Társoldalunk:

Verstappen egyre mérgesebb a Honda motorhibái miatt

2020.09.15. 18:06

Zsinórban másodszor esett ki a Red Bull pilótája műszaki probléma miatt, az első kilenc futamból háromszor nullázott önhibáján kívül. Úgy véli, ez nem normális a Forma-1-ben.

Nagy reményekkel vágott neki az idei szezonnak a Red Bull, azonban a tempó és a megbízhatóság terén sem tudják tartani a lépést a Mercedesszel. Lewis Hamilton már most óriási előnyben van az egyéni pontversenyben, Max Verstappen sokáig profitálni tudott Valtteri Bottas botlásaiból, de a mugellói kiesése után már vele szemben is 25 pont a hátránya.

Verstappen visszacsúszott a 3. helyre az egyéni pontversenybenForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

Verstappen kiesett az idénynyitó Osztrák Nagydíjon, az Olasz Nagydíjon és a Toszkán Nagydíjon is, az utóbbi két eset egy héten belül, egymás után történt. A Ziggo Sportnak azt mondta, úgy tűnik, mindkét olaszországi meghibásodásnak ugyanaz az oka. A holland pilóta végül a kavicságyban kötött ki, de ennek az előzménye az, hogy nem tudott megfelelően kigyorsítani.

„Ez történik, amikor az ember ilyen helyzetbe kerül. Egyébként is kiestem volna – összegzett. – Nem normális, hogy zsinórban két versenyen is előfordul ez. Elegem van. Már nem is nagyon érdekel” – morgott a holland versenyző, aki a nagydíj előtt azt mondta, nincs különösebb szüksége motivációra ahhoz, hogy a Forma-1-ben versenyezzen.

A leintés után Christian Horner tagadta, hogy motorhibáról van szó, de Tanabe Tojoharu, a Honda technikai igazgatója felvállalta, hogy az ő oldalukon merült fel probléma. „Vizsgáljuk még a hiba okát” – nyilatkozta a japán szakember.

Verstappen alatt nem remekel a Red BullForrás: AFP/Jennifer Lorenzini

„Egyelőre nem tudjuk, hogy folytathattuk-e volna a versenyt vagy biztosan kiestünk volna, de ez nem apró probléma. Nagy ütés is érte, úgyhogy nagyon rossz helyzet alakult ki.”

Nem világos, hogy Verstappennek szüksége lesz-e egy újabb erőforrásra. A szabályok szerint egyszer még büntetlenül cserélhet, azonban nem valószínű, hogy az kibír nyolc hétvégét, főleg úgy, hogy az első kilenc alatt kettőt szereltek be. Tanabe hozzátette, szerinte Mugellóban „az erőforrásunk alapvetően rendben működött, kivéve Maxét. Egyszerre van egy jó eredményünk és egy nagyon rossz” – utalt Alexander Albon 3. helyére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK