Társoldalunk:
Hírlevél

Kemény megtorlás vár a verekedő gokartosokra Olaszországban

2020.10.08. 07:50

A lehető legsúlyosabb büntetést kérte az olasz autóklub a lonatói gokart-világbajnokságon történt verekedés résztvevőire. Lehet, hogy az eltiltás csak a kezdet.

Tettek is követik az óriási felháborodást az olaszországi Lonatóban rendezett gokart-világbajnoki döntőben verekedőkkel szemben. A múlt vasárnap megtartott futamon az olasz Luca Corberi egy lökhárító darabját dobta be a pályára ellenfele, Paolo Ippolito felé, majd a verseny után a 23 éves résztvevő lökdösni és ütlegelni kezdte vetélytársát.

Corberit, édesapját és a pályát is eltiltják az olaszokForrás: FIA

A verekedésbe beszállt Corberi édesapja, Marco Corberi is, aki egyébként a versenyt rendező pálya tulajdonosa. A történtekről több felvétel is készült, a látottak alapján a 2009-es F1-es világbajnok Jenson Button és az FIA gokartos bizottságának elnöke, Felipe Massa is felháborodott üzeneteket posztolt a közösségi médiában.

A botrány részletei

Az eset másnapján Luca Corberi önkritikus közleményben vállalta a felelősségét és bejelentette, hogy soha többé nem vesz részt versenyeken, valamint elárulta, hogy önként kérte a sportfelügyelőket, hogy vonják be a licencét, de ezt a vonatkozó eljárások miatt nem tehették meg.

Az olasz autóklub (ACI) sportbizottsága is napirendre tűzte az esetet a szerdai ülésén, a testület elnöksége részletesen kielemezte a lonatói South Garda Karting-pályán zajlott eseményeket, közleményük szerint „élesen és erőteljesen elítélik” a történteket, és a szabályok adta lehető legsúlyosabb büntetést kérték az érintettekre.

Ennek első lépéseként

azonnal bevonatják Luca Corberi, Marco Corberi és a pálya licencét is,

vagyis a kezdeményezőket minden szinten eltiltanák attól, hogy az FIA égisze alá tartozó eseményeken részt vegyenek, vagy a pályán mezőnyt fogadhassanak. Rögzítették azt is, hogy a bizottság további lépések megtételéhez is fenntartja a jogot.

Az intézkedés nem meglepő annak fényében, hogy lényegében az egész autósportos társadalom rögtön megvetette az érintetteket és az FIA sem tolerál hasonló viselkedést. Amikor legutóbb a Forma-1-ben hasonló eset történt, Max Verstappent „közmunkára” ítélték, a sportfelügyelők munkájával kellett részletesebben ismerkednie, és ez elérte a célját.

Verstappen és Esteban Ocon 2018-as összetűzése nyomán összeállítást készítettünk a sportág híres konfliktusairól, amelyek végül tettlegességig fajultak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK