Társoldalunk:

Wolff burkoltan, de világosan bírálta Binottót a Ferrari szenvedéséért

2020.08.30. 06:53

A Mercedes csapatfőnöke szerint káros a Forma-1-nek, hogy a Ferrari csak a mezőny alsóházában szenved. Nem a csapatot, hanem annak „bizonyos tagjait" hibáztatja a helyzetért.

Reális forgatókönyv volt a Belga Nagydíj időmérő edzésén, hogy a két Ferrari a 2014-es Brit Nagydíj óta először már a Q1-ben kiesik, végül az olasz istálló pilótái elkerülték a szégyent, de így is búcsúztak a Q2-ben, esélyük sem volt bejutni a legjobb 10 közé. A Ferrari idei gyengélkedése nem újdonság, azonban Spában az SF1000-es minden eddiginél szerényebb teljesítményt nyújt.

Binotto vezetése alatt a Ferrari az élről a mezőny alsóházába süllyedtForrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

A hátrányt a közvélemény elsősorban a motor számlájára írja, de Mattia Binotto csapatfőnök szerint a gumikezelés terén is komoly problémáik vannak. A helyzetet súlyosbítja, hogy a következő két hétvégén a Ferrari hazai pályákon lép majd fel, Monzában még ennél is nagyobb kihívás vár rájuk, Mugellóban pedig a csapat 1000. nagydíjára készülnek.

A Ferrari idei versenyképessége már az idénynyitó óta beszédtéma a Mercedes online sajtóbeszélgetésein is. Toto Wolff csapatfőnök a Red Bull Ringen szokatlanul feldúlt volt, amikor már a sokadik kérdést kapta az ellenfélről, látható volt, hogy az osztrák üzletember neheztel a Ferrari menedzsmentjére, különösen Mattia Binotto csapatfőnökre.

Wolff és Binotto a Hungaroringen csatározni is kezdett, majd kissé elvontabb színtereken, a Racing Point másolási ügye és a végül megkötött Concorde szerződés kapcsán mélyültek a törésvonalak. A Ferrari belgiumi vergődését látva azonban az újságírók ismét felhozták Wolffnak a témát, és a Mercedes csapatfőnöke ismét világosan fogalmazott.

A pilóták csak küszködnek az autóvalForrás: 2020 Pool/2020 Pool/Francois Lenoir

„A Ferrarinak az élen kellene versenyeznie – szögezte le. – Ez nem tesz jót a Forma-1-nek és az élmezőnyben zajló versenynek sem. Nagyon együtt érzek a tifosival és a Ferrari dolgozóival a gyenge teljesítmény miatt. Végtére is, meg kell kérdőjelezni a közelmúltban felállított prioritásokat és azt, hogy mi az oka ennek a gyenge szereplésnek. Alapvetően, a szurkolók és a Ferrari dolgozói körében senki sem érdemel meg ilyen eredményeket.”

Wolff egyértelműen kijelentette, hogy nem „a Ferrarit” kell hibáztatni a helyzet miatt, „mert az a Ferrarinál mindenkit belerángat ebbe.” Nem nevesített senkit, de világosan a menedzsmentre célozva azt mondta: „Talán a csapat bizonyos tagjai által meghozott döntések” vezettek a Scuderia jelenlegi helyzetéhez.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK