Vágólapra másolva!
Miután a koronavírus ellenére az idén 17 futamot sikerül megszervezni, formálódik a Forma-1 2021-es szezonja is. A csapatok megállapodtak, hogy lesz tesztelés, de még kevesebb, mint eddig.

Rendhagyó szezont fut a Forma-1 mezőnye a koronavírus miatt, és a jelek szerint a világjárvány a 2021-es évet is befolyásolja majd. Attól egyelőre nem kell tartani, hogy jövőre is csak az év második felében lesznek versenyek, de a jelenlegi állás szerint nem a megszokott helyen, Melbourne-ben lesz az idénynyitó, írja az Auto Motor und Sport.

A tesztelés kulcsfontosságú az autók aerodinamikájának visszaigazolásához Forrás: Florent Gooden / DPPI/Florent Gooden

Az Ausztrál Nagydíj az idén teljesen elmaradt, miután a McLaren egyik tagja koronavírusos lett, utána bő három hónapra leállt a Forma-1, és csak a júliusi Osztrák Nagydíjon indult el a szezon. Victoria Állam fővárosában továbbra is rossz a helyzet, ezért

felmerült, hogy az idei szezon két utolsó előtti versenyét rendező Bahreinben induljon a 2021-es szezon.

A közel-keleti királyság teszthelyszínként is szóba került, mivel a légitársaságok kihasználatlan kapacitásai miatt a charter-járatok bérlése jóval olcsóbb a megszokottnál, így kisebb anyagi terheket okozna az Európától távoli helyszín meglátogatása. Logisztikai szempontból azonban probléma a távolság, így jó esélye van a megszokott Barcelonának és a szintén spanyolországi Jereznek is.

A csapatok körében egyelőre csak arról született döntés, hogy mindenképpen lesz tesztelés, különösen a McLaren érvelt a gyakorlás mellett, ami érthető, hiszen a wokingi csapatnak alaposan át kell építenie az autóját, mert jövőre Renault helyett Mercedes-motorokkal állnak rajthoz. Abban is megállapodtak, hogy 2021-ben mindössze három előszezoni tesztnap lesz.

Bahreinben kezdődik a következő szezon? Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A Forma-1 technikai szabályai alapvetően nem változnak meg a 2021-es szezonra, de több aerodinamikai módosítás is történik annak érdekében, hogy csökkenjen a leszorítóerő, így a gumikra ható terhelés. Emellett, természetesen több csapat is új pilótákkal készül majd az idényre, őket is hozzá kell szoktatni az új autóhoz.