Vágólapra másolva!
A Ferrari kicseréli az utóbbi két futamon csak szenvedő Sebastian Vettel kasztniját a Spanyol Nagydíjra, miközben a régivel sem volt nagy probléma. A korábbi technikai igazgató szerint ennek ellenére jót tehet a váltás a négyszeres világbajnoknak.

Sebastian Vettel és a Ferrari képtelen volt rájönni az elmúlt két versenyhétvége során a négyszeres világbajnok szenvedésének okára. Saját elmondása szerint a német pilóta az első silverstone-i hétvégéről a másodikra semmit nem tudott előrelépni annak érdekében, hogy jobb legyen a tempója, még annak ellenére sem, hogy számos beállítás-változtatást kipróbáltak az autóján.

A 70. Évforduló Nagydíjának időmérője után Vettel azt nyilatkozta, hogy „falba ütközött", azaz ötlete sincs, hogy mivel lehetne még kísérletezni a javulás érdekében. Ilyen esetekben nem szokatlan a csapatoknál, hogy kasztnit cserélnek a küszködő pilótánál. Az azonban már kevésbé megszokott, hogy előre kijelentik, ez a teljesítményre vajmi kevés hatással lesz.

Az új kasztnitól remélik a megoldást Forrás: credit: @Scuderia Ferrari Press Office/© Foto Colombo Images

A kasztnicsere lehetősége a legutóbbi futam után vetődött fel Vettelnél, Mattia Binotto csapatfőnök pedig nem zárkózott el előle, mondván „bármilyen segítség fontos a csapat és Sebastian számára." A svájci szakember hozzátette, a döntést a mérnökökre és a pilótára bízza.

Ők végül úgy határoztak, hogy az 5-ös rajtszámú Ferrarinak új kasztnija lesz a Spanyol Nagydíjra.

„Sebastian új kasztnit kap, mert a [második] silverstone-i versenyt követő elemzésnél kiszúrtunk egy kisebb hibát, amit az egyik rázókővel történt kemény ütközés okozott.

– olvashatók a kasztniért felelős Simone Resta szavai a csapat közleményében.

„Úgy érkezünk meg Barcelonába, hogy tudjuk, ez nem lesz könnyű hétvége nekünk, megnézve, hogy a februári teszteken hogy teljesítettünk itt. Az elmúlt öt futam során keményen dolgoztunk, hogy megpróbáljunk javítani az autónk teljesítményén és kihozni belőle, ami benne van. Nyilván sokkal melegebb időjárásban lesz részünk, jóval 40 fok feletti pályahőmérséklettel. Ez fontos tényező lesz, különösen a gumik viselkedésének szempontjából, ahogyan azt az elmúlt két futamon is láthattuk" – tette hozzá a szakember.

Csak önbizalom növelésről van szó?

Azt leszámítva, amikor egy balesetben komoly sérülés keletkezik rajta, vagy akár csak a teljesítményre is hatással levő helyen található hajszálrepedést fedez fel a csapat,

egy versenyző kasztnijának cseréjével a pilóta hiányzó önbizalmát is elő lehet csalogatni. Még akkor is, ha az új kasztni valójában semmivel sem tud többet az előzőnél.

Gary Anderson, a Jordan-istálló korábbi technikai igazgatója a The-Race.com hasábjain kifejtette, hogy Vettel pusztán emiatt is előreléphet Barcelonában, ugyanakkor kétségbe vonta, hogy valóban szükség volt-e a Ferrari közleményébe beleszőni, hogy a cserének aligha lesz hatása az autó teljesítményére.

Egy ilyen döntés pusztán a versenyző önbizalmára is jó hatással lehet Forrás: credit: @Scuderia Ferrari Press Office/© Foto Colombo Images

„Lehet olyan gond a kasztnival, ami kihat a teljesítményre, például egy repedés, ami befolyásolja a kasztni felfüggesztés-bekötési pontjai körüli rugalmasságát, amitől a felfüggesztés nem lesz olyan merev, mint kellene. Talán ez volt a helyzet Vettel kasztnijával is. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy a kasztni okozta a problémáit. Simone Resta szavai elég világossá teszik, hogy nem volt nagy hatással a teljesítményre, ezért gyanítom, hogy úgymond pszichológiai okból történt a csere."

– vélekedett Anderson. – Ez win-win szituáció lett volna a Ferrarinak, hiszen vagy volt valós probléma, ami visszavetette a teljesítményt, amit most kiküszöböltek, vagy mint ahogy gyakran megesik, a pilóta azt gondolja, hogy valami gond van [és a cserétől úgy hiszi, hogy mostantól nem lesz]."

A korábbi technikai igazgató kiemeli, hogy amilyen helyzetben jelenleg Vettel van a Ferrarinál, nem lenne példa nélküli, hogy olyan mentális állapotba kerül, amelyben az autó hibájával magyarázza a lassúságát, a csapat pedig ilyenkor úgy tud a segítségére lenni, hogy akkor is cserél vagy változtat dolgokon, amikor azzal pusztán a versenyző önbizalmának visszahozása a cél.

A Ferrari szerint a régi kasztnival sem volt olyan probléma, ami rontott volna a teljesítményén Forrás: credit: @Scuderia Ferrari Press Office/© Foto Colombo Images

„Sokszor voltam ilyen helyzetben technikai igazgatóként. A pilóta úgy gondolja, hogy valami nincs rendben az autóval, neked pedig tiszta lapot kell adni neki, hogy visszasegítsd a megfelelő mentális állapotba, amelyben jó eredményeket szállíthat" – írja Anderson, majd felidézi, hogy

olykor ugyanazokat a lengéscsillapítókat tették vissza a panaszkodó versenyzőnek, amelyeket kivettek az autóból, de mivel a pilóta úgy hitte, hogy újak, többé már nem volt gondja velük, a probléma pedig megoldódott egy kis szerelgetéstől.

„Sebastian egyike azoknak a versenyzőknek, akinek tiszta kell legyen az elméje ahhoz, hogy fókuszálni tudjon, és úgy kell éreznie, hogy a csapatnak szüksége van rá. Ezért a Ferrari talán kötelességének érezte a kasztnicserét, hogy ezzel megnyugtassa őt.”

Hogy ez mennyire sikerült, arra a Spanyol Nagydíj hétvégéje adhatja meg a választ.