Társoldalunk:

Alonso a jövő héten újra Forma-1-es autóba ül

2020.10.07. 12:29

Spanyol sajtóértesülések szerint a Forma-1-be jövőre visszatérő Fernando Alonso a jövő héten a franciák idei, valamint két évvel ezelőtti versenygépét is tesztelheti Barcelonában.

Már túl van az első látogatásán Enstone-ban, azóta pedig már a szimulátoros felkészülésbe is belekezdett a Forma-1-be jövőre az akkor már Alpine néven futó Renault-val visszatérő Fernando Alonso, aki hamarosan a valóságban is F1-es autó volánja mögé ülhet. Cyril Abiteboul, a franciák csapatfőnöke korábban elképzelhetőnek tartotta, hogy valamilyen formában már az idén vezethet a spanyol, de azt még nem tudta megmondani, hogy pontosan hol és mikor terveznek vele tesztelni.

Alonso a Renault gyárábanForrás: DPPI/Renault

A jelenlegi szabályok értelmében a Forma-1-ben tilos tesztelni, az idén mindössze a szezon előtt, illetve az utolsó verseny után rendeznek hivatalos tesztet, utóbbin azonban a csapatoknak fiatal pilótát kell autóba ültetniük. Alonso lehetőségeit mindez igencsak korlátozza, Albert Fabrega, a spanyol Movistar televíziós csatorna szakértője azonban úgy értesült, hogy a Renault így is megtalálta a módját a kétszeres világbajnok autóba ültetésének, és

Alonso jövő héten kedden, Barcelonában vezetheti az idei Renault-t egy forgatási nap keretében.

A szabályok ilyenkor sem teszik lehetővé, csak a versenyhétvégéken használt jóval keményebb demonstrációs gumik használatát, Alonsónak ugyanakkor ez jó lehetőség lesz a visszarázódás mellett élesben is kipróbálni a kocsi rendszereit (ami vélhetően nem sokban változik a következő évre sem), valamint kicsit összecsiszolódni a csapattal és a mérnökökkel.

Fabrega úgy tudja, hogy a Renault ezután egy félnapos gyakorlást is fog tartani a spanyollal, de azt már a 2018-as autóval hajtják végre. A lehető legtöbb tapasztalat annak fényében is jól jön, hogy a 2021-es szezon előtt mindössze három tesztnap áll majd a csapatok rendelkezésére.

Alonso a Renault szimulátorában

A kétszeres világbajnok egyébként nemrég kritizálta a Forma-1-et, amiért a többi sportággal ellentétben ennyire lekorlátozza a gyakorlási lehetőséget a költségek féken tartása miatt.A Forma-1 egy ellentmondás. Ez a világon a legszofiszttikáltabb sport, milliókat invesztálnak bele a csapatok, de ez az egyetlen, amelyben a sportolónak tilos edzenie – utalt az F1-es autóban történő gyakorlás hiányára a spanyol AS-nek. – A következő szezon előtt lesz másfél napja egy versenyzőnek az autóban, utána pedig jön az első verseny. Elképzelhetetlen lenne mondjuk egy olimpikonnak, hogy másfél napig gyakorolhatja a gerelyhajítást, utána pedig irány az olimpia. De ez van. Alternatív megoldásokat kell keresnünk, mint a szimulátor, vagy egyéb eszközök, amelyek hasonló élményt nyújtanak."

Abiteboul elmondta, hogy Alonso kettő-négy napot szeretne tesztelni az idén, így aztán nem elképzelhetetlen, hogy a mostani másfél nap után a szezon végén még legalább egy filmes napon vezethet, mivel a Renault is akar még forgatni némi reklámanyagot, mielőtt a csapatot Alpine-ra nevezik át.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK