Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton nem leli örömét Sebastian Vettel küszködésében, hanem inkább együttérez a Ferrari négyszeres világbajnokával, aki Daniel Ricciardo szerint nem fogja bedobni a törölközőt.

A teljes Forma-1-et foglalkoztatja Sebastian Vettel idei bukdácsolása. A négyszeres világbajnok láthatóan nem tud zöld ágra vergődni a Ferrari 2020-as autójával, folyamatosan le van maradva csapattársától, a Spanyol Nagydíjon pedig zsinórban másodszor nem jutott be az időmérő edzés harmadik szakaszába. A német pilóta küszködése természetesen a riválisok figyelmét sem kerüli el. Lewis Hamilton együttérez kollégájával, míg Daniel Ricciardo biztos benne, hogy láthatjuk még a régi Vettelt.

Vettel újabb felejthető időmérőn van túl Forrás: credit: @Scuderia Ferrari Press Office/© Foto Colombo Images

A hatszoros világbajnok nemrég kijelentette, hogy a Ferrari szerinte nem támogatja eléggé világbajnok pilótáját, aki emiatt nem tud megfelelően teljesíteni. Most ilyesmit nem mondott, helyette együttérzéséről biztosította korábbi nagy ellenfelét.

– nyilatkozta a brit. – Soha nem valami nagyszerű érzés, ha megmondják, hogy a csapat nem akarja veled folytatni. Amikor csatlakozol egy istállóhoz, mindent beleadsz, a teljes szívedet odaadod. De szerintem nagyszerű, ahogyan most is küzd és ahogyan továbbra is próbál segíteni a csapatnak. Ez megmutatja a remek személyiségét és a versenyzés iránti elkötelezettségét. Remélem, hogy valami igazán pozitív dolog történik vele a folytatásban."

Hamilton korábbi csapattársa, a 2016-os világbajnok Nico Rosberg a Sky Sports szakértőjeként van jelen Barcelonában. Látva Vettel szombati időmérős szereplését ő a következőket mondta: „Most nagyon nehéz lehet neki mentálisan. Két ezreddel kikapni a Q3-ba kerülésért az nagyjából 10 centiméter a kör végén. Nagyon-nagyon frusztráló lehet. Szerintem jelenleg karrierje egyik legnehezebb mentális kihívásával néz szembe."

Továbbra sem találja a megfelelő egyensúlyt Forrás: credit: @Scuderia Ferrari Press Office/© Foto Colombo Images

A rossz szereplés miatt már olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy Vettel még az év végén lejáró szerződését sem tölti ki, és szezon közben otthagyja a Ferrarit.

Daniel Ricciardo szerint azonban korábbi csapattársát nem ilyen fából faragták.

„Nem hiszem, hogy ő olyan srác, aki összegyűri a papírt és bevágja a szemétbe, aztán pedig megvonja a vállát – nyilatkozta a Renault ausztrál pilótája. – Mindent ki fog elemezni és megtalálja a módját a fejlődésre vagy a választ a kérdésre.

Ricciardo pont emiatt arra számít, hogy Vettel fel fog állni a padlóról. „Már azóta azt mondom, mióta bejelentették a szakítást a Ferrarival, hogy ha folytatni akarja és úgy gondolja, hogy olyan magas szinten képes folytatni, mint amilyenen az utóbbi 10 évben volt, akkor száz százalék, hogy maradnia kell, mert jót tesz a Forma-1-nek. A válasz tőle függ, de én arra számítok, hogy vissza fog térni."