Társoldalunk:

Alonso rácsodálkozott a Renault szimulátorára, pedig az nem is a legjobb

2020.09.26. 09:03

Az F1-es visszatérésre készülő Fernando Alonso és új főnöke, Cyril Abiteboul is lelkesen nyilatkozott azután, hogy a Renault kétszeres világbajnoka ismét felkereste a csapat gyárait.

A héten megtörténtek az első lépések annak érdekében Fernando Alonso visszatérhessen a Forma-1-be: a spanyol pilóta meglátogatta a Renault angliai és franciaországi bázisát, korábban mindkét helyszínen megfordult, de sok változás történt 2009 óta, amikor legutóbb elhagyta a csapatot. Új szimulátor épült és felújították a szélcsatornát is, de az irodák és a konditerem még a régi.

Alonso az üléspróbára készülődik Enstone-ban - GalériaForrás: XPB / James Moy Photography Ltd.

„Olyan volt, mint az első nap az iskolában, sok tanulni- és megbeszélnivaló volt, de nagyon eredményesnek bizonyult. Egy programot követtem a szimulátorban, kissé próbáltam hozzászokni az autóhoz és teszteltem a berendezéseket. Amikor legutóbb itt jártam, a szimulátor még nem is létezett! Üléspróbán is jártam és találkoztam a kulcsemberekkel, hogy egyeztessük a jövő évi terveket.” 

A szimulátorok manapság elengedhetetlenek a Forma-1-ben zajló munka során, a csapatok rendszeresen fejlesztik az eszközeiket, mert a tesztelési lehetőség minimálisra csökkent. Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke elismerte, e téren még van hova fejlődniük.

„Nem biztos, hogy nagyon részletezném a szimulátorunkat, mert az nem feltétlenül a csapatunk erőssége, de keményen dolgozunk, hogy e téren is javuljunk. Ez egy olyan terület, ahol az elmúlt néhány év során hiányoztak a befektetések – mondta. – Tágabb értelemben egy olyan Fernandót láttunk, aki örömmel tért vissza, még nem lépett akcióba, de élvezi a környezetet, különösen azt, hogy ismeri a csapatot és szép emlékei vannak. Ezek persze nem tükrözik, hogy mi várható, úgyhogy előre is kell tekintenünk.”

Abiteboul és Alonso - GalériaForrás: DPPI/Renault

Abiteboul az angliai gyárban töltött nap során nem volt jelen, mert a koronavírus miatti korlátozások következtében nem léphet be az Egyesült Királyságba, de Viry-Châtillonban ott volt, amikor Alonso a motorgyárba látogatott el. Úgy érezte, a spanyol pilótát lenyűgözték a változások, az új emberek, a lendület és az eredetileg 2021-re szánt, de a szabályok miatt 2022-re csúszó új motor tervei.  

Úgy gondolom, a csapat jó formában van a jövőre nézve – nyilatkozta Alonso. – Az elmúlt néhány verseny mindenkit, engem is lelkesített. Jót tesz a sportágnak, hogy a Renault ismét versenyképes, és örömmel láttam a fejlődést. Még mindig hosszú út vár ránk és a középmezőny is szoros, de a srácok csodálatosan dolgoznak a pályán.”

Alonso látogatóban a tesztpadi mérnököknél - GalériaForrás: DPPI/Renault

„Megteszem, amire a csapatnak szüksége van az én részemről, eltöltök majd néhány napot a szimulátorban, besegítek néhány versenyhétvégén és a csapat rendelkezésére állok, bármire is lesz szükségük.”

A csapatfőnök úgy vélte, talán kissé elfogult, de „hihetetlenül fontosnak” nevezte, hogy Alonso büszke legyen a csapatára és izgalmat lássanak a szemében. „Szemtanúja volt a változásoknak Enstone-ban, de ismétlem, egy szép épület nem garancia semmire. Keményen kell dolgoznunk, hogy olyan autót kap, amilyet szeretne, és amilyet megérdemel.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK