Társoldalunk:

Haas: A Ferrari dönt Mick Schumacherről

2020.10.20. 06:09

Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke nem ellenezné, hogy Mick Schumacher az istálló színeiben versenyezzen, de kijelentette, ez a Ferrarin múlik. Más jelöltek is vannak az ülésekre.

Felbolydult a méhkas a Forma-1-ben, és nagy harc indult a 2021-es rajtrács még fennmaradó helyeiért elsősorban az Alfa Romeónál és a Haasnál, de az utórengések érinthetik az Alpha Taurit és a Williamst is. A legnagyobb kérdés kétségtelenül az, hogy hol mutatkozik be Mick Schumacher, mert a közelmúltban már a Red Bullnál is azt várták, hogy a hinwili csapathoz kerül, de váratlanul a Haas is belépett a képbe.

A Haas szívesen látná Mick Schumachert, de legalább két évre - GalériaForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Günther Steiner, az amerikai kézben lévő istálló csapatfőnöke a német Sport1-nek elmondta, „bizonyosan nem ellenezné” a 21 esztendős pilóta érkezését, de elmondta, ez nem rajtuk múlik.

A Ferrari dönti el, hogy kit küld, nem mi. Mi mondhatjuk, hogy ezt vagy azt szeretnénk, de nem tudom, hogy a Ferrarinak milyen szerződése van a juniorokkal” – szögezte le, de nem hagyott kétséget afelől, hogy szívesen látná a csapatban az F2 éllovasát. – „Ki ne szeretné, hogy újra legyen egy Schumacher a Forma-1-ben? Különösen olyan formában, ahogy jelenleg a Forma-2-ben szerepel.”

Steiner megerősítette, hogy szorosan együttműködnek a Ferrarival, ezért „ha a Forma-2-ből igazolunk versenyzőt, akkor a legvalószínűbb, hogy Ferrari-pilóták lesznek.” Ennek ellenére nem tagadta, hogy kapcsolatban áll az olasz gyártóhoz nem kötődő Nyikita Mazepin hátországával. A pletykák szerint az már lényegében eldőlt, hogy az orosz fiatal a Haasnál folytatja.

Magnussen (képünkön) úgy néz ki, ülés nélkül maradForrás: 2020 Pool/EPA/Stephanie Lecocq

„Idősb Mazepin úr azt akarja, hogy a fia a Forma-1-ben versenyezzen, és [Nyikita] talán még inkább. Először viszont el kell döntenünk, hogy milyen irányba akarunk elindulni, és csak utána fogunk leülni azokkal az emberekkel, akik érdeklődnek aziránt, hogy velünk dolgozzanak” – árulta el. Ez befolyásolja mások esélyeit is, Steiner szerint az elmúlt hetek során nem egyeztetett az F1-es visszatérésre hajtó Nico Hülkenberggel sem. Tudja, hogy a német pilótát az F1-ben is nagyra értékelik, ezért sem akar egyelőre tárgyalásokba bocsátkozni. „Nem tárgyalunk anélkül, hogy tudnánk, merre tartunk. Tiszteletlennek tartom, ha egyeztetünk emberekkel, aztán ejtjük őket.”

Mazepinnek először szuperlicencre van szüksége, Steiner talán ezért sem erősítette meg a szerződtetésétForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula Motorsport Limited/Joe Portlock - Formula 1

Akárkire is esik a választás, Steiner azt mondta, már 2022-t is figyelembe veszik a döntésnél, mert mindenképpen azt akarják, hogy az átmenetinek szánt következő év után is stabil maradjon a versenyzői felállásuk.

Magnussen kiszorulhat az F1-ből

Hétfőn borús hangvételű cikket jelentetett meg Peter Nygaard, a dán B.T. F1-es szakírója a Haasnál versenyző Kevin Magnussen helyzetéről. „99,9 százalékig biztos vagyok abban, hogy a december 13-i szezonzárón Abu-Dzabiban véget ér Kevin Magnussen Forma-1-es pályafutása” – kezdte a szerző, aki elsősorban a koronavírus számlájára írja honfitársa várható búcsúját.

Nygaard szerint a Haas mindkét pilótáját lecseréli a szezon végén, az Alfa Romeónál és a Red Bull csapatainál nem lát esélyt Magnussen számára, a Williams anyagi elvárásainak pedig nem tud megfelelni.A Covid-19-et követő pénzügyi problémák nélkül a Haas, a Williams és mások megengedhették volna maguknak, hogy inkább a pilóták tehetségét keressék a pénzügyi hátterük helyett” – írta a veterán újságíró, aki a Nürburgringen megtudta Magnussentől, hogy a dán versenyző biztosan nem lesz tartalékpilóta valamelyik csapatnál.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK