Társoldalunk:

Alonso: Vettel és én sem kaptam jó autót a Ferraritól

2020.10.03. 08:28

Fernando Alonso elmondta a véleményét Sebastian Vettel Ferrarinál töltött időszakáról, és párhuzamba állította azt saját maranellói éveivel.

Mindketten világbajnokként érkeztek, majd öt év után csalódottan távoztak. Fernando Alonso és Sebastian Vettel nem sokban hasonlít egymásra, pályafutásuk egy szelete azonban kísérteties hasonlóságot mutat. A kétszeres világbajnok spanyol szerint egyikük sem maga tehet arról, hogy a Ferrarinál töltött időszaka alatt nem lett világbajnok.

Vettel és Alonso sem lett világbajnok FerrarivalForrás: Getty Images/2017 Getty Images/Dan Mullan

Alonso 2010-ben csatlakozott a maranellói istállóhoz, és kis híján már első ferraris szezonjában felért a csúcsra, az utolsó futamon azonban a csapat taktikai hibájának áldozata lett. Az ezt követő évekből 2012-ben volt még valós esélye az év végi elsőségre egy olyan autóval, amellyel már az is csodaszámba ment, hogy egyáltalán harcolni tudott vele a világbajnoki címért. A spanyolnak a 2014-es szezonra romlott meg a kapcsolata az istállóval, 2015-re pedig átigazolt a McLarenhez.

A sors iróniája, hogy pont a Red Bulltól érkező Vettel váltotta őt, aki két gyengébb szezon után 2017-ben kapott először versenyképes autót, de sem akkor, sem a még nagyobb esélyt kínáló 2018-as szezonban nem tudta legyőzni Lewis Hamiltont és a Mercedest.

Noha sokak szerint 2018-ban a hibái nélkül Vettel világbajnok lehetett volna, Alonso úgy véli, hogy a Ferrarinál töltött időszakuk alatt egyikük sem kapta meg azt az autót, amivel elvárható lett volna a vb-cím.

„Mindannyian nagy várakozásokkal érkezünk meg a Ferrarihoz, mivel ez a Forma-1 legnagyobb múltú csapata, és különleges ott vezetni – nyilatkozta a spanyol a Sport Bildnek, aki szerint az elmaradó sikerek ellenére ő és Vettel is szívesen gondol majd vissza a maranellói éveire. – Még ha nem is nyertem velük világbajnoki címet, nagyon pozitív tapasztalat volt az ott töltött időszak. Szerintem Sebastiannak is jó emlékei lesznek a Ferrariról, még ha ő sem nyert vb-t a csapattal. Szerintem egyikünk sem kapta meg az ehhez szükséges autót és technikai hátteret a megfelelő pillanatban."

Alonso szerint logikus, hogy mindketten a vb-címben reménykedtek, amikor csatlakoztak az istállóhoz, ez azonban egyiküknek sem jött össze. Úgy gondolja, hogy pont azért kellett kipróbálnia magát Indianapolisban, a sportautózásban, valamint a terepraliban, mert az ember nem lehet mindig jókor jó helyen.

Vettel ötödik ferraris szezonjából valószínűleg ugyanúgy kimarad a futamgyőzelem, mint Alonso utolsó ferraris évébőlForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Getty Images

„Ha a Ferrarihoz írsz alá, azt feltételezed, hogy világbajnok lehetsz. Vettel négy cím után valószínűleg azt gondolta, hogy a Ferrarival nyerhet egy újabbat. De az embernek néha nincs szerencséje, amikor szüksége lenne rá, a lehetőség pedig elillan. Ezért is próbáltam meg a karrierem során nem kizárólag a Forma-1-re koncentrálni és helyette megnyerni mindent, amit csak meg lehet" – utalt két Le Mans-i 24 óráson, valamint egy Daytonai 24 óráson aratott győzelmére, illetve a sportautó-világbajnoki címére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK