Társoldalunk:

Továbbra is rejtély, hogy mi történt Bottasszal az Olasz Nagydíj elején

2020.09.07. 14:00

Az Olasz Nagydíj elején négy helyet veszítő Valtteri Bottasnak és a Mercedesnek sincs egyelőre magyarázata az első körben történtekre, legalábbis ami a rajt utáni eseményeket illeti.

Az idén a világbajnoki címért zajló versenyfutásban gyakorlatilag Lewis Hamilton egyetlen ellenfelének számító Valtteri Bottas számára rémálomszerűen kezdődött az Olasz Nagydíj, hiszen ahelyett, hogy a második helyről indulva lerajtolta volna csapattársát, a finn pilóta négy pozíciót veszített az első körben, közben pedig úgy érezte, hogy az autójával nincs minden rendben. Bottas a futam után elmondta, hogy miért gondolta ezt, valamint azt is, hogy a Magyar Nagydíjhoz hasonlóan ismét a rajtlámpák kialvásakor akadt gondja.

Bottas már a rajtnál bajba kerültForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Az Olasz Nagydíj első körében a 77-es rajtszámú Mercedes inkább tűnt megbokrosodott lónak, mint a mezőny magasan legjobb autójának. Miután Carlos Sainz ellen a második helyet már a rajt utáni métereken elbukta, Bottast a másik McLarennel Lando Norris is levadászta, hogy aztán a második Lesmo-kanyar kijáratán Lance Stroll, majd az Ascari-sikán felé vezető egyenesben Daniel Ricciardo is elmenjen mellette.

A futamot végül az ötödik helyen záró, a pontversenyben ezzel a második helyre előrelépő pilótának a Magyar Nagydíjon tapasztaltak után ismét a rajt okozta a legnagyobb fejtörést az első körben, elindítva a visszaeséséhez vezető láncreakciót.

„Játszadozunk azzal, hogy miként csináljuk a rajtgyakorlatokat és milyen protokolt követünk. Ezt mostanra megváltoztattuk egy kicsit, és úgy érzem, hogy mindez olykor megzavarja a valódi rajtot, és [a próbarajtok] nem mindig teljesen reprezentatívak a valódi rajtra nézve. Ennél jobban azonban nem mehetek bele a részletekbe" – nyilatkozta a futam után arra célozva, hogy az edzések végén végzett rajtgyakorlatokon nyújtott teljesítményt nem sikerült átültetni a futam rajtjába.

Ismét az én oldalamon volt a gond, megint majdnem elindultam a lámpák kialvása előtt, de szerencsére nem olyan nagy mértékben, mint Magyarországon. Ezzel együtt is elkéstem egy kicsit, úgyhogy ezen még dolgoznunk kell. Maga az elrugaszkodás azonban rendben volt, miután felengedtem a kuplungot. Ezzel előrelépést értünk el. A startlámpákra való reagálás következetességén azonban még dolgoznunk kell."

Egymás után mentek el mellette az ellenfelekForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

A rossz rajttal azonban csak egy, legfeljebb két pozíciót veszített, amennyiben Norris első sikánban ellene intézett támadását, majd a második sikánban történt előzését is ennek tudjuk be. A Mercedes és a McLaren mindkét sikánban összeért, ami után a két Lesmóban Bottas szemmel láthatóan küzdött a W11-essel. Stroll és Ricciardo emiatt tudták megelőzni. A rádióban defektre panaszkodott, de mint kiderült, minden gumija ép volt, úgyhogy ő és a csapat továbbra is keresi az autó furcsa viselkedésének okát.

„A verseny utáni megbeszélésen semmilyen nyilvánvaló okra nem bukkantunk. Két koccanásom is volt, az egyik a kettes, a másik, egy kicsivel nagyobb pedig az ötös kanyarban, de az sem volt egy nagy ütközés. A hatos kanyarban a külső íven voltam, az autó egy kicsit alulkormányzott lett, majd a hetes kanyarban már nagyon az volt. Olyannyira, hogy azt hittem, defektet kaptam. A hetes kanyarból kifelé ezután egy kicsit jobbra, majd balra húzott a kocsi. Nem érződött úgy, hogy minden rendben lenne vele. A nyolcas kanyar felé menet meg voltam győződve arról, hogy defektem van. Biztosra akartam menni, hogy a nyolcasból már jól jöjjek ki, ezért korábban elemeltem a lábam a gázról. Utána az autó helyrejött és ezután jól viselkedett."

Bottas elképzelhetőnek tartja, hogy a gumijával szedett össze valamit, de azt sem zárja ki, hogy rövid időre a koccanástól kezdett el furcsán viselkedni az autója.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK