Társoldalunk:
Hírlevél

Alonsónak nem megy Indianapolisban, csak a mezőny hátsó részéből rajtolhat

2020.08.16. 08:44

Fernando Alonsónak nem sikerült jól az időmérő edzése a 104. Indianapolisi 500 mérföldes autóversenyre. A spanyol pilóta mind a két csapattársától kikapott a kvalifikáción.

Fernando Alonso az idén is a McLaren színeiben vesz részt az Indy 500-on, hogy a futam megnyerésével a történelembem másodikként hódítsa el a monacói F1-es futamgyőzelemból, a Le Mans-i 24 órás megnyeréséből és az Indy 500-as elsőségből álló Triple Crownt. Egyelőre azonban nem tűnik úgy, hogy a kétszeres F1-es világbajnok Arrow McLaren SP-Chevrolet-ja elég jó ehhez, a spanyol pilóta az időmérőn ugyanis mindössze a 26. helyet szerezte meg.

Alonsónak nem sikerült jól az időmérőForrás: Chris Owens - 2020/Chris Owens

A kvalifikáción a Forma-1-ben megszokottakkal ellentétben nem egy, hanem négy, egymást követő kör számít. A spanyol pilóta 228.768 mérföld per órás átlagsebességet tudott felmutatni 10 mérföldön, ami átszámítva 39.341 másodperces átlagos köridőt jelent. Alonso ráadásul még csapaton belül sem teljesített jól, hiszen csapattársai közül Patricio O’Ward a 15., míg Oliver Askew a 21. pozíciót szerezte meg.

Tegnap szembesültünk azzal, hogy nem vagyunk elég versenyképesek ahhoz, hogy ma a legjobb kilenc pozícióért, nagy célokért küzdhessünk, úgyhogy csupán megfelelő tempóban és hibamentesen akartuk lehozni az etapot

– értékelt a Chevrolet-motorok Hondával szembeni hátrányára Alonso, miután kiszállt az autóból. – Az autó nem elég gyors, és ezt el kell fogadnunk, holnaptól pedig a versenyre fogok készülni.”

Alonso hozzátette, az eddigi edzések alapján úgy érzi, a versenytempójuk jobb, mint az egykörös teljesítményük, ezért bizakodó a futamot illetően. Persze jobban örülne, ha előrébbről indulhatna, mivel nehéz előzni, de reméli, így is fel fog tudni zárkózni.

A 39 éves pilóta harmadszor vesz részt a legendás eseményen, az eddigi két időmérője pedig igencsak felemásan alakult. 2017-ben az 5. pozícióból rajtolhatott, két évvel később viszont még a futamra sem tudta magát kvalifikálni.

A spanyol pilóta bízik a versenytempójábanForrás: Chris Jones -cbjones500@aol.com/Chris Jones

Az 1. helyet Marco Andretti, az 1978-as F1-es világbajnok Mario unokája, egyben a sorozatban szintén megforduló Michael fia szerezte meg 231.351 mérföld per órás átlagsebességgel, vagyis 38.902 másodperces átlagos köridővel. Ez viszont nem feltétlenül jelenti azt, hogy az amerikai versenyző a pole pozícióból fog rajtolni, ugyanis az első kilenc helyezett ma újra autóba ül, és eldönti az egymás közötti sorrendet.

A Renault-nál már nagyon várják a végét

A csütörtöki edzésnapon Alonso balesetet szenvedett, és ugyan sértetlenül szállt ki az autóból, egy pillanatra biztosan ráijesztett jövő évi F1-es istállójára, a Renault-ra. Cyril Abiteboul csapatfőnök elárulta, akkor fog csak teljesen megnyugodni, ha a verseny is problémamentesen lezajlik.

Abiteboul izgul AlonsóértForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

„Őszintén szólva az a helyzet, hogy egészen addig lélegzetvisszafojtva figyelek, amíg jövő héten ki nem száll az autóból” – nyilatkozta a Spanyol Nagydíj hétvégéjén. A francia szakember egyúttal leendő pilótája szavait is megerősítette, amikor kijelentette, hogy szerződésének ideje alatt Alonsónak nem lesz lehetősége Indianapolisban versenyezni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK