A Belga Nagydíjtól az FIA kihúzná a Mercedes egyik méregfogát?

Forma-1, A 70. Évforduló Nagydíja, Bottas, Hamilton, Mercedes
Mercedes' Finnish driver Valtteri Bottas (L) leads Mercedes' British driver Lewis Hamilton (R) during the F1 70th Anniversary Grand Prix at Silverstone on August 9, 2020 in Northampton. - The race commemorates the 70th anniversary of the inaugural world championship race, held at Silverstone in 1950. (Photo by Frank Augstein / POOL / AFP)
Vágólapra másolva!
Az FIA azt tervezi, hogy a Belga Nagydíjtól megtiltja a csapatoknak, hogy az időmérőn és a futamon változtassanak a motorüzemmódon. Lewis Hamilton kijelentette, nem meglepő, hogy a Mercedest lassítani akarják, de szerinte az intézkedés nem lesz hatással szereplésükre.

Az FIA azt tervezi, hogy a Belga Nagydíjtól kezdve arra kötelezi a csapatokat, hogy az időmérőn és a futamon ugyanazt a motor-üzemmódot használják. Ez azt jelenti, hogy az istállók nem tehetik meg, hogy a kvalifikáció utolsó szakaszában feltekerik az erőforrást, és azzal próbálnak meg extra teljesítményhez jutni. Sokak szerint ezt a módszert a Mercedes használja a leghatékonyabban, a brackley-iek időmérős fölénye pedig jelentős mértékben ennek köszönhető.

A döntés sokak szerint a Mercedest sújthatja a legjobban Forrás: AFP/Frank Augstein

Az érintetteket Peter Bayer, az FIA főtitkára levélben értesítette. Ennek ugyan még semmilyen közvetlen következménye nincsen, de vélhetően a két futam között a szövetség kibocsát egy technikai direktívát, ami érvénybe lépteti az új szabályt.

Sajtóértesülések szerint a módosításnak két oka van. Az egyik a technikai szabályzat 2.7-es cikkelye, ami kimondja, hogy a csapatok kötelessége bizonyítani, hogy az autó az adott esemény teljes időtartama alatt szabályosan működött. Az FIA-nál viszont úgy gondolják, az üzemmód változtatása nehezebbé teszi az ellenőrzést.

Az év elején a Ferrari tavalyi motorja keltett nagy botrányt, amiről lényegében kiderült, hogy szabálytalan volt. Azonban korábbi olasz lapértesülések szerint az FIA olyannyira nem tud mit kezdeni a csapatok trükközéseivel, hogy a riválisok segítsége kellett a maranellóiak lebuktatásához. Sőt, az említett cikkben azt is leírták, hogy jelenleg a Ferrarié az egyetlen szabályos motor a mezőnyben.

A változtatás nemcsak az időmérőt, hanem a futamot is érinti Forrás: AFP/Andrew Boyers

A másik pont, amire a levél állítólag hivatkozik a sportszabályzat 27.1-es cikkelye, ami előírja, hogy a pilóták egyedül, segítség nélkül vezessenek. A direktíva kibocsátása után pedig a motorüzemmód változtatása már szembe fog menni ezzel a szabállyal.

Amellett, hogy az FIA ezzel megszüntetné a Lewis Hamilton által pár éve „partimódnak” nevezett beállítás használatát, azt is ellehetetlenítené, hogy a verseny során megbízhatósági okokból adott esetben lejjebb tekerjék a motort. A csapatok egyelőre még nem kaptak részletes tájékoztatást, így nem tudják, hogy a gyakorlatban pontosan mi fog változni.

Hamilton: Nem meglepő, hogy le akarnak lassítani

Az FIA döntése sokak szerint a Mercedest hátráltatná a legjobban, hiszen a címvédő eddig hatalmas fölényt mutatott a kvalifikációkon, és száraz körülmények között rendre Hamilton, valamint Valtteri Bottas autózta a két legjobb időt. A hatszoros világbajnok szerint a módosítás nem lesz befolyással a szereplésükre, de azért egy kicsit odaszúrt a szabályalkotóknak.

– nyilatkozta a Spanyol Nagydíj előtti hivatalos sajtótájékoztatón. – A srácok remek munkát végeztek a motorral, úgyhogy hiába szeretnének minket lelassítani, nem fogják elérni a céljukat. Teljesen rendben van, ha megcsinálják, de nem fog működni.”

A témával kapcsolatban nemcsak Hamiltont, hanem a mezőny minden tagját megkérdezték, és a pilóták igencsak vegyesen fogadták a hírt, nem egy esetben az is előfordult, hogy az adott versenyző addig nem is értesült róla. Sebastian Vettel kijelentette, a csapatok hozzáállása valójában attól függ, hogy ki rendelkezik „kvalifikációs üzemmóddal”. A Ferrari például nem, ezért nem is aggódnak miatta.

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Laurent Mekies, Ferrari
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Mattia Binotto, Ferrari
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Günther Steiner, Haas

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, George Russell, Williams

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Carlos Sainz, McLaren

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Daniel Ricciardo, Renault

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Romain Grosjean, Haas

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Sergio Pérez, Racing Point

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Silvia Hoffer Frangipane
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Red Bull Racing, kerékcsere, szerelők
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Britta Röske

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Charles Leclerc

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Alpha Tauri, szerelők
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, célegyenes

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Sergio Pérez, Racing Point, Lance Stroll

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, Renault

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Lance Stroll, Racing Point

Forma-1, Spanyol Nagydíj, csütörtök, Ferrari, kerékcsere, szerelők

„Ebben a szezonban ennek semmilyen hatása nem lesz ránk, úgyhogy várjuk meg, mi fog történni. Úgy vélem, minden azon múlik, hogy mennyit lehet kihozni az erőforrásból. Ha valaki bizonyos ideig nagyobb teljesítménnyel tudja működtetni, akkor számára ez nem a legjobb hír,

Csapattársa, Charles Leclerc megjegyezte, az FIA valószínűleg okkal teszi mindezt, ezért támogatja a döntést. Max Verstappen pedig abból a szempontból ért egyet a szövetséggel, hogy ha az autókra egyébként is a parc fermé szabályai vonatkoznak, akkor emiatt se lehessen hozzájuk nyúlni.

A mezőny másik része viszont nem gondolja, hogy szabálymódosítás a helyes irányba viszi a Forma-1-et. Többen is azzal érveltek, hogy az időmérőnek arról kellene szólnia, hogy a versenyzők a lehető legtöbbet kihozzák az autóból.

Ehhez pedig hozzájárul a friss gumi, a lehető legalacsonyabb üzemanyagszint, valamint a legnagyobb teljesítményt nyújtó motorüzemmód is.

Ami pedig a futamokat illeti, Bottas szerint ezzel részben elveszne a stratégiai változatosság. A pilóták, illetve a csapatok rendszeresen taktikáznak a motorbeállításokkal attól függően, hogy csatáznak-e valamelyik riválisukkal, és ha igen, akkor elöl vagy hátul haladnak. Emellett a finn versenyző úgy véli, a korlátozás a nézőknek sem tenne jót.

Bottas úgy véli, kevesebb lesz az előzés Forrás: 2020 Pool/xpbimages.com/Xpb Images

„A magam részéről úgy gondolom, hogy az egész futamon változatlan motormód csökkentené az előzések számát, mivel nem tudnánk játszani vele oly módon, hogy néha nagyobb, néha alacsonyabb teljesítményt használunk. Végső soron kevesebb teendőnk lenne vezetés közben.”