Vágólapra másolva!
Ízelítőt kapott az F1-es mezőny abból, hogy milyen lenne, ha csak két napig tartana egy versenyhétvége. Ezt eredetileg Imolában próbálták volna ki először, de az időjárás már a Nürburgringen is ezt rendelte, és sokan úgy vélik, hogy ez a jövőben is követendő példa lehet.

Időtlen idők óta háromnaposak a Forma-1 versenyhétvégéi, jelenleg péntek délelőtt és szombat délután között tét nélküli szabadedzéseket, majd a rajtsorrendről döntő időmérő edzést, és végül vasárnap a futamot tartják. Az október végén és november elején esedékes Emilia-Romagna Nagydíj viszont kényszerűségből csak kétnapos lesz, és így alakult az Eifel Nagydíj is.

Nem mindenkinek hiányoznának a pénteki szabadedzések Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

A Nürburgringen a köd miatt pénteken nem hajthatott pályára a mezőny, ezért csak a szombati, 60 perces szabadedzés állt a pilóták rendelkezésére, hogy felkészüljenek az időmérőre és a versenyre. Sebastian Vettel tetszését nem nyerte el a helyzet.

– mondta Vettel. – Így nincs lehetőség arra, hogy finomítsunk az autón vagy a beállításokon. Kipróbálhatunk egy-két-három szett gumit, hogy miként hatnak az autóra, de a korlátozott idő miatt nem lehet különböző dolgokkal próbálkozni, úgyhogy nagyobb hangsúlyt kap a hétvége előtt elvégzett munka.”

Vettel a parc fermére utalva azt is elmondta, szerinte a mérnökök kevésbé tudnák hasznosítani a tudásukat, mert a pénteki szabadedzések tanulságai révén szombatra még alakíthatnak az autón, az időmérő után viszont erre már nincs lehetőség. Hozzátette, a szurkolóknak sem kedvezne, ha tartósan kétnaposak lennének a hétvégék. „Pénteken nem lenne értelme kijönni és kevesebb program zajlana.”

A mérnököknek kevesebb lehetőségük lenne utólag finomítani a beállításokat Forrás: Florent Gooden / DPPI

A négyszeres világbajnok véleményét több élpilóta sem osztotta. Charles Leclerc szerint nincs szükség három szabadedzésre ahhoz, hogy a mezőny felkészüljön az időmérőre, úgyhogy neki elegendő volt egy is, és a versenyt megnyerő Lewis Hamilton is azt mondta, szerinte nem szükséges pénteken pályára lépni, sőt, a versenyt is izgalmasabbnak tartotta így.

„Egyrészt, 22 nappal kevesebb alkalommal száguldozna 20 autó a pályán, és szennyezné a levegőt, a bolygót, úgyhogy ez pozitívum. Másrészt, sokkal nehezebb dolgunk lenne. Normális esetben péntekenként két edzés van, van elég idő, hogy tonnaszámra változtassuk a beállításokat, és ha hátrányba is kerülünk, van idő behozni a rengeteg elemzés és videónézés révén. Ha szombaton kezdenénk, erre nem lenne idő."

A Mercedes az időmérőn kisebb előnnyel szerezte meg az első két rajtkockát az idei átlagos különbségnél, pedig a világbajnoki címvédő hatalmas erőkkel készül minden versenyre, az új helyszínek esetén akár már egy évvel, de mindenképpen hónapokkal az érkezés előtt megkezdik a beállítások kidolgozását, amit lehetőleg a pályán érdemben már nem is változtatnak meg.

„Sokkal jobb így, egy szabadedzéssel – mondta Valtteri Bottas, aki megszerezte a pole pozíciót. – Kétségtelen, hogy több edzéssel el lehet találni a finom részleteket, különösen, ha pénteken egy egész este rendelkezésre áll, hogy áttekintsük az adatokat, tanuljunk az autó és a pilóta viselkedéséből. Több edzéssel egy kicsit gyorsabban lehet menni, nem tudom számszerűsíteni, de

„Mindenki megtalálja a maga útját és az optimális beállításait, vezetési stílusát, de ha kicsit kevesebb gyakorlási lehetőség lenne, talán néhány csapat és pilóta beletalálna, mások meg kevésbé. Nekem tetszik, ha kevesebb az edzéslehetőség.”

Szombatról vasárnapra nem lehet az autókhoz nyúlni Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

Érdekesség, hogy ellenfelük, Max Verstappen nemrég „hülyeségnek” nevezte, hogy Imolában csak egy szabadedzés lesz az időmérő előtt, de a Nürburgringen már egyetértett Bottasszal abban, hogy túl sok a tréning. „Ha csak egy szabadedzés van, rögtön munkához látnánk, hamarabb, mint egy normális első szabadedzésen, úgyhogy kiegyenlítődne a helyzet” – vélte.

Lelkesen nyilatkozott Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is,

aki egy esetleges szavazás esetén befolyásolhatná a versenyhétvégék formátumát, ráadásul a gyártó partnercsapatai, a Racing Point, a McLaren és a Williams révén akár változást is elérhetne.

„Személy szerint, nekem is tetszett – árulta el. – Minél kevesebb az edzés, a csapatok annál kevesebb információt gyűjtenek, és annál kiszámíthatatlanabb a hétvége. Letisztul, hogy mely csapatok dolgoznak rugalmasabban és alkalmazkodnak jobban, mely pilóták tudják hamarabb megszokni a pályát és kiismerni a gumikat. Ha voksolni kellene, én megszavaznám a kétnapos hétvégéket.”