Hamilton arra készül, hogy legalább egy helyet veszít a rajtnál

Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
SOCHI, RUSSIA - SEPTEMBER 26: Lewis Hamilton of Great Britain driving the (44) Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes W11 during qualifying ahead of the F1 Grand Prix of Russia at Sochi Autodrom on September 26, 2020 in Sochi, Russia. (Photo by Dan Istitene - Formula 1/Formula 1 via Getty Images)
Vágólapra másolva!
Az első rajtkockából indulva sem számít sok jóra a vasárnapi Orosz Nagydíjon Lewis Hamilton, aki szinte biztos benne, hogy a rajtnál meg fogják előzni.

Mozgalmas időmérőn van túl a mezőny Szocsiban, mindez pedig különösen igaz a Mercedesre és Lewis Hamiltonra, akiknek kis híján a Q2-ben véget ért a kvalifikációja. A hatszoros világbajnokot kevesebb mint két másodperc választotta el a kieséstől, majd miután megmenekült, a Q3-ban úgy összekapta magát, hogy esélyt sem hagyott senkinek és megszerezte az első rajtkockát. Ezzel együtt úgy érzi, hogy holnap meglepő lenne, ha az első körökben nem előznék meg.

Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes

Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo

Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing

Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari

Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes

Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset

Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas

„Ez volt az egyik legkeményebb időmérő, amire csak emlékszem. Nagy volt a kapkodás, a pánik.

mert Valtteri egész hétvégén nagyszerűen vezetett. Persze ez nem újdonság. Tökéletes kör kellett, különösen elsőre" – értékelt Hamilton az időmérő utáni sajtótájékoztatón. – Az első Q3-as köröm nagyszerű volt, azt gondoltam, hogy nehéz lesz javítani rajta, de végül sikerült egy kicsit. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, hogy megőrizte a nyugalmát, mert sokkal rosszabb is lehetett volna, ki is eshettem volna az első tízből."

Hamilton a pole megszerzése ellenére nem örülhet azonban felhőtlenül, mert nem tud a közepes gumikon rajtolni,

valamint arra számít, hogy a szélárnyék miatt Verstappen és Bottas közül legalább az egyik megelőzi a rajt után.

„Nyilván a pole-ból indulni nem valami nagyszerű itt, soha nem is volt az, de így is azért küzdünk, hogy meglegyen az első hely – mondta a hatszoros világbajnok. – Az idei autóknak nagyobb a légellenállása, többet számít a szélárnyék, úgyhogy

Meg fogom próbálni a leggyorsabb versenyt futni, noha a rossz gumin rajtolok. A rajthoz jó lesz, de tízszer jobban kopik, mint a többi keverék. Nem tudom, hogy emiatt kétszer kell-e majd kiállnom, habár nem hiszem, mert a bokszutca túl lassú. Megpróbálom majd addig életben tartani őket, ameddig csak tudom. Ha megelőznek, akkor el fognak szakadni tőlem. Ma este leülünk és kitaláljuk, hogy mit lehet tenni azért, hogy megtartsam az első helyet."

Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes

Hamiltonnal szemben Bottasnak nem nagyon kellett miért izgulnia az időmérő során, a Q3-ig jól mentek a dolgai, ott azonban számára érthetetlen módon hatalmas hátrányba került a csapattársához képest.

„Nekem eléggé egyszerű időmérőm volt, szerencsém volt, hogy a történések nem voltak hatással rám. A Q1 és a Q2 is elég jó volt, a tempóm is megvolt a Q3-mal ellentétben. Ott az első gyorskörömben úgy éreztem, hogy a gumik nincsenek a megfelelő állapotban, az utolsó kanyarból kifelé nagyon megcsúsztam és veszítettem pár tizedet a kettes kanyar felé vezető egyenesben. Ott aztán nagyon túlkormányzott volt az autó, a gumik pedig csak a kör vége felé kezdtek jók lenni" – ecsetelte a finn.

„A második körömben nem követtem el hibákat, talán a kettes kanyarban egy kicsit blokkoltam a kereket, de hogy őszinte legyek,

Bottas a mondandója végén azért cinkosan hozzátette: „De az is lehet, hogy talán csak játszmázom, és a harmadik helyről akartam rajtolni."