Vágólapra másolva!
A Ferrari csapatfőnöke szerint továbbra is jó a munkakapcsolat a szezon végén távozó Sebastian Vettel és a Scuderia között. Mattia Binotto tagadta, hogy a négyszeres világbajnokot idő előtt lecserélnék.

Újabb nézeteltérés történt Sebastian Vettel és a Ferrari mérnökei között a Spanyol Nagydíj során, amikor a német pilótát arra kérték, hogy a viseltes lágy abroncsaival próbáljon meg további kerékcsere nélkül célba érni, miután Vettel korábban már felvetette ezt a lehetőséget, de inkább arra kérték, hogy a gumikat terhelve fokozza a tempót.

Vettel nem találja az összhangot az autóval és a mérnökökkel sem Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

Vettel végül sikerrel járt és a 7. helyen ért célba, így Charles Leclerc kiesése után pontokat mentett a Ferrarinak úgy, hogy az eredeti taktikájával valószínűleg csak a pontszerző helyeken kívül zárt volna. A verseny után a Sky Italia műsorában megkérdezték tőle, hogyan tudna a Ferrari kilábalni a válságból, erre Vettel azt felelte, hogy az ő véleménye talán már nem számít a csapatnál.

A riporter szembesítette Mattia Binottót, a Ferrari csapatfőnökét is az elhangzottakkal, de a svájci szakember elejét vette a helyzet eszkalálódásának. „Szerintem ez a válasz összhangban van a csalódottságával amiatt, hogy jövőre már nem lehet a csapat tagja. Amikor ezt mondja, szerintem arra gondol, hogy

Binotto már a verseny előtt is beszélt a Ferrari és Vettel között kialakult helyzetről a német Bild am Sonntagnak. Megerősítette, hogy a sajtóban terjedő pletykákkal ellentétben a szezon vége előtt nem tervezik a német pilóta lecserélését.

„Sebastian a családunk tagja. A jövőre vonatkozó döntésünktől függetlenül ő a Ferrari-család részese” – szögezte le.

A csapatfőnök elmondta, továbbra is értékelik Vettel versenyzői és emberi kvalitásait, „remek és még mindig gyors” pilótának nevezte a négyszeres világbajnokot, szerinte ez már önmagában elég ahhoz, hogy fel se merüljön az idő előtti leváltásának lehetősége. Elmondta, Vettel továbbra is a Ferrari „teljes támogatását” élvezi.

Vettel az idei Ferrarival nem tud labdába rúgni Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

„Tudom, hogy sokat írtak Németországban a közte és köztünk lévő állítólagos feszültségről, de ez az egész teljes nonszensz. Mindenki tudja, hogy ez [a Ferrarinál] az utolsó szezonja, de tökéletesen viselkedik” – nyilatkozta a csapatfőnök.

Binotto hozzátette, a konstruktőri világbajnokságban két pilóta pontjaira van szükségük,

és elmondta, mindkét fél számára nehéz kezelni a viszontagságos időszakot, mert egyelőre nem jöttek rá Vettel küszködésének okára. „Szerintem nincs közvetlen ok, ha lenne, már tettünk volna valamit.”

Belgiumban eldől Vettel jövője?

Az osztrák Kronen Zeitung közben arról számolt be, hogy Spában Vettel végre kimondja az igent és elköteleződik a jövőre Aston Martin néven versenyző Racing Point mellett. A La Gazzetta dello Sport korábban hároméves szerződésről és évi 15 millió eurós fizetésről írt, de továbbra sem világos, hogy a német pilóta melyik jelenlegi versenyzőt váltaná.

Sergio Pérez magabiztosan nyilatkozott a hétvégén a csapattal való közös jövőjével kapcsolatban, Lance Stroll viszont a Channel 4-nak azt mondta, üzleti döntésként kezelné, ha a tulajdonosi konzorciumot vezető édesapja úgy döntene, hogy a következő szezontól lecserélné őt. Pérez korábban ezt a forgatókönyvet nem tartotta valószínűnek.