Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel sokat sejtetően fogalmazott arról, hogy miért nem érte el a saját maga által kitűzött sikereket a Ferrarinál. A négyszeres világbajnok semmit sem fog megbánni, de vannak dolgok, amelyeket utólag visszanézve másképp csinálna.

Sebastian Vettel volt a legutóbbi vendége a Beyond the Grid podcastnak. A négyszeres világbajnok természetesen nem kerülhette el, hogy Tom Clarkson a Ferraritól való távozásáról és az Aston Martinhoz szerződéséről kérdezze. A német pilóta őszintén elmondta, hogy kudarcot vallott Maranellóban, de szavaiból kitűnt, hogy mindezért nem kizárólag magát okolja.

Nem bánja a Ferrarinál töltött éveket Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

A Ferrari és Vettel májusban jelentette be, hogy az idei szezon végén elválnak az útjaik. Ezt követően a négyszeres világbajnok többször is őszintén beszélt a szakításról, amit szerinte a jövőben sem fog megbánni. Visszatekintve ugyanakkor úgy érzi, hogy van, amit másképp csinálna.

„Szerintem utólag semmit sem fogok megbánni. Igaz, hogy elbuktam, mert azt tűztem ki célul, hogy világbajnok legyek a Ferrarival. Ebben elbuktam, hiszen nem jött össze.

Vettel ezután kifejtette, hogy nem is feltétlenül az olyan, pályán elkövetett hibákra gondol, mint a 2018-as Német Nagydíj győzelmének elvesztése, hanem inkább az istállón belüli dolgokra. „Sok ember a kicsúszást emeli ki Hockenheimben félig nedves, félig száraz körülmények között, mint mélypontot. De én nem ezekről beszélek, sokkal inkább arról, hogy a csapatban mi zajlott.

Kérdésre a négyszeres világbajnok még hozzátett egy kicsit az elhangzottakhoz és elmondta, nem kívánja azt, hogy bárcsak ne ment volna bele ezekbe a bizonyos csatározásokba, visszatekintve azonban nem tartja feltétlenül szükségesnek, hogy megtette. „Csak azt gondolom, hogy visszanézve nem érte meg, de valószínűleg ez részben a természetemből is fakad. Szerintem néhányukban igazam is volt. De végtére is ebből tanulunk, így válunk érettebbé. A fontos, hogy nem érzek megbánást, boldogan lépek tovább."

Várja, hogy elkezdje pályafutása új fejezetét az Aston Martinnál Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

Vettel jövőre az Aston Martinnál folytatja a pályafutását. A jelenleg még Racing Point néven futó istállóban azt tartja vonzónak, hogy része lehet a csapat fejlődésének és növekedésének. A váltásról pedig elmondta, hogy tulajdonképpen a tulajdonos Lawrence Stroll győzte őt meg, hogy jó helyre kerül.

„Ő győzött meg, de sok tényező játszott szerepet, például az, hogy a csapat növekszik. A teljesítmény, a versenyzői oldal, hogy hol van a csapat, hol lehet, mekkora potenciál rejlik benne, ez a része egyértelmű volt.

Az Aston Martinnal növekedni fogunk, sok dolgot először fogunk megtapasztalni. Hihetetlenül nagy kihívást jelentő utazás lesz az egész csapatnak. Remélem, hogy sok mindenhez hozzájárulhatok, az autóban és azon kívül is segíthetem a csapatot."