Társoldalunk:

Verstappen: Normál esetben egy Mercedest sem előztünk volna meg

2020.09.27. 18:05

Max Verstappen az Orosz Nagydíj első részében a gumikkal küszködött, de valószínűleg enélkül sem lett volna esélye a győzelemre. A holland pilóta szerint ha nincs Hamilton büntetése, csak a harmadik lett volna.

Az Orosz Nagydíjat a második helyen záró Max Verstappen kifejezetten örült annak, hogy az időmérő edzés után a futamon is szét tudta választani a két Mercedest, mivel normális esetben szerinte erre nem lett volna képes. A holland pilóta ismét hasonló gondokkal küzdött, mint a kvalifikáción, és mire olyan lett az autó, amilyennek szerette volna, Valtteri Bottas már messze járt.

Verstappen örült a második helynek - Galéria!Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

„Ez egy nagyszerű eredmény egy olyan pályán, ahol nem szoktunk túl versenyképesek lenni és még soha nem állhattunk dobogón” – értékelt Verstappen a futam utáni sajtótájékoztatón, majd rátért arra, hogy miért nem tudta a rajt után megelőzni legalább az egyik Mercedest. A rajt elég rossz volt, de egyszerűen nagyon alacsony volt a tapadás a jobb oldalon. Úgy tűnt, hogy ott mindenki nagyon gyengén rajtolt. Aztán az első körben csatáztam egyet Daniellel, hogy visszaszerezzem a harmadik helyet, valamint volt egy kis terepralis élményem a bójákkal. Ezután próbáltam minél kevesebb időt veszíteni, a második etapom eléggé rendben volt."

Az elsőben Verstappen a közepes keverékű gumikkal küszködött, amelyeken

az időmérő első és második szakaszához hasonlóan nem tudta eléggé támadni a kanyarokat, ezért időt veszített.

„Egy kicsit küszködtünk a közepes gumin, túl nagy volt a túlkormányzottság. A közepes tempójú kanyarok bejáratán szenvedtem, de a kemény gumin versenyképesebbek lettünk. Összességében jó futam volt, kissé magányos, de a vége felé kicsit elkezdtem közelebb kerülni Bottashoz. Motivált voltam, hogy megszerezzem a leggyorsabb kört, de a gumijaim már túl kopottak voltak."

A közepes gumi nem volt az igazi a Red Bullon - Galéria!Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Dan Mullan

A holland pilóta elmondta, hogy „normál esetben a harmadik helyen kellett volna végeznünk, de szerintem ma csapatként mindent jól csináltuk, és mindent kihoztunk a lehetőségeinkből a második hellyel", valamint kizárta, hogy Bottast el tudta volna kapni a második etapban, mivel ha közelebb is lett volna hozzá, „ugyanolyan gumin, hasonló tempójú autóval követni itt a másikat nagyon nehéz."

Ami a 10. helyen záró Alex Albont illeti, a thai-brit pilóta nem igazán tudott profitálni abból, hogy már a futam legelején feltették az autójára a kemény gumikat. Végül két kiállásos taktikával egy pontot azért szerzett, de szemmel láthatóan csalódott volt a futam után. „Nem volt valami nagy versenyem. A kemény gumikon beragadtam, nem igazán tudtam előzni és feljebb zárkózni. A közepesek egy fokkal jobbak voltak, de összességében ez egy nehéz verseny volt" – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK