Társoldalunk:

Pérez nem érti a Hamilton feltartásáért kapott büntetést

2020.08.16. 19:50

Sergio Pérez nem érzi igazságosnak a Spanyol Nagydíjon kapott 5 másodperces büntetését, amivel elvesztette a 4. helyet. A mexikói pilóta szerint egyrészt veszélyes lett volna, ha a pálya szűk részén engedi el Lewis Hamiltont, másrészt a brit pilóta összességében úgy többet veszített volna.

A Racing Point rövid történetének eddigi legeredményesebb futamán van túl, hiszen Lance Stroll a 4., míg Sergio Pérez az 5. helyen végzett. Igaz, a pályán fordított sorrendben értek célba, de utóbbi a Lewis Hamilton feltartásáért kapott 5 másodperces időbüntetésének köszönhetően végül visszaesett csapattársa mögé. Pérez a verseny után elmondta, szerinte nem ért büntetést az eset.

Pérez csak a célegyenesben engedte el Hamiltont - Galéria!Forrás: 2020 Pool/2020 Pool/Alejandro Garcia

A hatszoros világbajnok Pérez elmondása szerint a harmadik szektorban érte utol a Racing Pointot, de a mexikói csak a célegyenesben engedte el. Pérez úgy véli, ennél jobban nem tudta volna kivitelezni a manővert.

Nem értem, hova kellett volna mennem, Hamilton a kör végén ért utol, az utolsó szektorban pedig nagyon szűk a pálya, így nem volt helyem kitérni előle

– nyilatkozta a Sky Sportsnak a leintés után. – Nagyon veszélyes lett volna, ha ott bármi [szokatlant] csinálok, ennek ellenére megkaptam a büntetést. Ez van.”

Pérez hozzátette, annak örül, hogy a csapat legalább nem veszített pontokat a büntetés miatt, hiszen csupán Stroll került elé utólag. Ugyanakkor még mindig nehezen tudott napirendre térni a szankció felett, így részletesebben is belement a történtekbe.

A 9-es kanyar kijáratánál kaptam meg a jelzést, a 10-es előtt pedig Lewis nagyon gyors volt. Úgy gondoltam, hogy az első lehetőségem az 1-es kanyar lesz, mivel a szűk szakaszon csak rosszul sülhetett volna el a dolog

– magyarázta. – Az járt a fejemben, hogy csak több időt vesztene, ha nem várok, és rögtön elengedem. Azonban így is megbüntettek, szóval nem tudom, lehet, hogy valami megváltozott, amíg nem voltam itt, de ennél sokkal rosszabb eseteket is úsztak már meg.”

A leintés után csak Stroll került Pérez elé, így a csapat megőrizte a 4. és az 5. helyet - Galéria!Forrás: Getty Images/Bryn Lennon/Bryn Lennon

Pérez verziójának ellentmond Will Buxton F1-es újságíró Twitteren közzétett bejegyzése, miszerint Emanuele Pirro, az FIA egyik sportfelügyelője elmondta neki, hogy a Racing Point versenyzőjének már a 6-os kanyarban lengették a kék zászlót. (Hasonló a helyzet Danyiil Kvjattal is, aki szintén 5 másodpercet kapott.)

Mindezek ellenére a Racing Point feljött a bajnokság 3. helyére, és ha 15 pontos büntetésüket helybenhagyják, akkor is 1 ponttal a McLaren és 2-vel a Ferrari előtt vannak.

(A silverstone-i alakulat az elmúlt futamokhoz hasonlóan ezúttal is megrovásban részesült a sportszabályzatnak nem megfelelő hátsó fékhűtők használata miatt.)

Pérez méltatta is az istállót, elsősorban a remek taktikát emelte ki. „Boldog vagyok az eredmény miatt, mert a csapat rengeteg pontot szerzett. A stratégia terén nagyszerű munkát végeztek, hiszen az egy kiállás sem okozott problémát.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK