Társoldalunk:
Hírlevél

Vettel nem tervezi, hogy idő előtt távozik a Ferraritól

2020.08.13. 19:36

Sebastian Vettel állítása szerint nincs feszültség közte és a csapat között, az pedig szóba sem került, hogy szezon közben elhagyja a Ferrarit. 

Sebastian Vettel valószínűleg pályafutása legnehezebb időszakát éli mostanában. A Ferraritól az év végén távozó négyszeres világbajnok szenved az autójával, a legutóbbi futamon pedig csapatát is nyilvánosan kritizálta a szerinte elrontott stratégiája miatt. Mindezek után olyan vélemények is napvilágot láttak, amelyek szerint mindkét félnek az lenne a legjobb, ha nem is várnák meg a szezon végét, és már az idény közben szakítanának. Vettel szerint ez azonban nem fog megtörténni.

Azt állítja, nem lett feszültebb a viszony közte és a csapat közöttForrás: 2020 Pool/xpbimages.com/Xpb Images

A 70. Évforduló Nagydíján a csapatrádióban, majd a futam után is keményen kritizáló Vettelnek kijelentették a Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy kívülről nézve nőtt a feszültség közte és a Ferrari között. Nem, nem értek egyet ezzel az állítással – felelte. – Szerintem próbálunk megtenni minden tőlünk telhetőt, az pedig soha nem nyugalmas, ha a dolgok nem az ember szájíze szerint vagy rosszul alakulnak. Ha pedig a verseny alatti vagy közvetlenül azutáni érzelmek alapján ítélkezünk, az szerintem nem fest igazságos képet, ezért nem értek ezzel egyet" – utalt a futam közbeni üzenetre, valamint a leintés utáni nyilatkozataira.

„Nem volt valami nagyszerű versenyem, megpróbáltunk felzárkózni, és választhattunk volna eltérő stratégiát, de nem tettük. Beszéltünk róla, elrendeztük, és továbbléptünk. Nincs nagy különbség a hangulatban az egy héttel azelőttihez képest, vagy az azelőttihez képest" – szögezte le.

Nem végeztek jó munkát, de átbeszélték a dolgokatForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Dan Istitene

Vettel arra is reagált, hogy a szezon közben elhagyná a csapatot, vagy leváltanák őt.

Szerződése az idei év végéig szól, ezért kétli, hogy ez megtörténne.

„Nem hiszem... Még csak nem is fontoltuk meg vagy beszéltünk erről. De gondolom ez nem csak tőlem függ. Tudom, hogy mire vagyok képes és milyen munkát tudok végezni. Jelenleg nem mennek valami zökkenőmentesen a dolgok, de biztos vagyok benne, hogy ha minden lenyugszik, és kapok egy rendes esélyt, akkor élni fogok vele."

Nem vár csodát az új kasztnitól

A Spanyol Nagydíjra a Ferrari új kasztnit biztosított az elmúlt két versenyen csak szenvedő pilótájának, közleményében azonban leszögezte, hogy az előzőn keletkezett sérülés nem befolyásolta számottevően a teljesítményt. Vettel is elismerte, hogy önmagában ez a csere aligha oldja meg a gondjait. „Először is azért cseréltük ki, mert a másik megsérült, találtunk rajta egy repedést. Azt a kasztnit jelenleg javítják, és valószínűleg idővel a tartalék kasztnim lesz. Cserébe a korábbi tartalék most a vészmegoldást jelenti, de nem várok tőle csodákat" – jelentette ki.

Régi kasztnija mostantól tartalékként funkcionálForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

„Összességében simább hétvégében reménykedem, többek között a stabilitás szempontjából, és akkor mindennek egy kicsit jobban kell mennie – tért rá az előttünk álló hétvégére. – Charles-nak és nekem teljesen eltérő hétvégéink vannak. Én nem voltam annyira magabiztos az autóban, mert nem éreztem benne a kellő tapadást. Ugyanakkor előre is kell lépnünk a kocsival. Silverstone-ban megbízhatósági problémáink voltak, és a beállítások terén sem hoztunk ki annyit az autóból, mint Charles és az ő srácai."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK