Vágólapra másolva!
A legfrissebb értesülések szerint Isztambul és Jerez a két legesélyesebb jelölt arra, hogy pótolja a várhatóan elmaradó távol-keleti futamokat az idei Forma-1-es versenynaptárban. Előbbinek a versenyzők kifejezetten örülhetnek, hiszen amikor a körforgás része volt, mindenki imádta a törökországi aszfaltcsíkot.

A Forma-1 2020-as versenynaptárában 13 futam helyszíne és időpontja már biztos, legutóbb az Eifel, a Portugál és az Emilia Romagna Nagydíjat erősítették meg. Utóbbit november 1-jén rendezik, utána viszont nem lehet tudni, mi következik, de egyre inkább formálódik a koronavírus-járvány miatt teljesen felborított idei szezon utolsó szakasza is, amelyen két újabb nagy visszatérő is szerepet kaphat.

A Török Nagydíj kilenc év után térhet vissza a versenynaptárba Forrás: Getty Images/2011 Getty Images/Bryn Lennon

A legutóbbi hírek arról szóltak, hogy Vietnám bemutatkozhat, valamint Malajzia visszatérhet, utána pedig Bahreinben és Abu-Dzabiban érne véget a szezon. Ez utóbbi még mindig valószínűnek tűnik, de a vírushelyzet miatt könnyen lehet, hogy a Távol-Keletre idén nem utazik el a mezőny, vagyis a már hivatalosan is törölt Szingapúri és Japán Nagydíj mellett a hanoi és a sanghaji verseny is elmarad.

Az Autosport értesülései szerint a Liberty Media Isztambullal és Jerezzel pótolná a kieső futamokat. Ami Törökországot illeti, a mezőny 2005-től 2011-ig látogatott el a helyszínre, azóta pedig az Intercity nevű autókölcsönző vállalat vette át a pálya üzemetetését.

2017-ben már volt szó a visszatérésről, de akkor az F1 és a török kormány közötti tárgyalások végül nem vezettek eredményre. Pár hete mi is beszámoltunk róla, hogy az Intercity megerősítette, kapcsolatban állnak a Liberty Mediával, azóta pedig állítólag előrehaladott megbeszélések folynak.

A verseny megrendezését nehezítheti az a tény, hogy a pálya semmilyen FIA-besorolással nem rendelkezik. Az információk szerint azonban annak ellenére, hogy az elmúlt években semmilyen autósport-eseménynek nem adott otthont, az aszfaltcsík megfelelő állapotban van, és csupán a lelátókon kell apró módosításokat végezni annak érdekében, hogy adott esetben nézők is kilátogathassanak.

A portál értesülései alapján visszatér az a Jerez is, ahol korábban szintén hét F1-es futamot tartottak.

Ezek közül az utolsó az 1997-es szezonzáró, a Jacques Villeneuve és Michael Schumacher közötti csata utolsó felvonása volt, de a pályán azóta is rendeznek különböző versenyeket. A Forma-1 legutóbb a 2015-ös előszezoni tesztek alkalmával vette birtokba az aszfaltcsíkot, amely két évvel később az F2-es mezőnyt fogadta, idén pedig a Moto GP első két fordulóját tartották ott. Törökországgal ellentétben Jerez rendelkezik az F1-es versenyhez szükséges Grade 1-es besorolással.

A Forma-1-es mezőny 2015-ben tesztelt utoljára Jerezben Forrás: Getty Images/2015 Getty Images/Mark Thompson

A pályán a jelenlegi mezőnyből Charles Leclerc, Alexander Albon és Nicholas Latifi is versenyzett már, hiszen mindhárman részt vettek a már említett F2-es hétvégén, a monacói pilóta ráadásul itt biztosította be bajnoki címét. Ennek ellenére lehet, hogy nem ők lennének a legboldogabbak, ha idén az F1 is ellátogatna a helyszínre, hanem Carlos Sainz, akinek így két hazai futama lenne egy évben.

„Nem tudom, hogy mekkora valóságalapja van, én most hallom először – nyilatkozta a McLaren versenyzője a Spanyol Nagydíj helyszínén Jerez esetleges visszatéréséről.

Ebben az esetben a Bahreini és az Abu-dzabi Nagydíjjal zárulna a szezon. Egy másik forgatókönyv szerint viszont csak Isztambul tér vissza, Jerez helyett pedig Bahrienben az F1-ben megszokotthoz képest eltérő vonalvezetésen egy második viadalt is rendeznek. Ez az információ az olasz Sky Sportstól jön, mivel a szombati közvetítésben egy ilyen előzetes versenynaptár volt látható.

Ősztől már szurkolókat is várnak

Ami biztos, hogy az Olasz Nagydíjig bezárólag nem lesznek nézők az F1-es hétvégéken. Ez legkorábban Mugellóban változhat meg, de ott még mindig bizonytalan a helyzet. Chase Carey, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója azonban bízik benne, hogy onnantól kezdve a rajongók visszatérhetnek a lelátókra.

Ősszel akár a szurkolók is visszatérhetnek Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Istitene

„Úgy tervezzük, hogy ebben a szakaszban már lesznek szurkolók – árulta el wall streeti elemzőknek. – A legtöbb helyszínnel kapcsolatban vagyunk, de senki nem láthatja előre, hogy mi lesz. Nyilvánvalóan rengeteg példa áll előttünk. Mi lesz az NBA-ben és az NHL-ben, ha elindul a szezon? Mit tesznek az európai labdarúgóligák az új idényben?

Carey azt is elmondta, hogy már a jövő évi versenynaptár véglegesítéséhez is közel állnak, de most még az ideire fókuszálnak. Az amerikai üzletember kijelentette, ugyanúgy 22 futammal terveznek, ahogyan azt az idei szezonnal is tették, de azzal is számolnak, hogy a koronavírus 2021-ben is jelen lehet. Normális esetben új pályák biztosan nem lesznek, a mostaniak közül pedig a legnagyobb kérdőjel alighanem a Brazil Nagydíj körül van, hiszen Interlagosnak idén lejár a szerződése.