ehhez fejlesztések szükségesek, közben tudja, hogy szem előtt kell tartani a költségcsökkentést is. Ráadásul, úgy kell egyensúlyoznia, hogy az érdekek folyamatosan változnak.  

„Májusban a Red Bull azt mondta nekünk, hogy semmilyen körülmények között sem lehet leállítani a fejlesztéseket, mert különben a Honda kiszáll. Most pont az ellenkezőjét akarják. Ebben az üzletben gyorsan változik a helyzet” – idézte az Auto Motor und Sport a francia elnököt, aki kijelentette, nem enged abból, hogy az F1-ben környezetkímélő üzemanyagokra kell átállni.

„Minden véleményt és igényt tiszteletben tartok, de azt nem hagyom, hogy zsaroljanak. Senkinek. Az üzemanyaggyártók is azzal fenyegettek minket, hogy csak akkor maradnak, ha nagyobb lesz a verseny. Ennél sokkal fontosabb, hogy befektessék a pénzüket emissziómentes üzemanyagok fejlesztésébe. Végtére is, számomra a megfelelő érvek számítanak, nem a fenyegetések.”

Todt a hétvégén Portimaóba utazott, várhatóan 2021 végi leköszönése előtt rendezi a motorok ügyétForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Joe Portlock

Todt szerint „inkább hamarabb, mint később” kell átállni karbonsemleges üzemanyagok használatára, ennek első lépcsője lesz az F1-ben is az E10 bevezetése, ettől függetlenül nem tárta ki azt sem, hogy akár már 2023-tól megváltozzon a jelenlegi F1-es motorformula. E téren kételyei vannak a manapság gyakran emlegetett üzemanyagcellás technológiával kapcsolatban, ezért szakértők bevonásával vizsgálják meg, hogy milyen irányba kellene elindulni, mert szerinte az érzelmek csak rossz döntésekre viszik az érintetteket, és rossz döntéseket már nem engedhetnek meg maguknak.

„Az új motorformulának képesnek kell lennie arra, hogy új gyártókat vonzzon” – szögezte le, és a lap szerint az is cél, hogy nagyvállalatok és kisebb specialisták, például az Ilmor is beszállhasson a küzdelembe. 

A Red Bull határidőt is szabott

Az Auto Motor und Sport arról is beszámolt, hogy Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója november 20-án egyeztet a Honda vezetésével a motorprogram esetleges átvételéről, addigra tudnia kell, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. Kijelentette, csak a fejlesztés befagyasztása révén tartja elképzelhetőnek az önálló folytatást.

A Red Bull négy autót ad a mezőnyekForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Jennifer Lorenzini

„Ez nem zsarolás, hanem tény. Ha nincs fejlesztési stop, nem tudjuk megvalósítani a Honda projektet. Ezekkel a bonyolult motorokkal a további fejlesztés nem lehetséges egy olyan központ nélkül, mint a szakurai, és a költségeket sem lehetne felvállalni.”

Marko szerint amennyiben átvennék a Honda-motorokat, többet költenének, mintha a Ferrari vagy a Renault ügyfeleként folytatnák, de az olaszok vagy a franciák esetében is többlet költségekre számítana, mert tőlük eltérő üzem- és kenőanyagokat használnak, ráadásul a karosszériát tervező részleg is kénytelen lenne alkalmazkodni a beszállítók által diktált architektúrához.

„Először is meg kellene állapodnunk a Ferrarival és a Renault-val. Ez egyszerűen hangzik, de nem az. El lehet képzelni, mi lenne, ha legyőznénk a gyáriakat egy Ferrari-motorral. Aztán ott van a Renault is, ami most nagy önbizalommal arra készül, hogy 2022-ben mindenkit lenyomnak az új motorjukkal és [Fernando] Alonso úrral. A szabályok egyenlő bánásmódot kívánnak meg, de mindig vannak eszközök arra, hogy eltérések alakuljanak ki. Ha nem tudunk megállapodni, a távozás is opció. Mi csak megmutattuk a realitásokat.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK