Társoldalunk:

Massa: Hamilton tehetségesebb Schumachernél

2020.10.28. 09:02

A Forma-1 történetének két legsikeresebb versenyzője között találni hasonlóságokat és különbségeket is. A Ferrarinál Michael Schumacherrel egy csapatban versenyző és baráti viszonyt kialakító, majd Lewis Hamilton ellen a bajnoki címért küzdő Felipe Massa utóbbiakat vette sorra.

Szerinte Lewis Hamilton minden rekordot meg fog dönteni a Forma-1-ben, a számok pedig alátámasztják a Mercedes világbajnokának képességeit. Felipe Massa bár soha nem volt Hamilton csapattársa, 11 éven keresztül versenyzett ellene, 2008-ban pedig az utolsó verseny utolsó métereiig harcban volt vele a világbajnoki címért, így testközelből láthatta, hogy a brit pilóta mire képes. Az F1-ből 2017 végén visszavonuló brazil előtte Michael Schumachert figyelhette, előbb mint a Ferrari tesztpilótája, majd 2006-ban mint a hétszeres világbajnok csapattársa. Ezek alapján úgy véli, akadnak lényeges különbségek a sportág két legsikeresebb versenyzője között.

Hamilton a Nürburgringen beállította, majd Portugáliában megdöntötte Schumacher győzelmi rekordjátForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene - Formula 1

Massa 2003-ban egy évig tesztpilótaként dolgozott a Ferrarinak még egy olyan szezonban, amelyben nem volt korlátozva a tesztelés (legalábbis a maranellóiaknak nem, miután nem indítottak harmadik autót a nagydíjak péntekén), így az akkor 22 esztendős brazil nem egyszer a pályát Michael Schumacherrel megosztva körözhetett.

Az F1-ben 2002-ben bemutatkozó, a 2003-as, tesztpilótaként töltött szezon után további két évet a Saubernél versenyző Massát a Ferrari 2006-ra Schumacher csapattársának szerződtette. A Fast Lane podcastban a brazil felidézte, mennyit jelentette ez neki, és hogy a hétszeres világbajnokot inkább tanáraként, mintsem riválisaként kezelte.

Massa és Schumacher 2006-ban, első közös dobogójuk alkalmával a nürburgringi Európa NagydíjonForrás: DPA/AFP

„Barát és tanár volt, olyasvalaki, akiért mindig rajongtam. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy a csapattársa vagyok. Elképesztően jó érzés volt abból a szempontból, hogy sokat tanulhattam tőle, és abból is, hogy mekkora kihívás legyőzni olyasvalakit, mint Michael Schumacher. Remek volt a kapcsolatunk, a végén pedig inkább már tanítómesterként, mintsem ellenfélként tekintettem rá."

Ami Hamilton és Schumacher összehasonlítását illeti, Massa elismerte, hogy nem tud teljes képet alkotni kettejükről, de azért megpróbálkozott az összevetéssel. „Nagyon nehéz összehasonlítani őket, mert Lewis-zal nem versenyeztem egy csapatban, az összehasonlításhoz pedig mindkettejük ellen ki kell állnod ugyanolyan autóban, látva minden adatot. De mindketten lenyűgöző és tehetséges versenyzők, és nagyon sok területen jók. Azt mondanám, hogy a technikai oldalt tekintve Michael erősebb volt. Nem látom, hogy Lewis annyit dolgozna a mérnökökkel, hogy minden technikai részletet megértsen. Nem hiszem, hogy ilyen oldalról 100%-ban ismeri az autót. A tehetsége és a tempója viszont..."

Hamilton 92 győzelme önmagáért beszél

Massa úgy véli, Schumacher a fizikai felkészültség terén is veri Hamiltont, a Mercedes versenyzőjébe azonban talán több tehetség szorult, ami ellensúlyozza a kevésbé alapos felkészülést. „Michael nagyon keményen edzett és jó volt a technikai dolgokban. Nem vagyok benne biztos, hogy Hamilton is ilyen, ami az edzést illeti, de technikai oldalról sem. Ugyanakkor mindent tökéletesen csinál, és talán még tehetségesebb is, mint Michael, mert még ha nem is dolgozik olyan keményen, akkor is mindent a lehető legjobb módon tud végrehajtani."

A tizenegyszeres futamgyőztes második idényét kezdte a Ferrari pilótájaként, amikor Hamilton 2007-ben bemutatkozott a Forma-1-ben a McLarennel, és már akkor látta a 22 esztendős briten, hogy nem akárki érkezett meg a mezőnybe. „Már amikor bemutatkozott, világos volt, hogy Lewis nagyon tehetséges. Nem lett világbajnok 2007-ben, mert elkövetett néhány hibát, talán pár versenyen hiányzott neki a tapasztalat. Emlékszem, Kínában kicsúszott a bokszutcába menet a kavicságyba. Végül az ilyen hibák miatt nem lett világbajnok, valamint azért, mert Alonsóval kellett harcolnia csapaton belül.”

Schumacher 40 felett is fiatalokat megszégyenítő fizikummal rendelkezettForrás: Getty Images/2012 Getty Images/Mark Thompson

„De a tehetsége már akkor megmutatkozott. Látszott, hogy más, mint a többiek, már az első évében bárkit le tudott győzni, még Fernandót is, aki szintén elképesztően tehetséges. Legyőzte Fernando Alonsót az újoncévében. Végső soron a számok megmutatják, hogy mire képes és ezután is meg fogják, mert minden rekordot meg fog dönteni a Forma-1-ben."

Hamilton nem csinálná vissza 2007-et

Miként Massa is említette, Hamilton már bemutatkozó évében letette a névjegyét, és bár valóban voltak hibái, a Kínai Nagydíjon történtekért elsősorban a McLaren tehető felelőssé amiatt, hogy kint hagyták a vászonig kopott gumikon, amelyekkel aztán nem tudott befordulni a bokszutcába a kerékcseréje előtt. Hamilton a 92. győzelme után visszaemlékezett erre a versenyre, kiemelve, hogy mai tapasztalatával talán már nem hagyná, hogy kint tartsák, de ezzel együtt nem bánkódik a történteken, mert ez a pillanat is hozzájárult a fejlődéséhez.

Hamilton és a kavicságyban ragadt McLarenForrás: Getty Images/2007 Getty Images/Clive Mason

„Amikor 22 éves vagy, fiatal vagy és lelkes, de nem feltétlenül van meg az érettséged. Persze nem tudtam, hogy akkor az fog történni. Ha tudtam volna, megnyerem aznap a világbajnokságot – utalt a Sky Sportsnak arra, hogy győzelem esetén már aznap világbajnok lehetett volna, de Brazíliában végül elbukta a címet. – Abban az időben nem tudtam, hogy mire mondhatok igent vagy nemet, nem tudtam, hogy miként legyek egy csapat vezére. De melyik 22 éves tudja? De nem bánom azt a pillanatot. Érzelmileg nagyon kemény volt, de anélkül nem lennék az a pilóta és ember, aki ma vagyok."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK