Társoldalunk:

Hamarosan eldőlhet, hogy lesz-e jövőre Schumacher a Forma-1-ben

2020.08.20. 13:52

Mick Schumacherrel a közeljövőben leül beszélni a Ferrari Forma-1-es istállójának csapatfőnöke arról, hogy mi legyen a következő lépés a hétszeres világbajnok jelenleg Forma-2-ben versenyző fia számára.

Manapság két Schumachert is figyelhetünk a Forma-1-es versenyhétvégéken, hiszen míg Michael Schumacher fia, Mick a Forma-2-ben, addig a hétszeres világbajnok öccsének, Ralfnak a fia, David a Forma-3-ban versenyez hétről hétre. Nem alakul azonban egyformán jól az idei szezonja a két fiatalnak, hiszen míg egyikük kategóriája élmezőnyében küzd, fél szemmel pedig már a Forma-1 felé kacsintgat, addig másikuknak jelenleg csapata sincs.

Mick Schumacher a tavalyi bemutatkozó idénye után az idén egyértelműen az F2 bajnoki címét vette célba, egyelőre úgy tűnik azonban, hogy ehhez kisebb csoda kellene neki (hátránya 41 pont az éllovas Callum Ilott mögött). A 21 esztendős pilóta azért így is ott van azonban a pontverseny ötödik helyén, mindössze 8 pontra a harmadik pozícióban levő Christian Lundgaardtól.

Binotto és Laurent Mekies, a Ferrari sportigazgatója beszélget Mick SchumacherrelForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula Motorsport Limited/Joe Portlock - Formula 1

Eddigi hat versenyhétvégéjén Mick még nem tudott nyerni, noha a dobogóra háromszor is felállhatott, mindháromszor harmadik lett. A Ferrari versenyzői akadémiájának tagjaként (az F2-es mezőnyből még Ilott, a második helyen álló Robert Shwartzman és a 16. helyet elfoglaló Giuliano Alesi Ferrari-junior) azonban

úgy tűnik, hogy így is lehet esélye a feljebblépésre, ami az ő esetében a Forma-1-es bemutatkozást jelenti.  

„Nagyon jól teljesít az idén a Forma-2-ben. Az volt a feladata, hogy fejlődjön és előrelépjen, és pontosan ezt is teszi. Hamarosan leülünk vele megbeszélni, hogy mit fog csinálni jövőre" – nyilatkozta Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke a Bild am Sonntagnak.

Mick tavaly már tesztelt is az F1-ben, a Ferrari, illetve az Alfa Romeo autóját vezette egy-egy napon át. Ideális esetben utóbbi istálló lehet az, ahol bemutatkozhat, pláne annak a ténynek az ismeretében, hogy az Alfa egyik üléséről a Ferrari dönthet. Szerintem a logikus lépés az lenne Micknek, ha egy kisebb Forma-1-es csapattal kezdene, ahol mindent megismerhet, utána pedig lassan építkezhetne onnan" – mondta Binotto.

David Schumacher otthagyta a csapatát

Korántsem alakult azonban eddig fényesen Mick Schumacher unokaöccse, a 18 esztendős David Schumacher idei szezonja. Ralf Schumacher fia a cseh Charouz Racin System színeiben versenyzett a Forma-3-ban, de csak versenyzett, a barcelonai versenyhéivége után ugyanis szakított az istállóval. Schumacher idei eddigi legjobb helyezése egy Red Bull Ringen szerzett 12. pozíció, tehát 12 futam alatt még csak pontot sem szerzett.

David Schumacher új csapat után nézForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula Motorsport Ltd/Joe Portlock - Formula 1

A szakítás tényét Ralf Schumacher közösségi oldalain jelentette be. Nagy köszönet a Charouz Racing Teamnek azért, hogy támogatták a fiamat. Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk az együttműködésnek”– szólt a közlemény, amely arra nem tért ki, hogy mi lesz a következő lépés David Schumacher karrierjében, Ralf Schumacher annyit azonban közölt, hogy hamarosan hírekkel szolgálhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK