Társoldalunk:

A Ferrarit nem büntették meg ugyanazért, amiért Hamiltont igen

2020.09.30. 12:28

A Ferrarinak és Charles Leclerc-nek lehet, amit a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak nem? Egy spanyol szaklap érdekes esetre hívta fel a figyelmet az idei szezonból a hatszoros világbajnok oroszországi büntetése kapcsán, amelyet közelebbről megvizsgálva csak további kérdőjelek merültek fel az ügyben.

A Motorlat nevű spanyol szaklap érdekes összefüggésre lett figyelmes Charles Leclerc Belga Nagydíj előtti, valamint Lewis Hamilton Orosz Nagydíj előtti rajtgyakorlata között. Egyik pilóta sem a kijelölt helyről végezte el a próbarajtot, büntetést azonban csak a hatszoros világbajnok kapott.

A nagy port kavart ítélet szerint a sportfelügyelők kétszer öt másodperces büntetést róttak ki Hamiltonra, aki a futam előtt két alkalommal sem az arra kijelölt helyről végezte el a próbarajtot a rajtrácsra menet. A hatszoros világbajnok a verseny után felháborodva azt nyiltakozta, hogy „nevetséges" büntetést kapott, és szerinte ilyesmiért még soha senkit nem büntettek meg. Nem is kell olyan régre visszamenni az időben ahhoz, hogy találjunk egy ehhez hasonló esetet, Charles Leclerc ugyanis Belgiumban megúszott egy hasonlót.

Leclerc-nek is járt volna a büntetés?Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Clive Mason

A Ferrari monacói pilótájának a Belga Nagydíjat követően azért volt jelenése a sportfelügyelőknél, mert „szükségtelenül lassan" vezetett a rajtrácsra vezető körében, ezzel pedig megszegte az FIA nemzetközi sportkódexének 12.1.1.i pontját, amely úgy szól, hogy a versenyző „elmulasztotta követni az illetékes tisztviselőknek az esemény biztonságos és szabályos lebonyolítása érdekében kiadott instrukcióit."

A versenyigazgató az adott versenyhétvégére kiadott jegyzetében ugyanis többek között azt is lefekteti, hogy az adott pályán mi a limitidő a rajtrácsra vezető körök esetében. Spában ez a két Safety Car-vonal között 2 perc 4 másodperc volt, Leclerc azonban 2:06,087 alatt teljesítette a körét. A Ferrari versenyzője végül azért nem kapott büntetést, mert a bokszkijárat után található SC2-es vonal után nagyjából 12 másodpercnyi ideig megállt, hogy elvégezze a próbarajtját. Ezt a felügyelőknek a csapat és autó fedélzeti kamerás felvétele is megerősítette.

Mindezzel azonban csak egy probléma van: Leclerc szabálytalan helyről gyakorolt a rajtot.

Michael Masi Belga Nagydíjra kiadott jegyzetében az szerepel a próbarajtokat illetően, hogy azokat „kizárólag a bokszutca elhagyása után, a jobb oldalon, az SC2-es vonal előtt lehet elvégezni úgy, hogy az autó mind a négy kereke a bokszkijárat jobb oldalán található fehér vonal és a fal között helyezkedik el." 

Leclerc-nek a fekete vonalakkal határolt területen belül kellett volna megállnia, ő azonban előrébb állt megForrás: FIA

Leclerc tehát egyértelműen rossz helyről rajtolt, az FIA azonban még csak nem is vizsgálta ezt az esetet, csupán azt, hogy a Ferrari pilótája túl lassan teljesítette a rajtrácsra vezető körét, noha a próbarajtjának helye egyértelműen nem állt összhangbana versenyigazgató által kiadott jegyzetben leírtakkal.

A Mercedes akár fellebbezhetett is volna?

Mint a legtöbb sportfelügyelői döntés esetében, az Oroszországban Hamiltont sújtó döntésnél is lehetett volna fellebbezni, a Mercedes azonban ezt nem tette meg. Megvizsgálva azonban a büntetésről szóló határozatot és az abban foglaltakat, akár meg is tehette volna.

Noha Leclerc spái és Hamilton oroszországi esete ránézésre egyforma, mégis adódnak különbségek. Míg Spában konkrétan meg volt határozva a versenyigazgatói jegyzetben az a vonalakkal határolt terület, ahonnan a rajtgyakorlat elvégezhető, a szocsi jegyzetben nem. Utóbbiban csupán az szerepelt, hogy a próbarajtokat „kizárólag a jobb oldalon, a bokszutca végi lámpa után lehet elvégezni." A Mercedes tehát joggal hívta fel a figyelmet arra, hogy a pontatlan megfogalmazás miatt Hamilton pozíciója is megfelelt a jegyzet szövegének.

Hamilton a 3. szabadedzésen még a mások által is használt helyről végezte a rajtgyakorlatát. Az autótól balra húzódó fehér vonal jelöli a pálya határát.Forrás: F1 TV

A Hamilton büntetéséről szóló határozatban zárójelbe téve aztán szerepelt az, hogy a próbarajtra kijelölt hely „nem része a pályának, amit vonal is jelez", és egyébként is „kivétel nélkül az összes többi pilóta tisztában volt ezzel." Ezzel a baj csak az, hogy a jegyzet szövegében mindez nem volt leírva, noha valóban magától értetődőnek tűnhet, hogy a bokszutca vége után melyik az a rész, amelyre Michael Masi gondolt.

Itt fontos megjegyezni, hogy a felügyelők szerint Hamilton nem csak a próbarajt helyére vonatkozó szabályt, hanem a spotszabályzat 36.1-es pontját is megszegte. Utóbbi kimondja, hogy a versenyzőknek a rajtrácsra vezető körük során „egyenletes sebességgel és gázállással kell haladniuk a bokszkijárat felé. Ez a bokszutca teljes hosszára vonatkozik attól függetlenül, hogy egy pilóta a garázsából halad a bokszkijárat felé, avagy a rajtrácsra vezető körei között áthalad a bokszutcán."

Az indoklást elsőre olvasva egyértelműnek tűnhet a helyzet: Hamilton félreállt a bokszkijáratban, hogy elvégezze a próbarajtot, azaz nem haladt egyenletes sebességgel. A szabály szövegének pontos értelmezéséhez azonban tudnunk kell, hogy mit jelent az, hogy bokszkijárat. A sportszabályzatban az áll, hogy „a bokszutca vége és a második Safety Car-vonal közötti útszakaszt nevezzük bokszkijáratnak."

A 36.1-es pontban azonban csupán az szerepel, hogy a bokszkijárat felé haladva kell egyenletes tempóban haladni, az már nem, hogy a bokszkijáratban is.

Ez logikus is, hiszen ebben az esetben az autóknak a bokszutcában előírt sebességgel kellene csordogálniuk egészen addig, amíg el nem érik a második Safety Car-vonalat.

A szabálykönyv szerint a bokszkijáratban, a második Safety Car-vonalig (a bal oldali kék sáv tetejénél a pályán keresztbe húzódó vékony fehár vonal) már nem kell egyenletes sebességgel haladniForrás: Pirelli

Sajnos a bokszutca kinyitása utáni percek fedélzeti kamerás felvételei még az F1 TV-n sem elérhetőek (a sportfelügyelőknek természetesen rendelkezésére állnak), így bizonyítékunk nincs arra, hogy Hamilton nem haladt egyenletes sebességgel a bokszutcában (ezt a szabályt egyébként az egykor előszeretettel alkalmazott bokszutcai gumimelegítés ellen hozták, amikor a versenyzők a bokszutcán áthaladva egymás után többször is kipörgették az autó hátsó kerekeit, és mivel ez régóta tilos, alighanem Hamilton sem csinált ilyesmit),

egyedül az látszik az F1 hivatalos Instagram-oldalán közzétett felvételen, hogy az egyik próbarajt előtt az erre a célra kijelölt területről indul éppen el.

Amennyiben azonban ott állt meg, azzal nem vétett a szabályok ellen, hiszen az összes többi versenyző is megtette ugyanezt.

A Hamilton egyik bokszutcai kihajtásáról készült néhány képkocka bevillan a felvétel legelején, ebből azonban csak annyi látszik, hogy a Mercedes versenyzője éppen elhagyja a próbarajtokra kijelölt területet

Hamilton tehát kétségtelenül furcsa helyet választott a próbarajtjának, amivel felesleges rizikót vállalt, a csapat és a közte kialakult félreértés miatt pedig a Mercedes sem tudta figyelmeztetni arra, hogy ne tegye ezt. Ugyanakkor az FIA sportfelügyelői által hivatkozott pont a sportkódexből, illetve a sportszabályzatból nem látszik egyértelműen alátámasztani a szabályszegést, a jövőben ezért mindenkinek könnyebb lenne, ha a próbarajtok helyének meghatározására olyan konkrét instrukciók vonatkoznának, mint a Belga Nagydíjon. Na és persze az sem árt, ha ezeknek a konkrét instrukcióknak a betartását a sportfelügyelők ellenőrzik is.

A Mercedes szerint valaki beárulta őket

Noha a Mercedes az Orosz Nagydíj után nem hivatkozott Leclerc spái esetére, Andrew Shovlin vezető versenymérnök szavaiból következtethetünk arra, hogy miért nem ért büntetést az egyik, és miért ért a másik eset.Kétségtelenül előfordulhat, hogy más csapatok hívták fel az FIA figyelmét [Hamilton próbarajtjára], de ugyanennyire elképzelhető az is, hogy a felügyelők maguktól szúrták ki azt. Nem tudom" – mondta Shovlin.

Akárhogy is történt, a végtelenül egyszerű magyarázat az lehet Leclerc spái meg nem büntetésére, hogy sem a felügyelők, sem a riválisok nem vették észre azt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK