Társoldalunk:

Vettel halálra rémisztette Leclerc-t egy utcai Ferrariban

2020.09.19. 08:21

A Ferrari versenyzői játszadozhattak egy kicsit az 1000 lóerős SF90 Stradaléval, miközben azt sem tudták, hogy éppen hol vannak. A mutatványt Charles Leclerc viselte rosszabbul.

Sebastian Vettel és Charles Leclerc második éve csapattársak a Ferrarinál, és bár tavaly nem mindig tűnt úgy, hogy a legjobban kijönnek a pályán történtek miatt, ők mindig hangsúlyozták, hogy semmi problémájuk egymással. Mindezt a Scuderia 1000. futamának hétvégéjén felvett kisfilm is alátámasztja, amelyben a két pilóta remekül szórakozik egymás társaságában.

Egyikük sem finomkodott az 1000 lóerős szörnyeteggel

A jubileum apropóján a csapat kitalálta, hogy a négyszeres világbajnok és fiatal monacói kollégája pattanjanak be egy Ferrari SF90 Stradaléba, majd mutassák meg, hogy mennyire ismerik a mugellói aszfaltcsíkot.

A trükk az volt, hogy az éppen az anyósülésen helyet foglaló versenyzőnek bekötötték a szemét, így miközben a csapattárs vezetett, vakon kellett kitalálnia, hogy éppen hol járnak a pályán.

A nem éppen sétatempóban zajló kocsikázás természetesen hamar elfajult, mindkét versenyző nem létező féktávokkal és kanyarokkal próbálta összezavarni a másikat, Leclerc egyszer még egy 360 fokos piruettet is bemutatott, ami után Vettel azt hitte, hogy a menetiránnyal szemben haladnak.

Az SF90 Stradale, benne a két Ferrari-pilótaForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Mario Renzi - Formula 1

Mint kiderült, kettejük közül a monacói pilóta viseli nehezebben a bekötött szemmel való száguldozást. Seb, ez borzasztó, ha nekimegyünk a falnak, fel sem tudok készülni" – sopánkodott rögtön az indulás után, mire Vettel angyali nyugalommal közölte: „majd szólok, amikor kicsúszunk." Természetesen Leclerc ezután minden eszközt bevetve próbálta meg visszaadni a németnek, amit tőle kapott, a négyszeres világbajnok azonban ezt is többnyire csak nevetve vette tudomásul.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK