Vágólapra másolva!
A tavaszi és kora nyári F1-es futamok halasztásával, illetve törlésével előtérbe került a virtuális versenyzés, Bereznay Dániel pedig többek között Charles Leclerc ellen nyert futamot. Ez inkább élmény volt számára, a valódi kihívás most következik, ahol olyan mezőnyben kell bizonyítania, ahol csupán 1-2 tizedmásodperces különbségek vannak.

Szerdán kezdődik az F1 Esports Pro Series, vagyis a Forma-1 hivatalos virtuális bajnoksága. Bár megvolt rá az esély, hogy idén több magyar részvevőnek szurkolhassunk, végül az előző évekhez hasonlóan ezúttal is Bereznay Dániel hazánk egyetlen képviselője a húsz plusz tíz főből álló mezőnyben.

Bereznay Dániellel beszélgettünk Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ő viszont szinte biztosan az első helyekért fog küzdeni, és könnyen lehet, hogy az összetettbeli 2. és 3. helyezés után idén sikerül elhódítania a bajnoki címet. Többek között erről beszélgettünk vele, de szóba került az az időszak is, amikor valódi F1-es pilóták ellen versenyezhetett, továbbá kitértünk a koronavírus-járvány okozta változásokra is.

F1-es pilótákat győzött le

A koronavírus-járvány miatt tavasszal teljesen leállt az autósportvilág, és sorra jelentették be, hogy elhalasztják, vagy még rosszabb esetben törlik a futamokat. A show azonban, még ha más formában is, de folytatódott, ugyanis számos virtuális versenyt rendeztek, amelyekről mi is beszámoltunk hétről hétre.

A hivatalos eseményeken a szimulátorosok és a valódi pilóták általában külön mezőnyben versenyeztek, mert teljesen más súlycsoportot képeznek, és ebben a világban nem utóbbiak vannak előnyben.

Az egyik kivételt a Veloce Esports "Not the GP" nevű kezdeményezése jelentette, ahol néhány F1-es versenyző szimulátorosokkal és egyéb területről ismert hírességekkel mérhette össze tudását.

Bereznay Dániel többször is szerepelt ezeken a viadalokon, és rendre remekül. Előfordult, hogy olyan mezőnyben aratott győzelmet, melynek Charles Leclerc, Lando Norris, Antonio Giovinazzi és Nicholas Latifi is a tagja volt. A 20 éves esport-pilóta nagyon élvezte, hogy az általa is hétről hétre követett versenyzőkkel mérhette össze tudását.

Valódi F1-es pilótákat is legyőzött

„Óriási élmény volt valós Forma-1-es pilóták ellen teljesíteni – nyilatkozta a GPhíreknek adott interjú során Bereznay. – Tetszett, hogy mennyire elismernek minket, hogy megjegyezték a nevünket. Azokkal versenyeztünk, akikre én már több mint egy évtizede felnézek, úgyhogy számomra ez valamilyen szinten egy valóra vált álom, hogy, ha csak virtuálisan is, de egy pályán körözhettem Forma-1-es versenyzőkkel.

Az Alfa Romeo esport-piótájával folytatott beszélgetésünk során Giovinazzira külön kitértünk, ugyanis a hinwili istálló F1-es versenyzője tavaly megígérte, egyszer mindenképpen kiáll honfitársunk ellen a virtuális világban. Ez a történteknek köszönhetően jóval többször megtörtént, Bereznay pedig örül, hogy a Veloce Esports által vezetett esport-osztály ezáltal egy kicsit „összemosódott” az F1-es istállóval.

„Az elmúlt időben nagyon sokat versenyeztem Giovinazzival, aki rengeteg tanácsot kért tőlem. Velem együtt készült fel ezekre a valódi futamokat helyettesítő virtuális versenyekre.

Hozzátette, nem tartja valószínűnek, hogy ebben a sűrű időszakban Giovinazzi pont vele szeretne versenyezni, de bízik benne, hogy télen lesznek olyan kezdeményezések, amelyeken keresztül ez megvalósulhat. A magyar versenyző ugyanakkor megemlítette, hogy Instagramon már többször is volt közös élő videója a 26 esztendős pilótával.

Bereznay úgy véli, Russell a virtuális futamokon is bizonyította tehetségét Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Bryn Lennon

Az F1-es versenyzők esetében a legnagyobb figyelmet az elhalasztott vagy törölt futamok napján megrendezett virtuális viadalok kapták, amit az F1 különböző online platformjain összesen 21,8, míg televízión keresztül további 5 millióan követtek figyelemmel. A versenyek hivatalosan nem alkottak bajnokságot, de ha a valódi pontozást vesszük alapul, akkor az utolsó négy futamot egyaránt megnyerő George Russell végzett volna a tabella élén. A brit pilóta egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből, és Bereznay úgy véli, a legjobbaktól sincs messze.

Ez megmutatja, hogy mennyire tehetséges. Ő az egyetlen F1-es pilóta, aki tényleg megállná a helyét a mezőnyben, Leclerc, Norris és a többiek kicsit mögötte vannak. Ilyenkor is sajnálja az ember, hogy csak a Williamsben versenyez, mert látjuk, hogy a valóságban is mennyire brutális teljesítményre képes, az időmérőkön például már 30-0-ra vezet csapattársaival szemben.”

A kiegyensúlyozottság fontosabb, mint a bajnoki cím

A Forma-1 2017 óta rendez bajnokságot az esportolók számára, a jelenlegi formátumot pedig 2018-ban láthattuk először. A szokásoknak megfelelően ezúttal is négy versenyhét lesz, de a háromból az egyik futamot nem szerdán, hanem mindig csütörtökön rendezik.

A magyar versenyzőt szerdán már a Pro Series küzdelmeiben láthatjuk Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az október 14-én kezdődő szériában az egyik legfontosabb változást a koronavírus szülte, hiszen a járvány miatt idén nem a londoni Gfinity Arénában gyűlnek össze a részvevők, hanem mindenki otthonról fog játszani. Bereznay alapvetően nem tartja ideálisnak a helyzetet, de bízik benne, hogy nem lesz gond az internetkapcsolattal.

Magyarországon jó az internet, viszont a szerverek Angliában lesznek, szóval én kicsit távolabb leszek, de remélem, 2020-ban meg lehet oldani, hogy online se legyenek gondok, főleg úgy, hogy mindenki Európából fog játszani.”

Egy előnye viszont egészen biztosan lesz ezeknek a körülményeknek: nem fog előfordulni vele az, ami a tavalyi bajnokság első napján. Akkor ugyanis eltört a pedálja, és kétszer is úgy nullázott, hogy előtte vezette a versenyt. Most viszont saját felszereléssel játszik, ráadásul mindenből rendelkezik tartalékkal.

Az otthoni versenyzés lehetőséget adna arra, hogy a pilóták élőben közvetítsék a futamokat. A Forma-1 virtuális nagydíjait összesen 2,7 millióan követték Twitchen keresztül, Leclerc és Norris pedig több 100 ezerrel növelte követőtáborát. Ugyan jóval kisebb nagyságrendben, de az élő közvetítés vélhetően Bereznaynak is hozna a konyhára, ez azonban több szempontból sem lenne célszerű.

Ő maga nem fogja közvetíteni, ahogyan játszik Forrás: Majer Dániel - GPhírek.hu

„Általában semmilyen ehhez hasonló eseményt nem közvetítek élőben, mivel a számítógépem kicsit lelassul tőle, hiszen bármilyen technikát használ az ember, a közvetítés lassítja azt. Emellett természetesen a koncentráció rovására is menne.”

Ami a koronavírus-járvány egyéb hatásait illeti, az F1-es futamhétvégékre ő sem látogathatott el, de az előszezoni teszteken még ott lehetett. Emellett a havi egy angliai útjáról is le kellett mondania, de mivel minden eszköze megvan hozzá, ez nem hátráltatta a felkészülését. Ez utóbbi egyébként nem csupán a virtuális térben történő körözésből áll.

„Heti egy alkalommal járok edzeni, de otthon is szoktam állóképesség-fejlesztő és ügyességi gyakorlatokat végezni. Valamilyen szinten az étkezésre is odafigyelek, de azért nem én vagyok a dietetikusok legjobb tanítványa. Összességében heti 40-45 óra lehet, amit esportra szánok, ezek mellett csinálom a YouTube-csatornámat, interjúkat adok, megjelenek egy-két rendezvényen, szóval elég szépen eltelnek azok az órák.”

A rengeteg gyakorlás különösen azért szükséges, mert a bajnokság minden szezonban az adott évi játékkal zajlik. Ezt a részvevőknek meg kell szokniuk, mert bármilyen hihetetlenül is hangzik, de évről évre nagy különbségek vannak az egymást követő verziók között.

„Minden játék jelentősen változik az előzőhöz képest, főleg azért, mert az élethűség tekintetében a Codemasters elég messziről indult. A 2010-es változat még a Need for Speed szintjén volt, azóta viszont egyre inkább közelít a valódi szimulátorokhoz, de még mindig nem egy Assetto Corsa vagy egy rFactor. Persze teljesen olyan soha nem szeretne lenni, mert sokkal tágabb a célközönsége, viszont folyamatosan jönnek újabb és újabb élethű elemek.”

Az új játékot neki is meg kellett szoknia Forrás: Majer Dániel - GPhírek.hu

Ami a tavalyi és a mostani játék közötti konkrét különbségeket illeti, Bereznay az aerodinamikai leszorítóerő felépítését és a beállítások módosításával változó mechanikus tapadást említette, emellett az autó reakciója a hőmérséklet-változásra és a rázókövekre is más lett. Ehhez mindenkinek alkalmazkodnia kell, a magyar versenyző úgy fogalmazott, hogy lényegében újra meg kell tanulniuk vezetni. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az új játék kinek kedvezhet, mert egyelőre csak a csapattársával gyakorolt, aki hasonló tempóra képes, mint ő.

Utóbbi egyébként az a Jarno Opmeer, akit Bereznay tavaly az utolsó versenyen taszított le az összetettbeli dobogóról.

A holland pilóta akkor még a Renault-nál versenyzett, a mostani idényre viszont átigazolt az Alfa Romeóhoz. A harmadikszámú pilóta az osztrák Dominik Hofmann lesz, de ő a futamokon szinte biztosan nem fog szerepet kapni, mivel Bereznay és Opmeer is élversenyzőnek számít. Ezzel együtt a felkészülésben hasznára lehet a csapatnak, hiszen több emberrel nagyobb az esélye annak, hogy megtalálják a lehető legjobb beállítást.

Az Alfa Romeo a nyári drafton választotta ki Hofmannt, ahol két magyar is ott volt a jelöltek között. Végül azonban Puki István és Szabó-Kónyi Bence sem került be a mezőnybe. Bereznay úgy fogalmazott, hogy itt már nem csupán gyors versenyzőnek, hanem érdekes egyéniségnek vagy követőkkel és szurkolótáborral rendelkező brandnek kell lenni, ami az ő esetükben nem volt meg.

A 20 éves versenyző mindkettőjüket jól ismeri, támogatta is őket, ezzel együtt nem bánja, hogy egyedüliként képviselheti Magyarországot.

„Őszintén szólva üzletileg nekem kedvező, hogy én vagyok az egyetlen magyar, ettől függetlenül Bencének és Steve-nek is mindig megadtam az összes beállításomat, együtt gyakoroltunk, és mutattam nekik videókat arról, hogy szerintem hogyan válhatnak gyorsabbá. Úgy gondolom, elég sokat segítettem nekik, de valószínűleg nem én voltam a legnagyobb szurkolójuk. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy fair hazafi legyek, de természetesen örülök, hogy az egész országban én vagyok az egyetlen, aki a mezőnyben versenyez, mert ez még különlegesebbé teszi azt, amit csinálok.”

Nem bánja, hogy ő az egyetlen magyar a mezőnyben Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bereznayt már az előző két évben is a legnagyobb esélyesek között emlegették, de 2018-ban Brendon Leigh-t nem lehetett megverni, 2019-ben pedig a technikai problémák miatt már az első nap után hatalmas hátrányba került. (Ezt leszámítva egyébként 2. lett volna, mindössze 6 ponttal Frederik Rasmussen mögött.) Idén szeretne felérni a csúcsra, de nem mindenáron.

Amikor arra a kérdésre tértünk rá, hogy rajta kívül kik lehetnek még esélyesek a végső győzelemre, kijelentette, hogy az egész mezőny 1-2 tizedmásodpercen belül van, ezért rendkívül nehéz jósolgatni. (Ehhez még hozzájön az új játék jelentette ismeretlen tényező is.) Ezzel együtt felsorolta azokat, akik szerinte idén jól fognak teljesíteni.

  • David Tonizza (olasz, Ferrari, 2019-ben 1. hely)
  • Frederik Rasmussen (dán, Red Bull, 2018-ban 3., 2019-ben 2. hely)
  • Jarno Opmeer (holland, Alfa Romeo, 2019-ben 4. hely)
  • Brendon Leigh (brit, Mercedes, 2018-ban 1., 2019-ben 5. hely)
  • Marcel Kiefer (német, Red Bull, 2018-ban 5., 2019-ben 6. hely)
  • Álvaro Carretón (spanyol, Williams, 2018-ban 9., 2018-ban 8. hely)
  • Enzo Bonito (olasz, Ferrari, 2018-ban 10., 2019-ben 12. hely)

Az egyéni mellett a csapatok közötti bajnokság is nagy jelentőséggel bír, mert az istállókat ez alapján díjazzák. Opmeer leigazolása mindenképpen erősítést jelent az Alfa Romeo számára, és a tavalyi pontszámok alapján vele meg is lenne az összetettbeli elsőség. Ezzel együtt Bereznay óvatosságra int.

„Szeretnénk azt hinni, hogy mi vagyunk a legjobbak, de a Red Bull legalább ugyanannyira esélyes, emellett most már a Mercedes és a Ferrari is rendelkezik két erős pilótával. Nagyon kemény lesz megszerezni a konstruktőri bajnoki címet, de mivel az Alfa Romeo az előző két idényben egyaránt harmadik lett, ezúttal mindenképpen szeretnénk előrelépni.”

Egyéni és csapatszinten is szeretne előrelépni Fotó: Polyák Attila - Origo

Ami a versenynaptárat illeti, Hockenheim szükségszerűen kikerült onnan, ahogyan a bakui és az austini pálya is. Helyettük a két új helyszín, Hanoi és Zandvoort, valamint Mexikóváros érkezett. A magyar versenyzőnek az amerikai aszfaltcsík az egyik kedvence, ellenben a vietnámit kevésbé kedveli, ennek ellenére nem panaszkodik.

Maguk a futamok egyébként a valóságoshoz képest 35 százalékosak lesznek, ami változást jelent az eddigi 25-höz képest. Bereznay úgy véli, hogy ez nem fogja befolyásolni az erőviszonyokat, de a nézőknek mindenképpen kedvező, hogy a versenyzők többet csatáznak az ugyanolyan teljesítményre képes autókkal.

Az év első felében tapasztalható esport-őrületnek köszönhetően könnyen lehet, hogy a fiatal generáció tagjai figyelemmel követik az eseményeket, amennyire csak tehetik. Az idősebbeknél már vannak kétségek, de Kimi Räikkönenről kiderült, hogy egy éve nézte a futamokat.

A magyar pilóta úgy véli, az Alfa Romeo versenyzője idén is érdeklődve fogja figyelni a fejleményeket, és elárulta, hogy meghívást is kapott tőle.

„Valószínűleg legalább az összefoglalókat idén is meg fogja nézni, mert tavaly tényleg nagy lelkesedéssel mesélte, hogy otthon van egy szimulátora. Mondta, hogy ha egyszer Finnországban járunk, akkor nyugodtan ellátogathatunk hozzájuk, és kipróbálhatjuk, a gyerek biztosan örülne neki. Szóval ő egy nagyon nyitott személyiség egészen addig, amíg nem csinálunk vele mindenféle online tartalmakat. Összességében jó látni, hogy olyan versenyzők is tudnak rólunk, mint Kimi, aki már nem a fiatalok közé tartozik.”

Räikkönen meginvitálta őt otthonába

Az interjút azzal a kérdéssel zártuk, hogy hány ponttal lenne elégedett az első héten rendezett bahreini, vietnámi és kínai verseny után. A válasz az volt, hogy egy győzelem, valamint egy 2. és egy 4., vagy két 3. pozíció, vagyis összesen 55 pont már megfelelne számára. Ami biztos, hogy ezzel az átlaggal a 2018-as és a 2019-es sorozatot is meg lehetett volna nyerni.

Az eseményeket a Forma-1 különböző platformjain lehet követni, a közvetítés minden alkalommal magyar idő szerint 20:30-tól kezdődik.

A szezonzárót december 17-én, a virtuális brazíliai pályán rendezik. A GPhíreken minden versenynapról tudósítani fogunk, és egy rövid értékelés erejéig igyekszünk megszólaltatni Bereznayt is.

Az F1 Esports Pro Series versenynaptára

Dátum Pálya
2020.10.14 Szahír, Hanoi
2020.10.15 Sanghaj
2020.11.04 Zandvoort, Montreal
2020.11.05 Spielberg
2020.11.18 Silverstone, Spa-Francorchamps
2020.11.19 Monza
2020.12.16 Szuzuka, Mexikóváros
2020.12.17 Interlagos

Egykori F1-es pilóta segíti a Mercedes esport-versenyzőit

A Mercedes 2018-ban Leigh-vel és Bereznayval könnyedén végzett a tabella élén, tavaly azonban csak 8. lett a táblázaton. A 2017-es kiírást szintén megnyerő brit pilóta csupán két dobogós helyezést, és összesen 77 pontot gyűjtött, amivel jócskán elmaradt a 4. pozícióban végző Opmeertől. Leigh elárulta, alig várja a virtuális pályákon zajló izgalmas csatákat.

Az idei év során számos virtuális futamon vettem részt, a nyár folyamán pedig rengeteget dolgoztam, hogy felkészüljek az F1 Esports Pro Series új szezonjára. Nagyon várom, hogy újra versenyezzünk, és megmutassuk, hogy mire megyünk a világ legjobbjai ellen.”

Esteban Gutiérrez többek között Brendon Leigh munkáját is segíti Forrás: Mercedes

Csapattársa a holland Bono Huis lesz, aki az elmúlt két idényben a 6., majd a 7. helyen fejezte be a bajnokságot a McLaren színeiben, tavaly pedig 59 pontot gyűjtött, így érkezése jelentős előrelépést jelenthet a csapatok közötti pontversenyben. A harmadikszámú pilóta az iráni újonc, Bardia “Bari” Boroumand lesz.

A versenyzőket többek között az az Esteban Gutiérrez fogja segíteni, aki a Mercedes szimulátor- és tartalékpilótájaként tevékenykedik. A mexikói versenyzőnek van némi tapasztalata ebben a világban, ugyanis a virtuális nagydíjakon rendszeresen részt vett.

„Az F1 Esports Series egy elképesztően erős bajnokság, ahol a legjobb virtuális pilóták nagyon magas szinten küzdenek egymással – mondta. – Örülök, hogy a valódi, illetve a szimulátoros világban szerzett tapasztalataimmal segíthetek a versenyzőinknek, hogy tovább fejlődjenek. Az esportban ugyanazt a hozzáállást és szellemiséget akarjuk képviselni, mint ami a Forma-1-es Mercedes eddigi sikereinek az alapja volt.”

A Mercedes esport-részlegének központja az F1-es istállóéhoz hasonlóan Brackley-ben található. A virtuális pilóták ugyanott tudnak készülni, mint ahol a valódi versenyzők szimulátoroznak. A csapat minden feltételt igyekszik biztosítani számukra.

„A virtuális versenyzés évről évre egyre színvonalasabb, amiben szerepet játszik az egyre nagyobb érdeklődés a szurkolók körében – nyilatkozta James Vowles, a Mercedes F1-es istállójának főstratégája. – Az esport világában jól csengő nevekkel állapodtunk meg, ami alapjául szolgál a bajnoki cím megszerzésére tett kísérletünknek. Az esport-központunkat jelentősen fejlesztettük, és a magas színvonalú létesítményben pilótáink megfelelő módon tudnak gyakorolni és versenyezni. Emellett minden eddiginél szorosabban együttműködünk az F1-es programmal.”